Az aratás és vetés időtlen elvei, melyek Isten igéjében rejtőznek, hirtelen életre kelnek, ha elhatározzuk, hogy azok szerint cselekszünk.

Az előző fejezeteket olvasva talán felmerült bennünk: „Ez egy jó gondolat!”, vagy „Ezzel egyetértek.” De milyen hatással lesz mindez az életedre holnap, jövő héten, vagy jövőre?

Lépj előre ma hittel, bátran, és határozd el, hogy beépíted ezeket az igazságokat mindennapi életedbe. Többet kérek tőled, mint hogy felületesen végigolvasd a következő tíz kijelentést: azt kérem, hogy mondd ki őket hangosan, hogy életre keljenek. Váljanak egészen sajátjaiddá!

1. kijelentés:

Már most is enyém a bőség – vetőmag formájában.

Milyen hihetetlen belegondolni, hogy Isten minden egyes gyermekét különleges ajándékokkal teremtette! Legtöbben mégis elfelejtik, hogy ezek az ajándékok élő magok, tele lehetőséggel. Az éneklés, tanítás, vagy épp vezetés képessége nem általános: amit az Úr beléd helyezett, az a tiéd, neked kell elvetned és táplálnod.

Pál apostol ezt mondja: „Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.” (Róma 12:6–8) A feladat világos.

Ajándékunkat nem rejtegetni kell, hanem felfedni, hogy mások életére is hatással lehessen.

Sokszor találkozom olyanokkal, akik úgy akarnak nevet szerezni maguknak, hogy valaki mást utánoznak, pedig inkább meg kéne állniuk egy pillanatra, hogy meglássák, minden ajándékuk megvan a kiteljesedéshez. Mag formájában kapjuk őket, és olyan ajtókat is megnyitnak, melyeket nem is hinnénk. Ahogy Salamon király írja: „Az ajándék tág teret nyit az ember előtt, és az előkelők elé juttatja.” (Példabeszédek 18:16) Nem a mi erőfeszítéseink, hanem Isten ajándéka érleli aratásra a termést.

2. kijelentés:

A holnapi élelmem abból ered, ami ma a kezemben van.

Egy kereskedő egyszer ezt mondta nekem: „Egy szerződés aláírásához hét különböző embert kell meggyőznöm.” Alapvető szabályt ültetett át a gyakorlatba ezzel, miszerint az értékes vetőmagot ma kell elvetnünk, ha holnap aratni szeretnénk.

Az emberek gyakran csak várják a „sült galambot”, és nem is tudják, hogy amit ma tesznek, az határozza meg jövőjüket. A mai nap apró befektetései végül jelentős osztalékot hoznak.

Ugyanez a törvény érvényes szellemi életünkre is. Olyan izgatottan várjuk Isten azonnali áldásait, hogy ha éjfélkor imádkozunk, már hajnalra várjuk a választ, ha pedig mégsem teljesül, rettentő csalódottak tudunk lenni.

Nézzük meg még egyszer a magvető példázatát (Márk 4:6), és meg fogjuk érteni, hogy a vetés és az aratás között bizony eltelik némi idő.

Sokan azért találják magukat hirtelen szorult helyzetben – szellemi és anyagi értelemben egyaránt –, mert hagyták elillanni a tegnap lehetőségeit.

Barátom, még most sem késő vetni! Csak így remélhetünk bőséges jövőt.

3. kijelentés:

Minden egyes vetőmagom megsokasodhat, ha jó földbe vetem.

Lelkészként sokszor hallom ugyanazt a kérdést: „Hogy döntsem el, hová adakozzak?”

Egyetlen módon állapíthatjuk meg, hova vessünk. A „jó föld” az, amit Isten megmutat nekünk.

Nem hozhatunk bölcs döntést csupán a körülmények vagy a látszat alapján. Adakozásunkat nem mérhetjük csupán ahhoz, melyik szervezet tűnik „rászorulónak”, vagy ki az, aki „szegénynek látszik”. Imádkozzunk kitartóan: „Kérlek, Uram, vezesd adakozásom!” Ha Isten rábólint, és békességünk van benne, több nem is kell: jó földbe vetünk.

