Az Isten királyságában töltött élet mindig a Mindenhatóval való személyes kapcsolattal kezdődik. Csak így lehetséges. Emellett azt se feledjük, hogy a feltámadott Úrral való sorsdöntő találkozás CSUPÁN ez élet kezdete. Abban a pillanatban új értelmet nyer a földi életünket átszövő új utunk. Drámai, természetfölötti és csodálatos módon vitettünk át a sötétségből a Fény dicsőségébe. Ezzel minden megváltozik. A szívben (szellem) kezdődik, majd átterjed a mindennapi élet gyakorlatára. A szentség jóval több egy bibliai kifejezésnél; alapvető fontossággal bír személyünkre nézve és kiterjed mindenre amit teszünk.

Az Isten királyságában töltött élet lényege két igen egyszerű, de mély igazságban foglalható össze. Először is a hívőnek meg kell valósítania Isten jellemvonásait a saját életében. Másodszor az Isten gyermekének szemléltetnie kell Isten jellemvonásait saját életével. Természetesen erről sokkal egyszerűbb beszélni mintegy teológiai szemszögből, mint a gyakorlatba átültetni. Ezzel ismét a Szentírást kutatjuk, hogy megtaláljuk a változhatatlan igazságot, melynek segítségével megüthetjük a kívánt szintet. Abszolút tökéletesség? Képtelenség elérni ebben az életben. Átváltozni az Ő képmására és hasonlatosságára? Ez a szolgává válás mindennapos folyamata. A hernyóból pillangó lesz!

Viszonylag egyszerű a képlet: sokkal nehezebb alávetni Istennek a mindennapok valóságát egy elfajult nemzedékben, melynek állandó célpontja az Isten gyermekeinek erkölcse. Mégis egy nagyon egyszerű állítással összegezhető a lényeg: Éld meg mindazt, amiről prédikálsz!

Korábban kitértünk az Isten tulajdonságaira, melyek kereszteződnek Isten erkölcsi teremtményével. Három ilyen teljes és változhatatlan jellemvonása a szeretet, a szentség és az igazság. Véges képességeivel az ember képtelen utánozni vagy bármilyen mértékben megközelíteni a végtelen Istent e tulajdonságok terén. Mégis Krisztus Jézuson és a Szent Szellem bennünk lakó erején keresztül elindulhatunk a krisztusivá válás dicsőséges útján. Senki sem önmaga miatt választtatott ki – még a hitben egyértelműen legerősebbek és legérettebbek sem. Isten sokkal inkább az alapján választott ki, akikké válhatunk Őbenne. Micsoda kiváltság a Mindenható kiválasztottjának lenni!

„Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. őt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: ‘Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.’” (1Korinthus 1:26–31).

Isten tulajdonságainak megvalósítása személyes életünkben

Az ember kapcsolata Istennel mindig a szellemmel kezdődik. Ádám engedetlenségének köszönhetően helyénvaló ha ezt megváltott szellemnek nevezzük. Az Isten Igéjében a „szív” gyakran a Mennyei Atyával való személyes közösség vetületében értendő. Amikor a farizeusok egy kérdéssel próbálták csapdába csalni Jézust, Ő az „első és legnagyobb parancsolatként” ezt nevezte meg: „Jézus így válaszolt: ‘Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.’” (Máté 22:37–38). Ez a kijelentés tulajdonképpen a Mózesnek adott Tízparancsolat első négy parancsolatának összegzése (2Mózes 20:2–11). Isten kibontakozó kijelentésében számos konkrét esetekre alkalmazandó törvényt, parancsolatot és figyelmeztetést fejtett ki részleteiben az embernek. Ez kiváltképp igaz az Ószövetségre, mikor a zsidók a mózesi törvények alatt éltek. Ettől függetlenül viszont az ember kapcsolata Istennel mindig is a „szívből” eredt.

Jelentősége miatt vegyük át újra: Isten megteremtette az embert, hogy az Ő isteni közösségében együtt éljen vele örökre. Nem „rabszolgákat” teremtett, kiknek kötelessége imádni Őt. Szándéka szerint Isten választási lehetőséggel teremtette meg az embert. E kegyelmes Istent nem érdekli és nem is nyűgözi le semmi, amink van. Mi magunk sem. Egyszerűen csak arra vágyik, hogy szívünk teljesen az Övé legyen. A felismerés, hogy Isten szeret bennünket, magával ragadó.

„Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az:  a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által” (2Korinthus 5:14,17,18).

Nem szégyen kimondani, hogy Isten iránti szeretetünk valójában egy válaszreakció: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1János 4:19). Emellett tudjuk: ezt a szeretetet sem megszerezni sem kiérdemelni nem lehet. a Amint „kiárad szívünkben” ez a Mennyei szeretet (Róma 5:5), eloszlik bennünk méltatlanságunk okozta félelem. Pontosan az ellenkezője igaz.

„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan Ő  van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1János 4:16–18).

Van még egy csodás igazság. Nagy megpróbáltatások, szomorúság és nehézségek vagy akár a pokol seregeivel való ütközetek sem választhatnak el bennünket Isten szeretetétől.

„De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.  Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róma 8:37–39).

Miközben gyönyörködünk Isten szeretetének biztonságában, hamar megjelenik a szentség kérdése. Ahogyan életünkben fokozatosan kibontakozik Isten szeretete, úgy kell elhagynunk mindent, mely ellentétes Isten szentségével. Az Istennek tetsző élet többet jelent bizonyos „teendőknél” és tiltott dolgok kerülésénél. Az Istennek tetsző élet a gonosz elhagyása – a megigazult élet viszont belépés valamiBE. Elhagyjuk a világi viselkedést és cselekedeteket – majd felvesszük az Atya szívének hozzáállását és cselekedeteit. Ha e kettő közül bármelyik hiányzik, szent életünk nem teljes.

Jézus tanítása szerint lehet valaki „becsületes” „szentség” nélkül, fordítva viszont ez nem igaz. Nem lehetsz szívedben szent, ha ez cselekedeteiden nem látszik meg. A keresztrefeszítése előtti utolsó napokban az Úr nagyon keményen beszélt kora vallási vezetőihez.

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel” (Máté 23:25–28).

Néhányan nagy örömmel állítják, miszerint már nem vagyunk a Törvény uralma alatt. „Megszabadultunk” minden ószövetségi rendelkezéstől. Vagyis élhetek, ahogyan akarok és élvezhetem Isten feltétel nélküli szeretetét. Én bátorkodom más véleményen lenni. Először is Krisztus eljöveteléig az Ószövetség volt a mi „tanítónk” (Galata 3:24). Másodszor a teendők és tilttott dolgok listája (ahogyan néhányan Mózes törvényére utalnak) nem töröltetett el Krisztus eljövetelével. A külső instrukciók belsővé váltak, vagyis a kívülről látható dolgok a szellem szándékát mutatják. Ezáltal Krisztus növelte az Istennek tetsző élettel szembeni elvárásokat, mivel az ószövetségi útmutató mellé a szív motivációját is hozzátette. Dióhéjban a Krisztus által hirdetett szent élet mércéje magasabb, mint a Mózes törvényében foglaltaké. Hadd illusztráljam ezt a híres Hegyi beszéddel:

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet” (Máté 5:21–22).

„Hallottátok, hogy megmondatott: ‘Ne paráználkodj!’ Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében” (Máté 5:27,28).

„Hallottátok, hogy megmondatott: ‘Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.’ Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek (Máté 5:43–45).

Az igaz élethez következetes fegyelemre van szükség. Tetteink a szívünkben lévő láthatatlan velejárói. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Példabeszédek 4:23). Jézus további hangsúlyt adott Salamon üzenetéhez:

„A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lukács 6:45).

Vagyis ismételten a teljes lényünkkel (szellem, lélek, test) vágynunk kell arra, hogy Istennek tetszésére legyünk, és ez minden másnál fontosabb. Az Atyával, FIúval és Szent Szellemmel megfelelő kapcsolatban lévő hívó nem érez semmit kötelezőnek, és nem is tesz semmit az Isten elutasításától való félelemből. Ez egyszerűen szemlélet kérdése. Mi igazán fontos a számunkra? HA az Istennek tetsző élet az első számú prioritás, akkor életünk tükrözni fogja e vágyunkat. HA viszont gyakran önigazolóan viselkedünk, életünk tele lesz zavarral és konfliktussal.

