Tartani az irányt a sokféleségben

Megbízásunk/Feladatunk – Létünk oka

Üdv, munkatársaim az aratásban!

A múltkor arról volt szó, hogyan lehet „Irányt tartani a változó kultúrában”. Beszéltünk arról, Akitől küldetésünket kaptuk: az Úr Jézusról. Megnéztük, mi a küldetésünk, honnan nyerjük tekintélyünk kinyilatkoztatását, és hogyan férhetünk hozzá – az ima ereje által. Felfedeztük, hogy ez a DNS-ünk Krisztus egyházaként.

Most először is határozzuk meg, mit értünk a Gyülekezet szó alatt, különösen a sokféleség témájának fényében! Jézus először a Máté 16,18-ban beszélt az egyházról, méghozzá egészen konkrét értelemben. Láttuk, hogy pünkösd napján megnövekedett a gyülekezet; a Cselekedetek 2,41-ben Lukács azt jegyzi fel, hogy körülbelül házromezren csatlakoztak a gyülekezethez a Júdeát környező térségekből. Úgy értjük tehát, hogy a GYÜLEKEZET hívőkből áll helyi és világszinten egyaránt. Ha megvallottad bűneidet, és kérted, hogy Jézus tisztítson meg hit által, akkor te is hívő vagy, és tagja Krisztus Testének, az egyetemes egyháznak.

Hitünk és Krisztus iránti elköteleződésünk új szintre emel: immár a munkatársai lettünk. Ez a különleges hely nagy kötelezettséget is hoz magával – ez motivál bennünket Urunk nagy missziói parancsának betöltésére.

A nagy kötelezettség

A nagy kötelezettség elvégzéséhez szükséges képességet az teszi lehetővé, hogy az Úr felruházott tekintélyével, és megadta az erőt is a véghezvitelhez, ahogyan az nyilvánvaló a Máté 28,18–20-ból, a Márk 16,15–18-ból és a Cselekedetek 1,4–8-ból is. Amikor Jézus kiküldte tanítványait, „erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására” (Lukács 9,1). Ugyanez az erő és hatalom ma is elérhető a Gyülekezet számára. Ezért EL KELL MENNÜNK, és gyakorolnunk kell ezt az erőt és hatalmat ahhoz, hogy valósággá váljon. HA nem ismerjük fel, hogy szükséges ELMENNÜNK, sosem fogjuk meglátni, amint megnyilvánul az erő és hatalom a rászorulók felé. HA nem ismerjük fel, hogy EL KELL MENNÜNK, akkor azoknak, akiknek üdvösségre vagy szabadításra van szükségük, talán soha nem nyílik alkalmuk megismerni Őt Megváltójukként. Jézus megparancsolta, hogy MENJÜNK, és nekünk lépnünk kell. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy el kell utaznunk egy idegen országba, hogy más nemzetiségű embereknek beszéljünk Róla. Kezdhetjük ott, ahol vagyunk (a mi Jeruzsálemünkben). Ahogyan pünkösd napján volt, a „mi Jeruzsálemünkben” is sok etnikai csoport van, akiknek meg kell hallaniuk az evangéliumot.

Vigyázzunk, hogy ne saját korlátozott erőforrásainkra tekintsünk, hanem a FORRÁSUNKRA! Ha az Úr erőforrásaira nézünk, felbátorodunk a nagy missziói parancs, a mi nagy kötelezettségünk végzésére.

A Gyülekezet nagy megbízatása négyrétű:

  1. „Tegyetek tanítvánnyá” – a tanítványképzésre vonatkozó felszólítás „minden népre” vonatkozik, ezzel is kiemelve, hogy a Gyülekezetnek a világon mindenütt minden népet be kell fogadnia. Ugyanez érvényes a helyi gyülekezetre is. El kell érnie azokat is, akik kulturális szempontból nem ugyanolyanok, mint a döntő többséget alkotó etnikai csoport. Nemcsak az érdekel bennünket, hogy az embereket felkészítsük a mennyre; segíteni akarunk nekik, hogy hasonlóvá váljanak Krisztushoz, márpedig az Ő szíve „minden nemzetért” dobogott. A megbízatás nem csupán arról szól, hogy jussunk el a világ különböző tájaira; Jézus azt mondta, menjünk el és tegyük tanítvánnyá az embereket. Azt akarjuk, hogy minden keresztyén átformált életet éljen.
  2. „Menjetek el” (evangélizálás, a tevékeny Ige) – el kell érnünk az elveszetteket, és elvezetnünk őket Jézus üdvözítő megismerésére.
  3. „Megkeresztelve őket” – ez nem a szertartásról szól, hanem az önátadásról. A bemerítkezés a Krisztus iránti engedelmesség kezdő lépése; ezt egy életen át tartó engedelmességnek kell követnie Krisztus valamennyi parancsa iránt. Új életünk nem az önmegvalósításról, hanem az önmegtagadásról szól. Azonosulnunk kell a kereszttel, hiszen kereszthordozásra szól az elhívásunk (Lukács 14,27). A hívő folyamatosan meg kell, hogy haljon önmagának, és el kell, hogy veszítse önmagát Jézusban. Ahogyan kiemelkedünk a vízből, úgy kell felkelnünk, hogy új ÉLETBEN járjunk, felszerelkezve az Ő hatalmával és erejével.
  4. „Tanítva őket” – tanítanunk kell a hívőket:
    a). Arra, hogy kicsoda Jézus, és mindarra, amit Ő mondott és tett;
    b). Arra, hogy az Ő ereje elérhető minden hívő számára;
    c). Arra, hogy aktívan gyakorolják a hitüket;
    d). Arra, hogy imádkozó hívők legyenek, akik aktívan imádkoznak a gyülekezet szükségeiért és missziójáért.

