Szeptember 20-a volt, alig múlt reggel 8 óra. Rámeredtem a Chi Alpha szolgálatunkhoz tartozó egyik diáklánytól érkezett sms-re. Az éjszaka folyamán az egyetem egyik épületének falán festékszóróval odapingált üzenet jelent meg: távozásra szólította fel a feketéket egy rendkívül sértő rasszista megjegyzés kíséretében. Az egyetemi közösséget feldúlta az eset.

2016-ot írtunk; választási év volt. Az ország népét megosztottság jellemezte; a felszín alatt fortyogtak a faji feszültségek. A közelmúlt faji indíttatású rendőrségi lövöldözései sokakat nyugtalanítottak. Mindenfelé aktivisták emlékeztettek minket arra, hogy „a feketék élete is számít”, míg mások azt kiabálták: „Minden élet számít!”

Ezen a napon is szembesülnünk kellett a ronda valósággal. Én fehér nőként nem tapasztalom ugyanúgy a rasszizmust, mint a kisebbségekhez tartozó barátaim és családtagjaim. Viszont egy feketebőrű férfi feleségeként és két rasszhoz tartozó gyerekek édesanyjaként nagyon is személyesen érintenek ezek a dolgok.

Minthogy pedig a Chi Alpha egyetemi misszió keretében az Eastern Michigan University egyetem diákjainak változatos összetételű csoportját vezetem Ypsilantiban, nem mindegy, milyen reakciót látnak tőlem. Ez eléggé látványos incidens volt, de nap mint nap előfordulnak körülöttem kisebbek, és azok is számítanak. Sajnos sokszor sokkal könnyebb utólag reagálni, mint előretekintőnek lenni.

Minden adott közegben van egy többség és egy kisebbség. Az első gyülekezetben is voltak többséghez és kisebbséghez tartozók. A mi közösségünkben is vannak többséghez és kisebbséghez tartozó tagok. A szolgálati területeinken vannak többségi és kisebbségi csoportok. És ez az igazság valódi kihívásokat hoz magával. Nem mindegy, hogyan reagálunk.

Törekednünk kell a megértésre, el kell ismernünk a kihívásokat, amelyekkel szembesülünk, és proaktív módon munkálkodnunk kell a megoldásukon.

Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a kisebbségieknek, amikor többségi csoportokkal kerülnek kapcsolatba?

  • Állandó nyomást éreznek, hogy alkalmazkodjanak a többségi csoport elvárásaihoz.
  • Kirekesztettséget élnek meg, amikor kulturális értékeiket kevésbé tartja értékesnek a többségi kultúra.
  • Hajlamosak elnyomni a kulturális normákat a többség kulturális preferenciáihoz való igazodás érdekében.
  • Általában úgy érzik, hogy a többséghez tartozók nem értik meg őket.
  • Milyen kihívásokkal találkoznak a többséghez tartozók, amikor kisebbségi csoportokkal kerülnek kapcsolatba?
  • Vonakodnak a kapcsolati hidak építése érdekében lemondani a hagyományokról és a kényelemről.
  • Ellenállnak a változásnak, mivel nem igazán tartják értékesnek.
  • Nehezükre esik szívből elfogadni a kisebbségi kultúrát és értékeket.
  • Nem fektetnek be eleget a kapcsolatokba ahhoz, hogy megértsék a kisebbségek szükségeit és küzdelmeit.

Az ilyen kihívásoknak köszönhetően sokszor inkább csak egymás mellett létezésről beszélhetünk, nem pedig kölcsönös létezésről, és a függetlenség megőrzéséről, nem pedig kölcsönös egymásrautaltságról. Pedig Krisztus testének tagjaiként nem engedhetjük meg magunknak a megosztottságot. A Szentírás arra hív, hogy mélységesen, szívből szeressük egymást (1Péter 1,22).

Az Apostolok cselekedetei 6. fejezetében olvasunk egy vitáról az özvegyek ellátásával kapcsolatban, ami egy többségi/kisebbségi kérdés volt. A 15. fejezetben szintén egy ilyen problémát kellett megoldania a jeruzsálemi zsinatnak. Mindkét helyzetben azt látjuk, hogy a Gyülekezet igyekezett tekintettel lenni azokra, akik nem a többséghez tartoztak. Ez nem a kedélyek csillapítására szolgáló pillanatnyi reakció volt, hanem olyan előretekintő lépés, amely módosította az egész Gyülekezet pályáját.

A János 3,16 emlékeztet bennünket: Isten úgy szerette a világot, hogy odaadta a Fiát, Jézust. Krisztus tökéletesen bemutatja, hogyan kell belépni az Övétől eltérő közegbe, és mégis jól szeretni azt.

Az évek során számos missziós úton vettem részt. Minden alkalommal törekedtem egy kicsit jobban megismerni azt a népet és kultúrát, amely felé szolgálni készültünk, még mielőtt megérkeztünk volna az adott országba. Ez önkéntelenül is felvetette bennem a kérdést, vajon nem szánok-e több időt egy olyan népcsoport tagjainak megértésére, akik felé egy hetet fogok szolgálni, mint annak a kisebbségi személynek a megértésére, aki évek óta a közösségem tagja?

A jegyesoktatás során heteken át segítünk a jegyespároknak jobban megismerni egymást. Hogy miért? Mert nem akarjuk, hogy a házasságot csupán érzéseikre alapozzák; szükség van az értékrend, a látás, az elhívás valódi megértésére.

Ha a szerelmesek félre tudják érteni egymást, mennyivel könnyebben előfordul, hogy szomszédok, munkatársak vagy gyülekezeti tagok fényévekre vannak egymástól? Milyen gyakran történik meg, hogy egy kisebbségi személlyel kapcsolatba kerülve úgy érezzük, ismerjük őt anélkül, hogy rászánnánk az időt, hogy többet tudjunk meg arról, ki ő, és milyen valójában?

Sajnos többnyire csak olyankor ismerjük fel a különbözőségeinket, amikor a társadalomban fontossá válva reflektorfénybe kerülnek, akkor pedig a kapcsolati befektetésünk hiánya miatt elhamarkodottan hozunk ítéletet. Nem így kellene!

Az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet sokszínű közösség, mégis sokat kell még tanulnunk erről a sokféleségről. Miközben egyre sokszínűbbé válunk, hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy nem csak egymás mellett létezünk?

Ma a szemünk láttára áll elő a legsokszínűbb nemzedék, amelyet valaha látott Amerika. De vajon tükröződik-e ez a sokszínűség gyülekezeteinkben és azok vezetőségében? Ideje továbblépni annál, hogy már nem idegenkedünk a sokféleségtől – és törekedni tudatos megértésére.

Számít a sokféleség. Te is számítasz. A te reakciód is számít.

Szerző: Sarah Jackson

Sarah Jackson a Chi Alpha szolgálat egyetemi misszionáriusa a michigani Ypsilanti város Eastern Michigan University egyetemén.