Tovább tárgyaljuk az Isten királysága szerinti életet akadályozó tényezőket. Cikkünkben a „testiesség” kérdését feszegetjük, pontosabban a TESTIESSÉG és a TÖRVÉNYKEZÉS fogalma közötti egyértelmű válaszvonalat húzzuk meg. A alapkérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e alárendelni magunkat Jézus Krisztus uralmának. Minden szellemi vezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy mit tanít erről a Szentírás. Kívánom, hogy a cikket nyitott elmével és szívvel olvassuk!

A „testies” szó bibliai kifejezés, főként az Újszövetségben fordul elő. Jelentése: érzéki, emberi természettől vezérelt. Pál apostol csak a Római levélben és az 1–2. Korinthusi levélben használja, mégpedig általában a fiatal, éretlen keresztyén vonatkozásában. A kifejezés soha nem dicséret – mindig intésre, tanításra, buzdításra használatos, és az a célja, hogy a Szent Szellemmel telt hívő ember élete elérje a következő szintet. Miután az 1. Korinthusi levelet dicsérettel indítja Pál, a testies viselkedésük miatti aggodalmáról ír.

Ha valaki elfogadta Krisztust, és mégis testies, akkor hiányzik az életéből az elkötelezettség, a szellemi fegyelem… ez pedig pontosan a progresszív megszentelődés ellentettje.

„Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok…” (1Korinthus 3:1–3)

Törvénykezés alatt azt értjük, amikor valaki emberi erőfeszítéssekkel, emberi cselekedetekkel szeretné megtoldani azt az üdvösséget, amelyet kizárólag a Krisztusba vetett hit által kaphatunk meg. Törvénykezés az, amikor azt hisszük, hogy valaki csak úgy születhet újjá, ha bűnbánatra jut, VALAMINT más, emberi követelményeknek is eleget tesz.

1. A „testiesség” és a „törvénykezés” közötti különbség

A „törvénykezés” vádja gyakran azok részéről üti fel a fejét, akik következetesen nem hajlandóak elhagyni Krisztus nélküli régi életük szokásait. Ugyanakkor már régen megdőlt az az elmélet, miszerint kategorikusan törvénykezés lenne minden olyan elvárás, amelyet nem vagyok hajlandó teljesíteni – minden olyan dolog, amelyet nem vagyok hajlandó Krisztusnak alárendelni. Előfordulhat, hogy törvénykezésre hivatkozom, amikor egyszerűen csak a testies természetemet védelmezem, mert nem hajlandó Krisztussal együtt megfeszíttetni. Korábban már említettük, hogy az újszövetségi egyház zsidó hívei azt várták a pogány (nem zsidó) hívektől, hogy valamennyi férfi a mózesi szövetség előírt jeleként körülmetélkedjék (Cselekedetek 15; Galata 6; Titusz 1).

Pál felemelte a hangját ez ellen a gyakorlat ellen, ugyanakkor a Cselekedetek 16-ban mégis körülmetélte az ifjú Timóteust (Cselekedetek 16:1–4). Vajon Pál kettős mércével mért? Vegyük szemügyre a tényeket. Timóteus apja görög (nem zsidó) volt. Ahhoz, hogy a félig görög, félig zsidó fiatalember hatékonyabban hirdethesse az evangéliumot a zsidóknak, eleget tett a körülmetélkedés ószövetségi rítusának (Cselekedetek 16:3).

Timóteusnak nem ettől lett üdvössége, hiszen már ekkor is elkötelezett keresztyén volt. Úgy is hirdethette volna az evangéliumot, hogy nem veti alá magát ennek az eljárásnak, de még ilyen áldozatra is kész volt, csak hogy ne okozzon megütközést az egyházban. Ha valaki törvénykezést kiáltva a testiességet védelmezi, akkor előbb-utóbb a „Krisztusba vetett hitből és kegyelemből való üdvösség” (Efézus 2:4–10) megkerülhetetlen kérdésébe ütközik. Természetesen teljes mértékben egyetértek a Szentírással: Isten irgalmából és kegyelméből van üdvösségünk, nem cselekedetekkel érdemeljük ki a bűneink bocsánatát és Isten jóindulatát. A fenti gondolatmenet azt is jelentené egyben, hogy nekem csak abban van felelősségem, hogy találkozzak Krisztussal, a bizonyos magatartási normák iráni „igények” irrelevánsok számomra.

