A Tárház magazin idei számaiban a következő témával fogunk közelebbről foglalkozni: „Hogyan tarthatjuk az irányt a gyülekezetben? – Hogyan tarthatjuk életben a Gyülekezet küldetését?”

Ebben a számban megnézzük, hogyan lehet tartani az irányt a változó kultúrában. Hogyan teljesíthetjük a Jézustól kapott küldetést, ha a kultúra ilyen gyorsan változik körülöttünk? Hogyan maradhatunk hűek a Gyülekezet küldetéséhez – hogy teljes hatalommal elérjük, bemerítsük és tanítsuk az embereket?

Először is nézzük meg, hogyan kapta a gyülekezet a küldetését Jézustól a Máté 28,18–20-ban!

Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Ezt a szakaszt nevezi a gyülekezet nagy missziói parancsnak. Jézus felhatalmazza a gyülekezetet az Ő küldetésének végzésére a négyes elhívással: Teljes hatalommal (tekintéllyel), elérni, megkeresztelni (bemeríteni) és tanítani.

Isten küldetése Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig tart. Attól fogva, hogy Ádám és Éva vétkezett, Isten azon dolgozott, hogy újból bevonja az emberiséget a Vele való kapcsolatba. Ábrahám példaként szolgált, hogy a világ meglássa, mit hoz az ember életébe, ha valódi kapcsolata van Istennel (1Mózes 12,1–3). A Jézus szolgálata óta tartó utolsó időkben Isten úgy döntött, azt fogja használni, amit „kihívott testnek” (görög szóval ekklésziának) nevezünk – vagyis a Gyülekezetet. Meg kell néznünk, hova nyúlnak a gyülekezet gyökerei; mi a DNS-ünk – mi Jézus egyházának megújult küldetéstana – ahogyan az megfigyelhető az Apostolok cselekedeteiben szereplő hívőkön keresztül.

A küldetés

Felhatalmazott Test

A világ valódi tekintélyt – valódi hatalmat – igazságot keres.

Az emberek olyan személyt vagy dolgot keresnek, amelynek hatalmában áll segíteni rajtuk. Választ keresnek az élet problémáira és életük nehézségeire.

Az egyház valódi hatalmat és tekintélyt kapott. Rendelkezik válasszal az emberek problémáira. Ma sincsenek más kérdések és gondok, mint amikor Jézus kiküldte tanítványait, hogy építsék az egyházat. A tanítványok és a hívők római uralom alatt éltek, leigázott nemzetként. Az új gyülekezetet („az Út követőit”, Cselekedetek 9,2) árgus szemekkel figyelték a zsidó vallási vezetők, akik ragaszkodtak törvényeik és vallásos hagyományaik betartásához. Előállt a gyülekezet, és új tant hirdetett: Jézust mint Isten Fiát, Megváltót, Urat, Királyt, Üdvözítőt és Gyógyítót.
Bizonytalan időket élünk, ezért nézzük meg, milyen dolgokkal kellett szembenézniük a tanítványoknak, amikor Jézus megparancsolta, hogy „menjenek el”.

Jézust megfeszítették; feltámadt a sírból; él. Jézus tovább beszél királyságáról.

Azt is elmondta nekik, hogy nem lesz mindig ott velük. A tanítványok akkorát csalódtak, hogy visszamentek halászni ahelyett, hogy engedelmeskedtek volna elhívásuknak, hogy „emberhalászok” legyenek (Máté 4,19).

Jézus megígéri, hogy küld egy barátot, akinek hatalma van – Ő a Szent Szellem (János 16,7–11).

Jézus arra utasítja őket, hogy várjanak, és felruháztatnak majd ERŐVEL, hogy elvégezhessék a küldetést, amelyet Ő adott az egyháznak és minden egyes hívőnek (Cselekedetek 1,4–5).

A kijelentés – minden erő, minden hatalom

– elérhető a Gyülekezet számára.

Az Egyház kezdettől MINDEN hatalmat megkapott.

Jézus bátor kijelentést tett a Máté 28,18-ban. „Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Ebből tudhatjuk, hogy nem véthetünk hibát azzal, ha odaszánjuk az életünket Neki.

Övé minden hatalom az EGÉSZ menny és föld fölött. Hatalma van a Sátán és ÖSSZES csatlósa fölött; MINDEN erősség, MINDEN fejedelem, MINDEN trón és uralom Neki van alávetve.

Jézusé a VÉGSŐ szó.

Jézus MINDEN hatalmat a tanítványoknak és a hívőknek adott, hogy elvégezzék a küldetést, amelyet rájuk bízott.

Az imádság ereje – imádkozó emberek vagyunk

A küldetés jellegéből fakad, hogy a hívők térdre hullva imádkoznak, amikor felismerik, mit kért tőlük az Úr: Menjetek el TELJES ERŐVEL és HATALOMMAL, vigyétek magatokkal MINDAZT, amit tanítottam nektek, MINDEN nyelvnek, MINDEN népnek és az EGÉSZ világnak! Ez olyan óriási feladat, hogy feltétlenül IMÁDKOZÓ emberekké teszi a hívőket.

  • Az Ő bölcsességére törekszünk – az Ő vezetését keressük
  • Az Ő isteni útmutatását keressük – cselekvő/élő ERŐT akarunk
  • Vágyunk arra, hogy beavatkozzon a mindennapi élethelyzetekbe.

Nézzük meg közelebbről a tanítványokat, akiket felszólított, hogy menjenek el! Kik voltak ők? Tizenegy tanulatlan halász, egy vámszedő, egy kételkedő, és „az Út követőinek” nevezett emberek. Nem képezték ki őket arra, hogy vallási tanítók legyenek; féltek; alig volt pénzük, nem rendelkeztek vezetői tervvel, nem tudtak biztosat arról, hogy mi mindent fognak kérni tőlük, de Jézus azt mondta, várják meg, amíg ERŐT KAPNAK a küldetés elvégzéséhez. A Cselekedetek 2-ben, amikor eljött a megígért erő, betöltötte az egész házat, és megnyugodott mindazokon, akik ott voltak. Akkor kapták meg az erőt a küldetésükhöz. Valaki úgy fogalmazott, hogy elmentek a kikötőkbe, az udvarokra, a hajókra, a zsinagógákba, a börtönökbe és a palotákba. Ezek a hívők felruháztattak hatalommal, és megállíthatatlanul haladó sereggé váltak. Buzgóságuk és elhívásuk elvitte őket az akkor ismert világ minden zugába. Kormányokat rendítettek meg, és megkérdőjelezték a vallásos hagyományokat, amikor az emberek elé tárták, hogy el kell fogadniuk Jézust. Felforgatták a világot Jézus EREJÉVEL.

Nagyszerű lenne újra meglátni ezt, nem igaz? Egy olyan csoportot, amely egyetlen céllal könyörög együtt: hogy újra meglássák Jézus élő EREJÉT és HATALMÁT a gyülekezet hívő tagjaiban.

Jézus ezt a kihívást intézte hozzájuk: „Mondjátok el nekik!”; „Várjátok meg az erőt!”; „Menjetek el és mondjátok el nekik!”

MI VAGYUNK A CSELEKEDETEK GYÜLEKEZETE! Hadd biztassalak: tartsd az irányt a változó kultúrában! Imádkozz! Kérd az erőt/hatalmat; fogadd el a kihívást, alkalmazkodj, és keresd meg az elveszetteket!

LEGKÖZELEBB azzal folytatjuk, hogy mi a NAGY FELADATUNK.

+ posts

Edgar Reed, Life Publishers International kiadó
A Tűzbiblia globális igazgatója és a különleges projektek igazgatója