Ádám oldalbordája – 1. rész

Írta: Marcia Lednicky

…Az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.” (1 Mózes 2:23)

Tengernyi könyv született már a feleséget férjéhez fűző kapcsolatról. A szolgálattevő felesége viszont különleges helyzetben van. Cikksorozatunkban megvizsgáljuk ezt a helyzetet, és megnézzük, milyen módon tölthetjük be Istentől kapott feladatunkat.

Isten terve Ádám „hozzáillő segítőtársa” megteremtésével

Vizsgálatunk legalkalmasabb kiindulópontja talán az, ha arra keressük a választ, hogy mit volt Isten terve az első ember, Ádám „hozzáillő segítőtársa” megteremtésével.

1 Mózes 2:18: „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” A „segítőtárs” kifejezés nem valamiféle lealacsonyító jelző – a Szentírás gyakran magát a Mindenhatót nevezi így. Sőt, a Zsidók 13:6-ban ezt olvassuk: „Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?” (KÁROLI) A héber nyelvben a segítőtárs az, aki „segít másnak a beteljesedés elérésében”.

Isten megteremtette Évát, és ezzel létrejött a partneri kapcsolat.

  • A nő a férfi kiegészítéseként, szerves részeként, befolyásos társaként teremtetett.
  • Társa lévén a nő nem magasabb rendű a férfinál, hanem mindketten kiegészítik a másikat, ha Istentől kapott elhívásukban élnek.
  • Amikor Isten megteremtette a férfit, majd a férfiból a nőt, akkor ezzel a legjobb barátot, páratlan szerelmet, legbensőbb bizalmast és élethosszig tartó társat alkotta meg.

Ennek az igeversnek a magyarázataként Matthew Henry híres angol prédikátor egyszer ezt írta:

A nő Ádám oldalbordájából teremtetett. Nem a fejéből, hogy uralkodjék rajta, nem a lábfejéből, hogy Ádám rajta tapodjon. Az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, karjai védelmét élvezze, szívéhez közel legyen, szeretetét élvezze.

Krisztus szolgálatában az asszonyok sokféleképpen részt vettek.

  • A végsőkig kitartottak Krisztus keresztjénél (Márk 15:47)
  • Elsőként értek a sírhoz (János 20:1)
  • Elsőként hirdették a feltámadást (Máté 28:8)
  • Részt vettek az első ima-összejövetelen (Cselekedetek 1:14)
  • Elsőként üdvözölték Pált és Szilászt Filippiben (Cselekedetek 16:13)
  • Az első európai megtérő nő volt (Lídia; Cselekedetek 16:14)

A Mester hatékony szolgálatának alapelvei

Először is nézzünk meg néhány olyan alapelvet, amely biztosíthatja, hogy a lehető leghatékonyabbak legyünk a Mester szolgálatában.

Mit tehet az Isten tervének megvalósulása mellett teljesen elkötelezett két személy az elhívásával? És mi az én – nem tudok rá jobb szót – „szerepem” ebben a társkapcsolatban? Van olyan házasság, amelyben mind a férj, mind a feleség az igehirdetés szolgálatára kapott elhívást. Sok esetben azonban a feleség a férj hitvestársaként szolgál, nem hívta el Isten a szószéki szolgálatra. Ez gyakran érdekes párbeszédet eredményez: „A férjem kapott elhívást a szolgálatra, nem én!”

Hadd vázoljam röviden a saját helyzetemet. Átélhettem azt az áldást, hogy lelkészcsaládba születtem. A szüleim szerették Istent, szerették a szolgálatot, szerették az embereket. Hálás vagyok Istennek a csodálatos örökségért, amit kaptam. Isten engem nem hívott el szószéki szolgálatra, de igehirdetőhöz mentem feleségül, és együtt töltöttük és töltjük be az elhívásunkat. Szeretem a szolgálatot, ez az életünk. Pásztorfeleségként szolgálva jelenlegi és leendő pásztorfeleségeket taníthattam a bibliaiskolában, és sok olyan táborban szolgálhattam, amely kifejezetten nekik szólt. Isten sok lehetőséget adott arra, hogy hirdessem az Igét és bizonyságot tegyek követői iránti hűségéről. Buzgó imádság kíséretében éltem ezekkel a lehetőségekkel, és engedtem, hogy felhasználjon az Úr, amiben csak akar. A szolgálatban viszont mindig alkalmazkodnom kellett. Lelkipásztor-feleségként a gyülekezetben, rektorfeleségként az egyetemi kampuszon, felekezetünk körzeti és országos vezetésében érintett szolgáló és misszionárius feleségeként a legkülönfélébb egyéb helyzetekben kellett megtalálnom a saját helyemet. Hová illeszkedhetem be? Hogyan tud Isten a leghatékonyabban használni? A szolgáló házastársának gyakran fel kell tennie ezeket a fontos kérdéseket. Az a csodálatos, hogy hűséges Istent szolgálunk, aki ismeri a szívünket, és tudja, hogy Őt akarjuk szolgálni. Az engedelmes szívű szolgáló számára mindig adódik szolgálati lehetőség.