Az új élet – t.i. az újjászületett állapot – csupán a kezdet. Nem valami vészkijárat Isten jövőbeni ítélete elől. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Korinthus 5:17). Életünk iránya 180 fokos fordulatot vett. „Amit egykor gyűlöltem, most szeretek; amit egykor szerettem, most gyűlölök” – lehetne összefoglalni azt az új természetet, amely Krisztusban a miénk. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen hatalmas, szellemi ugrással egyszer csak érettek leszünk szellemileg. A megszentelődés egész életen át tartó folyamat. Ehhez az utazáshoz az szükséges, hogy ne álljunk ellene (1) a Szentírás igazságának, (2) a Szent Szellem kiigazító feddésének és (3) a hű keresztyének példamutatásának, akik tapasztalati úton szellemileg már felnőttek.

Vajon aki igazán hálás az üdvösségéért, és szereti azt, Aki saját életét áldozta, hogy így a Mindenható Istennel őt megbékéltesse, vajon visszautasíthatja-e valaha is ennek a szeretetnek a viszonzását?

Isten kegyelemből megbocsátja a múltbeli bűneimet, segít legyőzni a jelenlegieket, de soha nem munkálja azt, hogy jól érezzem magam bennük!

Miért ragaszkodna a Szent Szellemmel teljes hívő ember a világi gondolkodásmódhoz és cselekedetekhez? Miért ne menekülne inkább ezek elől? Pál csodálatosan mutatja be a testi és a szellemi közötti éles különbséget:

„Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, és nem is tud engedelmeskedni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.” (Róma 8:5–8)

Mi szórakozásra vágyunk, Isten azt szeretné, ha megaláznánk magunkat.

Mi azt szeretnénk, ha kulturálisan elfogadnának bennünket, Isten viszont könyörög, hogy különüljünk el.

Mi még több tevékenységért könyörgünk, de Isten azt szeretné, hogy legyünk elégedettek a jelenlétében.

Életlecke: Jézus Krisztus őszinte követőjeként arra vágyom, hogy tudatosan engedelmeskedjem mindenben, amit Ő kér tőlem. Ez szeretetből fakad, nem kötelességből vagy elvárásból. Lehet, hogy néhány dolog nincs konkrétan megnevezve az Isten Igéjében, amit leteszek, de a gonosz minden fajtájától tartózkodni fogok (1Thesszalonika 5:22). Isten kegyelméből kijelentem: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20) „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” (Galata 6:14)

2. Védett személyiségjegyek

Mózesről azt olvassuk, hogy „igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb” (4Mózes 12:3). Ez az alázatos lelkületéből és az Istenbe vetett bizalmából fakadt. Mégis a haragja miatt nem mehetett be az Ígéret földjére. A pusztai vándorlás során a nép panaszkodott neki, hogy nincs rendes ételük, sem vizük. Isten így szólt Mózeshez: „Vedd a botodat, és testvéreddel, Áronnal együtt gyűjtsd össze a közösséget, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet!” (4Mózes 20:8). E helyett azonban „fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára” (11. vers). A víz felfakadt, de lássuk csak, mit mondott erre Isten: „Mivel nem hittetek bennem, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.” (12. vers).

Okoskodhatnánk, hogy olyan ritkán történt ilyesmi, hogy Isten igazán elnézhette volna Mózesnek ezt a dolgot. Vagy azzal érvelhetnénk, hogy ez csak egyszeri eset volt, és azt is a hálátlan nép zúgolódása váltotta ki. A történet egyértelmű vége viszont az lett, hogy Isten nem mentette fel Mózest a viselkedése következménye alól.