A híres drámaíró, William Shakespeare „Hamlet” c. színdarabjában Polóniusz ezt mondja fiának: „Mindenek fölött Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, Következik, hogy ál máshoz se léssz.” Nyilvánvalóan ennek semmi köze a Szentíráshoz (és talán a szerző eredeti gondolataihoz sem), de igen csak beszél a hívő életében lévő igazságról.

Az igaz, őszinte önértékelés néha kimondottan nehéz. Nagy fokú szellemi érettségre van szükség ahhoz, hogy tárgyilagosan értékelhessük saját gondolatainkat, motivációinkat és az azokból eredő cselekedeteinket, reakcióinkat. Az Úrvacsorával kapcsolatos tanításában Pál erre emlékezteti a korinthusi hiívőket: „Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból” (1Korinthus 11:27–28). Miért van szükség személyesen végzett önvizsgálatra? Mert csupán az Úr előtt való teljes személyes alázattal telt személy láthatja azt, amely más, külső szemlélők nem.

Minden kísértés az elmében kezdődik. „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jakab 1:14,15). Amikor intellektusunk vagy érzelmi világunk valamely istentelen dolgot dédelget, azt a rejtett bűn kategóriába sorolhatjuk. Az ilyen bűn könnyedén álcázható mások elől. Pál nagyon gyakran gyakran sorolja a kerülendő bűnök közé a kapzsiságot, irigységet, keserűséget, neheztelést és haragot. Méltán nevezhetők ezek a szív bűneinek. Ugyanezen Igerészekben hozzáveszi még a házasságtörést, a paráznaságot, gyilkosságot és az ember gonosz természetének további súlyos megnyilvánulásait. A tökéletesen Szent Isten számára a nyilvánvaló és a rejtett bűnök egyaránt utálatosak. Jeremiás, a siránkozó próféta beszélt az igazszívűség óriási kihívásáról. „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni [azaz meglátni, megismerni a maga teljességében]?!” (Jeremiás 17:9). Eszerint minden egyes embernek meg kell vizsgálnia saját szívét a Szent Szellem reflektorfénye alatt, mely még a legsötétebb és legeldugottabb zugokba is bevilágít. Marad tehát a kérdés: Hogyan reagálok, amikor a Szent Szellem rámutat bizonyos gondolataimra, viselkedésemre, motivációmra, és Istent sértőnek valamint az Ő Igéjével ellenkezőnek titulálja azokat? Mint minden vétek esetében, első dolgunk a bűn beismerése; be kell vallanom magamnak, hogy bűnt követtem el. Nincs kifogás. Nem próbálom meg valaki másra hárítani vagy a körülményeimet okolni érte. Nincs önigazolás. Egyszerűen a maga valóságában tekintek a helyzetre – vagyis ahogyan az Isten trónja előtt látnám azt. Ezt követi az igaz, szívből jövő bűnbánat, mely után Isten irgalmáért és bűnbocsánatáért imádkozom. Végül pedig állandóan őrt kell állnom magam felett, nehogy bármilyen hazug szellem belopakodjon a szívembe. Az Isten országa szerinti kapcsolatok fejlődését segíteni vagy épp hátráltatni fogja az, amilyen mértékben megvalósul az Ő Igazsága életünk minden területén.

Isten tulajdonságainak megvalósítása személyes  életünkben

A Hegyibeszédben elhangzó boldogmondások után Jézus azt mondta hallgatóságának, hogy ők „a föld sója” és „a világ világossága” (Máté 5:13,14). Miután elmagyarázza, hogy a fény nem elrejtésre való, hanem olyan helyre, ahol elűzheti a sötétséget, erre buzdítja őket: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16). Felfigyeltél már Jézus szavaira itt? A „jó cselekedeteinket” említi de azt is, hogy ezáltal „dicsőíteni fogják a mennyei Atyát”. Ennek oka nagyon egyszerű. A gyermekeknek ki kell mutatniuk az Atya szeretetét, szentségét és igazságát. Vagyis az Atya az Ő gyermekein keresztül világít a sötét világban.