Nem egyedül cselekszünk. A növekedést Isten adja az általunk elvetett magnak. A valóságban ez leveszi a terhet vállunkról. Ha Isten utasít, és ő választja ki a földet, biztosít is róla, hogy amit elvetünk, készen áll majd az aratásra.

4. kijelentés:

Azzal nyilvánítom ki Isten felé, mennyire vágyom az aratásra, ha elvetem a magot.

Akkor mutatjuk meg az Úrnak, miben hiszünk igazán, ha ültetni kezdünk. Például:

• Ha másokért imádkozunk, Isten tudja, hogy azt szeretnénk, ha mások is imádkoznának értünk.
• Az Úr tudni fogja, hogy barátokra vágyunk, ha barátságosan viselkedünk.
• Mennyei Atyánk akkor látja, hogy készen állunk áldásaira, ha fizetjük a tizedet az evangélium ügyéért.

Elvárásaink magvetésünkhöz igazodnak.

Mikor dugóban vezetek, és látom, hogy egy autó szeretne besorolni, hacsak lehetséges, beengedem magam elé. Miért? Mert tudom, hogy eljön az idő, amikor nekem lesz szükségem ilyen udvarias gesztusra.

Talán Isten gyógyításában bízunk, de kérdezzük meg magunktól: „Hány betegért imádkoztam ma?”

Egyszer egy keresztyén szervezet elnökségi ülésén vettem részt, ahol észrevettem egy idősebb úriembert, aki mindig egyedül érkezett, s feltűnően magányos volt. Érzelmileg és fizikailag is meggyötörtnek látszott, ezért megesett rajta a szívem.

Egyik délután, mikor a buszra várakoztunk, amely visszavitt a szállásunkra, direkt mellé ültem. Megörült, hogy érdeklődtem felőle, és mesélni kezdett magáról. Elmondta, hogy gyülekezetének presbitériuma ellene fordult, amikor Isten vezetését akarta követni, így Isten hű szolgája rákényszerült, hogy elhagyja közösségét. Most, 65 évesen kezdett új gyülekezet plántálásába.

Az új kezdet ellenére még mindig keserűség és reménytelenség háborgott benne az elmúlt öt év eseményei miatt.

Az Úr rögtön arra indított, hogy a következő néhány napban szeretettel és bátorítással forduljak a kedves pásztor felé. Lelkesen kezdtük tervezgetni a jövőt, és ahelyett, hogy a múltba süllyedtünk volna, izgatottan találgattuk, vajon mire hívja őt Isten jelenlegi szolgálatában.

Mikor a találkozó véget ért, ragyogó mosollyal, új látással és megújult erővel búcsúzott el.

Mi okozta ezt a fordulatot? Csupán annyi, hogy valaki magokat vetett az életébe.

De ezzel nincs vége a történetnek. Nem sokkal az ezután az én életemben is nehézségek támadtak, és Isten kegyelmesen segítőket küldött mellém, hogy együtt hordozzuk a terheket. Olyan volt, mintha az Úr maga biztosított volna: „Elvetetted a magokat, most itt az ideje aratni.”

5. kijelentés:

Nem teljesedhetnek be a magokban rejlő lehetőségek, amíg el nem engedem őket.

Volt már olyan, hogy bár kedvesen beszéltünk valakivel, utána mégis bántóan viselkedett? Ilyenkor ösztönösen így reagálunk: „Ezt mégsem tűrhetem szó nélkül!” De ha így teszünk, kikaparjuk az elvetett magot! Isten azt szeretné, hogy tiszta szívvel vessünk, és a többit hagyjuk rá. Mikor félvállról beszélnek velünk, csak mosolyogjunk, és szeressük tovább, bárhogy viselkedjen.

Nem az „Év embere” kitüntetésre pályázunk. Amit teszünk, az Úrért tesszük, nem magunkért. Ezért kell folyamatosan vetnünk a magot, tekintet nélkül a körülményekre. Sose kaparjuk ki, amit ültettünk!

Hadd mondjam el még egyszer, hiszen annyira fontos: ha mások életébe vetünk, sose tőlük várjuk az aratást! Forrásunk nem belőlük, hanem Istenből fakad! Ha nem felelnek, az sem gond. A lehetőségeket csak akkor teljesíthetjük be, ha elengedjük a magot.