Simon Péter nagyon hirtelen természet volt. Ami a szívén, az a száján. Úgy tűnik, hogy olykor elhamarkodottan szólalt meg. Jézus elárulásának és kihallgatásának éjszakáján még átkozódott is, és letagadta, hogy ismeri Jézust (Máté 26:69–75). Pünkösd napja után viszont már nyoma sincs ennek az agresszív magatartásnak. A Szent Szellem erejével Krisztus bátor tanúja lett belőle. Isten most már saját dicsőségére tudta használni Péter személyiségét. Nem az a terve, hogy mindannyiunkat egy sztereotip kaptafára húzzon rá. Nem klónozza az embereket, hogy mindenki egyforma legyen. A kemény halászember átformált életének az a mondanivalója számunkra, hogy mindannyian egyediek vagyunk, saját testies hiányosságaink vannak, de Isten át akar bennünket formálni, hogy ne az egyenlegben ne a mínuszt, hanem a pluszt gyarapítsuk, és így lendítsük előre királyságának az ügyét. A jövőbe nézve csodás lehetőségeket lát bennünk – ha ehhez engedjük, hogy a testit szellemire cserélje az életünkben.

A bűnbánat nem csak akkor kell, hogy a bűnös szentté akar válni, hanem akkor is, ha a szent bűnös lett.

A testiességet nem vehetjük védelmünkbe arra hivatkozva, hogy valakinek a személyisége, etnikai háttere, emberi mivolta ilyen vagy olyan. Ha Isten kegyelme és a Szent Szellem ereje nem elegendő arra, hogy a hívő keresztyén legyőzze az emberi gyengeséget, akkor a földi életünk a legjobb esetben is csak szégyenletes kudarcok sorozata lesz. Nincsen olyan bűn (testiesség), amely ne lenne legyőzhető a „Bárány vérével”. Pál a rabszolga példájával hangsúlyozza, hogy „tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek… Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!… Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.” (Róma 6:6, 11, 18)

A bűnbánat alapvető dolog – a megigazulásunk és megszentelődésünk is ettől függ. Ha nem vállalunk személyesen felelősséget a viselkedésünkért, akkor ezzel Isten irgalmát és kegyelmét tesszük kockára. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1János 1:8–9)

Életlecke: helyesen mondta Ézsaiás: „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha.” (Ézsaiás 64:5) A bibliatudósok különböző magyarázatot adnak arra, hogy mit jelent a „szennyes ruha” kifejezés. Egyik sem túl kellemes. Ne felejtsük el, hogy a próféta a tőlünk telhető legjobbról beszél! Isten szentségének verőfényében védtelenek vagyunk. Nem szabad Isten bűntelen Fia ellenében cselekednünk. A legjobb, amit tehetek az, ha „igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus” (Filippi 3:12).

Ha azt mondom, „Nem tudom megtenni”, akkor nem elég a hitem.

Ha azt mondom, „Nem teszem meg”, akkor nem eléggé köteleztem el magamat.

3. Krisztus uralmának elutasítása

Jézus a Gecsemáné sziklaoltáránál nyilvánította ki végleg, hogy alárendeli magát az Atya akaratának. Attól a naptól kezdve, hogy Bemerítő János bemerítette a Jordán-folyóba, Jézus tisztában volt vele, mi a földi küldetése: feláldozza magát az egész emberiség bűnéért (Máté 3:13–17). Közvetlenül ezután Sátán könnyebb utat ajánlott neki arra, hogy a világot megnyerje magának. „Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Máté 4:8–9) Most viszont, ezekben az utolsó pillanatokban már nagyon erős nyomás nehezedett rá. „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Máté 26:39, 42, 44)

A kereszt csatáját Jézus a Gecsemáné sziklaoltáránál, imában nyerte meg. Az Atyaisten akarata iránti teljes engedelmességtől az út a törvénytelen tárgyalás igazságtalanságán, testi kínzáson és fájdalmakon, a keresztrefeszítés nyilvános megaláztatásán vezetett át. Az engedelmesség csatája már ezek előtt eldőlt.