Lehetetlen szellemileg másokat eljuttatni valahova, ahol mi magunk még sosem jártunk. Pál apostol egyáltalán nem beképzeltségből mondta ezt a korinthusi hívőknek: „Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak” (1Korinthus 11:1). Pál utolsó feljegyzett szavai közt olvashatjuk a következőket: „Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak. üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek” (2Timóteus 3:10,11). Eredményeim magukért beszélnek. A a hitetlenek körében is jó hírnévvel rendelkező, szellemileg érett, bölcs „véneket” megválasztották az újszövetségi gyülekezetek vezetőinek (1Timóteus 3:1–7). Ezzel az Isten kegyelmének és a Szent Szellem munkájának tanúságtevőivé váltak. Érdekes módon Pál megemlíti, miszerint friss megtértek nem lehetnek ilyen elöljárók, mivel a pozícióval járó tekintély gőgöt válthat ki bennük (1Timóteus 3:6).

Meg kell említeni, hogy a Krisztus szemléltetése nem korlátozódik bizonyos eseményekre (pl. Istentiszteletre) vagy földrajzi helyekre (pl. rövid missziós út). Tulajdonképpen minden hívő életében első számú prioritás kell, hogy legyen a Krisztus szeretetének kimutatása saját otthonán belül. Tragikus módon számtalan fiatal fordul el a hittől a gyülekezeti élet és az otthon tapasztalt életvitel közti óriási különbség miatt. Ha az ember megváltott életének bizonysága csak bizonyos emberek számára látható bizonyos alkalmakkor, bizton állítható, hogy nagy hiányosságai vannak szellemi téren. Krisztusban való személyazonosságomat nem határozhatja meg az, kikkel vagyok éppen egy adott pillanatban. Az ilyen kaméleon-viselkedés előbb-utóbb lelepleződik, és szégyent hoz Krisztus nevére.

Az érett hívő úgy veszi a mindennapi élet harcait, hogy az kitörölhetetlenül megmarad a körülötte levőkben, akik ismerik a helyzet minden részletét. Minden bizonnyal előfordulnak tragikus események, melyek váratlanul érnek, és érzelmeink nagy kihívásnak néznek elébe. Mégis az Isten gyermeke nem marad meg ebben az intenzív, stresszes állapotban. Bízni fog Istenben – bár ennek körülményei emberi ésszel felfoghatatlanok – és háborgó gondolatai és érzelmei hamarosan az Istenbe vetett bizodalomban nyugszanak meg. „és Isten békessége [a Krisztustól üdvbizonyosságot nyert lélek békés állapota, mikor nem fél Istentől és elégedett minden földi jussával, bármi is legyen az – ez a típusú békesség], mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:7). Ne feledd tehát: Az ő békessége megőrzi szívedet és elmédet.

Tárgyilagosan nézve: mindazt, amit az eszünk mond.

Szubjektíven nézve: mindazt, amit érzünk.

Tárgyilagosan: hiszünk Isten hatalmában és Mindenható voltában.

Szubjektíven: bízunk Isten bölcsességében és Mindentudásában.

Mi ennek a bibliai eredménye? „mert én megtanultam, hogy elégedett legyek [nyugtalankodás nélküli megelégedettség] azzal, amim van” (Filippi 4:11). Említésképpen, a Filippibeliekhez írt levél nem egy kényelmes irodai asztalnál ülve írta Pál, hanem börtönben raboskodva.

Az élet buktatóit és pofonjait álló, hosszú hónapokon és éveken át következetesen megélt igaz élet elengedhetetlen bűnsújtotta világunkban. Az ilyen élet a leghangosabb, hitről szóló tanúságtétel. Igen, parancsot kaptunk, hogy szánkkal hirdessük Krisztust. És nem hallgathatjuk el még politikai vagy személyes zaklatás idején sem. Mégis beszédünk csupán teológiai ékesszólásnak számít, ha cselekedeteink nem tanúskodnak mellette.

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!