Engedd el! Engedd, hogy Isten cselekedjen!

6. kijelentés:

Isten elegendő magot biztosít, hogy betöltse minden szükségletemet.

Sok férfi és nő keres meg azzal, hogy kiönthessék szívüket, ilyenkor gyakran elhangzik, hogy „Úgysem értheti, min megyek keresztül!”

Ez valóban így van:

• Nem tudok azonosulni azzal, akit majdnem tönkretett a hosszan tartó droghasználat.
• Nem tudom, milyen lehet annak az üzletembernek, akit kihasználtak, és mindent elveszített, amije volt.
• Nem tudom, milyen érzés, ha valakit kegyetlenül megver a férje.
• Nem érzem át azt, amikor valaki egy válás során elveszíti a családját.

Persze őszinte részvéttel, együttérzéssel és szeretettel fordulok feléjük, de sosem voltam a helyükben.

Egyet azonban tudok: bármire legyen is szükségünk, legyen az kicsi vagy nagy szükséglet, a magot Istennél találják.

Egy alkoholista életében ez lehet egy tizenkét lépéses helyreállító program, egy magányos, depressziós embernek egy gondoskodó, keresztyén baráti kör, a csődbe jutottaknak az új kezdet lehetősége.

Az Úr a kreativitás, látás, motiváció és eltökéltség magjaival is megajándékozhat, nekünk csak fel kell fedeznünk, pontosan mit kell vetnünk.

Ez nem valamiféle mágikus, misztikus folyamat, csupán kitartó imádkozás kérdése, míg Isten fel nem fedi előttünk tökéletes akaratát. Akkor aztán nincs más hátra, mint hitben járni!

7. kijelentés:

Elfogadom, hogy a vetés és aratás nem feltétlenül kellemes folyamat.

A vetés és aratás nem tényeken, logikán vagy értelmünkön alapszik, hanem Isten örök törvényén, amely által hitünket bővíti, tágítja, és kimozdít komfortzónánkból, hogy céljait teljesíthessük.

Például nem könnyű, ha lassan elfogy a pénzünk, és Isten épp ilyenkor súgja fülünkbe: „Menj, és vesd el, amid van!” És bizony nehéz lehet beteg felebarátunk gyógyulásáért imádkozni, ha az egyik családtagunk halálos beteg.

A vetés és aratás folyamata azonban nem kényelmünket szolgálja.

Pál írja: „megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Korinthus 9:27)

Az apostol tisztában volt vele, hogy ha Isten parancsait akarja követni, önfegyelemre, sőt önsanyargatásra lesz szüksége, hogy ne teste, hanem a szelleme irányítsa.

Láttam már olyanokat, akik nem engedelmeskedtek a Szent Szellem hívásának, inkább triviális dolgokra pazarolták lehetőségeiket, és elfelejtették, hogy a mag csak akkor változtatja meg körülményeiket, ha elvetik.

Mások olyasmiket mondanak, ami tönkreteszi másnapi aratásukat. Nem tanulták meg, hogyan alázzák meg magukat, és ajkukat összeszorítva tűrjenek, míg mások rajtuk köszörülik nyelvüket.

Én személy szerint nem mások viselkedéséhez igazodom, hanem igyekszem, hogy cselekedeteim jóságot tükrözzenek, a Szellem gyümölcsét, és nem aszerint adakozom, hogy épp mennyi van a bankszámlámon, hanem aszerint, hogy mire indít a Szent Szellem.

Biztos tapasztaltuk már, hogy ez nem mindig könnyű.

8. kijelentés:

Ha elkötelezett magvetővé válok, az Úr gondoskodik a vetőmagról.

Néhány hívőben az a tévképzet él, hogy ha vetnek, folyamatosan áldozatot kell hozniuk, vagy nélkülözniük kell addig, míg el nem érkezik az aratás ideje.

Tévedés! Isten megígérte, hogy megőrzi a magvetőt, amíg vetése meg nem sokasodik. „Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét.” (2Korinthus 9:10)

Isten mindig megtartja szavát!