Minden hívő keresztyénnek meg kell vívnia saját Gecsemáné-harcát, hogy Isten akarata előtt teljesen meg tudjon hajolni.

Krisztus uralma előtt úgy tudunk meghajolni, ha ki tudjuk mondani: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”.

A Bibliában sok olyan példát találunk, amikor akár férfiak, akár nők teljesen alá tudták rendelni magukat Isten akaratának. Minden egyes történet értékes igazságokat tartogat; mindannyian bátorítást meríthetünk belőlük, és könnyeben eljuthatunk a mély alázat és megadás állapotába.

• Ábrahám azt az utasítást kapja, hogy mutassa be saját fiát áldozatul (1Mózes 22)
• Gedeonnak 300 harcossal kellet Midján ellen csatába mennie (Bírák 6–7)
• Eszter királyné az életét tette kockára a zsidó népért a perzsa fogságban (Eszter 4–7)
• Dániel az életét kockáztatva imádkozott az Úrhoz, amikor ez törvénybe ütközött (Dániel 6)

Jézus tanításában nagyon nagy hangsúlyt kapott az engedelmesség. Miután Péter kinyilvánította, hogy Krisztus az élő Isten Fia (Máté 16:16), így szólt Jézus a követőihez: „…Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” (Matthew 16:24–25)

Lukács evangéliumában a felhívás még sürgetőbb. Háromszor mondja Jézus, hogy ha valaki bizonyos dolgokat tesz, „nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:25–33). Az élet legalapvetőbb gyökeréig is lehatol. „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:26). Így fejezi be a tanítványság „áráról” szóló tanítását: „Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:33)

Egyértelmű, hogy Jézus nem azt tanítja itt, hogy „meg kell gyűlölni” a családunkat. A mondanivaló az, hogy az Isten iránti szeretet mellett a családtagjaink iránti szeretetünknek el kell törpülnie. Arról sincs szó, hogy le kell mondanunk minden földi tulajdonunkról (néhány radikális keresztyén csoport ezt hirdeti). Nem szabad, hogy a földön gyűjtött dolgaink legyenek a figyelmünk előterében. A Hegyi beszédben így tanítja a Mester az egybegyűlt tömeget: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté 6:33)

Életlecke: Az ember „testies” természete nem csupán életben akar maradni, hanem ki is akarja elégíteni a saját vágyait. Ha ez a két dolog jelen van, akkor folyamatosan küzdhetünk szellemben a saját vágyainkkal és akaratunkkal. Az ember nagyon nehezen adja fel az élete feletti irányítást – akár a szándékokról, akár az úticélról legyen szó. Ez mindig is így volt, amióta Ádám és Éva az Édenben bűnbe esett. Krisztus odaszánt követője tudja teljes szívből kimondani, hogy oda megyek, ahová akarod, azt mondom, amit szeretnél, az leszek, akivé te formálni akarsz.

Mindig nagyszerű lehetőség, hogy itt a Tárház oldalán találkozhatunk. Imádkozó szívvel, minden cikkben tanítást, bátorítást, kiegyensúlyozott bibliai igazságot kívánunk nyújtani.

A következő cikkben tovább boncolgatjuk az Isten királysága szerinti életet akadályozó tényezőket. Két nagyon fontos téma, a tisztesség és az előítélet kérdése kerül napirendre. A hatékony szolgálathoz elengedhetetlen a tisztesség. A mondandónkkal nem tudjuk eltakarni a személyiségünket. A cselekedeteinknek kell a szavainkat hitelesíteniük! Az Újszövetség nagyon nyíltan beszél az ősegyházban jelen lévő előítéletekről. Kétezer évvel később is oda kell figyelnünk, nehogy helyet kapjon a szívünkben.

A Szentírás a szemünk láttára teljesedik be – és Jézus Krisztus közeli visszatérése felé irányítja a figyelmünket. Lehet, hogy az Úr még a következő cikk megjelenése előtt eljön. Ha így lesz, akkor az Ő színe előtt találkozunk!

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!