A Cselekedetek könyvének Gyülekezete vagyunk. Pünkösd gyülekezete; az Erő Gyülekezete.

Tartsuk az irányt, és közben fogadjuk tárt karokkal a sokféleséget!

Jézus nem azt akarja, hogy Gyülekezete visszakövetelje a kultúrát, arra viszont vágyik, hogy Gyülekezete visszaszerezze az elveszetteket, és Övéi a megújulás közvetítői legyenek Gyülekezetében.

Krisztus kezdettől sokfélének teremtette a Gyülekezetét, ahogyan a Cselekedetek könyvében is láthatjuk. Jelen voltak emberek Izraelből, Görögországból, Itáliából, Afrikából, Ázsiából és más meg nem nevezett térségekből. Különféle társadalmi rétegekből jöttek a tagok. Voltak köztük gazdagok, szegények, rabszolgák, rabszolgatartók, szabadok, katonák, nem katonák, házasok, özvegyek, erős elemi családból érkezők, árvák, politikusok, nem politikusok, műveltek, tanulatlanok, vallásosak, nem vallásosak, ateisták és korábbi bálványimádók.

Mára a gyülekezet elkezdte nagyra értékelni a szeretetteljes, befogadó viszonyulást, a sértés kerülését úgy, hogy tolerál olyan tanításokat is, amelyek összeegyeztethetetlenek a bibliai hittel. Pedig készen kell állnunk arra, hogy határozottan felszólaljunk a világ problémái kapcsán, méghozzá az ismeret és megértés szemszögéből. Hívőkként késznek kell lennünk kimondani: „Ez a Biblia álláspontja – így a miénk is.” Ahogyan Luther Márton tette a wormsi birodalmi gyűlésen, mi is kijelenthetjük: „Itt állok, másként nem tehetek”. Igen, szeretetteljesnek kell lennünk, ugyanakkor az igazságot kell szólnunk.

Idege, hogy a gyülekezet megértse a keresztyénség egyedi voltát és azt, hogy csak úgy lehetünk Krisztus valódi követői, ha megpróbáljuk elérni azokat is, akik nem olyanok, mint „mi”.

Csak ha a hívők/gyülekezetek magukévá teszik ezt az igazságot, akkor tud átformálódni a gyülekezet, és körülötte a világ. Nagy a kötelezettségünk, hogy betöltsük a nagy missziói parancs minden részletét, és ez az egész világot – az összes nemzetiséget – magában foglalja.

Mindenki szereti a saját komfortzónáját. Szeretnénk, ha az énekek és prédikációk sosem változnának. Nem akarjuk azokat a „másmilyen embereket”, mert az istentisztelet talán megváltozna, ha ők is behoznák saját kulturális preferenciáikat. Nem kedveljük a változást, és hajlamosak vagyunk ragaszkodni ahhoz, ahogy mindig is tettük a dolgokat a gyülekezetben.

Van, amikor a gyülekezetnek külső nyomás miatt kell megváltoznia, ahogyan a Cselekedetek könyvében is láthatjuk. Csak miután üldözés támadt, rájuk rontottak, ölni kezdték őket, és rákényszerültek komfortzónájuk elhagyására, akkor széledtek szét az akkor ismert világ minden tájára. A Cselekedetek tanúsága szerint időnként csak az üldözés, a kellemetlen helyzetek tudják arra sarkallni a gyülekezetet, hogy elhagyja komfortzónáját, és kreatívan próbálja elérni az elveszetteket. Az ördög gonosz szándékát Isten jóra tudja fordítani.

Biztosak lehetünk a sikerben, hiszen Jézus kijelentette: „én […] építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16,18). Az Ő Gyülekezete vagyunk! Elhívott, hogy MENJÜNK EL! Elhívott, hogy CSELEKEDJÜNK!

URAM, ÉRINTSD MEG a világot ÁLTALAM! Hadd legyek a Te kinyújtott kezed mások felé!

Szerző: Edgar Reed

Edgar Reed, Life Publishers International kiadó A Tűzbiblia globális igazgatója és a különleges projektek igazgatója