Fel kell ismernünk végre, hogy a Sátán nem tudja elpusztítani termésünket, ezt egyedül mi tehetjük meg.

Hadd mondjam el, miért.

Mikor befizetem a tizedet, kijelentem, hogy Isten a legnagyobb Isten, mennynek és földnek teremtője. Ezért fogom az anyagi, és a szellemi szférába helyezem át, hogy megmutassam, minden az Úré, ami pedig Istené, azt a Sátán nem lophatja el. Ezt mondja a Mindenható: „Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban.” (Malakiás 3:11) Ez azért lehetséges, mert amit odaadsz, az kikerül kezeid közül, és a gonosz nem akadályozhatja meg Isten áldásait. Miért? Mert adományod mértéke a rád váró áldások alapja.

A Sátán csak gyomnövények magját képes ültetni földünkbe. Ezt Jézus mondja, amikor a mennyei királyságról beszél: „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment.” (Máté 13:24–25)

Persze a nemkívánatos magvak együtt növekedtek a búzával. Aztán a szolgák odamentek a gazdához, és ezt kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt?” (28. vers)

„Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig.” (29–30. vers)

Vannak olyan gyülekezeti tagok, akik elhozzák tizedüket és adományaikat a gyülekezetbe, ha viszont valami olyasmi történik, ami nem tetszik nekik, megsértődnek, magukra veszik a dolgot, és közben észre sem veszik, hogy ezzel kitépik a szárba szökkent magokat. Nem a Sátán okozza a káoszt, hanem mi!

Vetésünknek növekednie kell a végső aratásig akkor is, ha bosszantó gyomnövények is kerültek közé.

9. kijelentés:

Isten látja szükségeimet.

Elmosolyodom, mikor az emberek így panaszkodnak nekem: „Pásztor, Isten mindent el fog venni tőlem!”

Nos, ha Istennek tényleg ez lenne a célja, már rég megtette volna!

Barátom, Isten teljes mértékben tisztában van azzal, mire van szükséged, és mikor szorulsz segítségére. Nem kívánja a szenvedésedet, míg betöltöd ígéreteit!

Emlékszel Jóbra? Nem az Úr okozta szenvedéseit, hanem csak megengedte a Sátánnak, hogy próbára tegye Jób hitét, hogy megpróbálja őt. Az Úr nem bosszúálló Atya, aki keresi az alkalmat, hogyan büntesse meg gyermekét. Nem. Azt szeretné, hogy erősek és kitartók legyünk.

Isten nem azt kéri tőled, hogy csak az élmény kedvéért vesd el magjaid. Azt szeretné, ha ez lenne életed örökös alapja, ha törvénye szerint vetnél és aratnál, adnál és kapnál.

Mint minden jó Apa, gondosan figyel majd rád mindeközben, mert vigyáz az övéire.

10. kijelentés:

Lehet, hogy más szükségét töltöm be azzal, amit vetek, de az én aratásomat is segíti.

Nem kerülhetjük meg Isten törvényét, amely kimondja: „Adjatok, és adatik nektek.” (Lukács 6:38)

Abban a pillanatban, hogy meglátjuk valakinek a szükségét, és elvetjük a magot, dicsőséges folyamatot indítunk el. Nem csak annak életében hoz áldást, akinek vetünk, hanem mi is hasznát látjuk majd. Pont, mint egy bumeráng! Jézus mondja: „Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lukács 6:38)

Talán ideje feltennünk magunknak a kérdést: „Milyen mértékű aratásra várok? Csak kis tárolóra lesz szükségem a betakarításhoz? Vagy kész vagyok túláradó termésemet begyűjteni?”

Végül meg kell vizsgálnunk elhatározásunk mélységét. Mekkora árat vagyunk hajlandók kifizetni, hogy meglássuk, hogyan munkálkodik az Úr anyagi helyzetünkben, kapcsolatainkban és szellemi növekedésünkben?

Ne feledjük: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” (2Korinthus 9:6) Jelentsd ki, és irány a magvetés!

A cikk a „Significant Seed – Perpetual Harvest” c. könyv alapján készült.
Copyright ©2005 Rick Thomas
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!