Időnként alkalmatlannak érezzük magunkat, de Isten soha nem kér olyan dolgot, amire ne készítene fel. Bárhol is szolgálsz, bízd rá az irányadást és útmutatást.

Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. (2 Péter 1:3)

Amikor a szolgálati meghívást elfogadjuk Istentől, akkor ezzel egy sor egyéb feladatot is magunkra vállalunk. Például:

  • A gyülekezetben mások problémájával is azonosulunk. Ne feledjük el: hozzánk tartoznak!
  • A különféle tevékenységek összehangolása rugalmasságot igényel.
  • Akár késő éjszaka is adódhatnak vészhelyzetek.
  • Gyülekezeti haláleset miatt módosulhat egy-egy előre eltervezett utazás, családi szabadság.

Folyamatosan, sokféle módon szolgálunk mások felé, ami szellemileg és testileg is kimerítő lehet. Előfordulhat, hogy házastársunk ideje is igen szűkös. Ne felejtsük el, hogy az ő életében is Krisztusnak kell az első helyen állnia. Ugyanakkor az, hogy Krisztus a legfontosabb, nem egyenlő azzal, hogy a szolgálat a legfontosabb. Szolgálatunk különféle életszakaszaiban valószínűleg folyamatosan, imádságos szívvel felül kell vizsgálnunk ezeket a kérdéseket.

Ami a legfontosabb: szellemi fejlődésünk és Isten iránti elkötelezettségünk

Házastársunk istenismerete nem helyettesítheti a saját hitünket. A szellemi élet alapja a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatunk. Az Isten Igéjében mennyei Atyánk, az egyszülött Fiú és a Szent Szellem tárul elénk.

Az imádkozás úgy köt össze bennünket a Teremtővel, mint a magzatot és az anyát a köldökzsinór. Ez az a csodálatos szellemi kommunikációs alkalmatosság, amelyet valamennyi gyermekének elérhetővé tett az Úr. Ha maga Jézus is szükségesnek tartotta földi léte alatt, hogy imádkozzék – azaz az Atya akaratának teljesítése érdekében időt töltsön vele –, akkor mennyivel inkább szükségünk van nekünk rá, hogy jelenlétében időzzünk. Úgy tudjuk magunkat teljesen átadni céljai szolgálatára, ha megismerjük Isten szentségét és a saját méltatlanságunkat. Akkor tudunk növekedni, ha jelenlétében időt töltünk és odafigyelünk a szavára. A Vele való kapcsolat következményeként magunkat is az Ő szemével kezdjük látni. Szeretettel, gyengéden formál olyanná, amilyennek látni szeretne: egyre inkább Őhozzá hasonlóvá. Ennek hatására az Ő természete bontakozik ki az életünkben. Így már felkészültebbek vagyunk, amikor nehéz idők állnak be, vagy egy-egy kellemetlenkedő személlyel kell szembenéznünk. Nem a saját erőnkből, hatalmunkkal cselekszünk, hanem a bennünk élő Krisztus ereje és hatalma által. Így nagyobb szellemi hatást gyakorolhatunk másokra. Ez a Krisztussal való odaadó kapcsolatunk természetes folyománya.

Nem engedhetjük, hogy az élet jelentéktelen dolgai megfosszanak bennünket attól a kiváltságtól, hogy szerető Édesatyánk jelenlétében lehetünk. Önfegyelemmel kell időt szakítanunk a közösségre, aminek viszont nagyon nagy a jutalma. Isten megáldja az engedelmességet. A szívünkbe békesség, szellemünkbe öröm költözik. Egyszerű a képlet: minél több időt töltünk Isten jelenlétében, annál jobban megismerjük, szeretjük és megbízunk benne. Igen, emberek vagyunk, de az élet nagy csatái a térdeinken dőlnek el.

A szolgáló házastársának életében számos tulajdonság fontos, de valamennyi között a hite a legfontosabb. Hitünknek akkor is szilárdan kell állnia, amikor a nehéz körülmények minden mást megrengetnek. Tudnunk kell, hogy Isten „megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6). A három zsidó ifjúval együtt kell tudnunk kimondani: „…Istenünk […] ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is…” (Dániel 3:16–17). Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne a lelkünk sebezhető, ne érhetne bennünket frusztráció. Amikor viszont napról-napra stressz nehezedik ránk, és lelki kihívásokkal szembesülünk, nem ezek irányítják az életünket. Bármi is történik, Isten tartja kezében a gyeplőt. Isten, aki mindenható. Úgy döntök, hogy megbízom Benne; abban, Aki mindig hűséges.

Egész életünk és szolgálatunk során legyen megingathatatlan a hitünk, mivel az Istenbe vetett bizalom minden cselekedetünkre kihat és jó bizonyságként szól az életünkről. Ha hatékony vezetők szeretnénk lenni, akkor Isten Szellemével kell betöltekeznünk. Gyakran halljuk, hogy „nem vezethetünk másokat annál a szellemi szintnél magasabbra, mint ahol mi magunk állunk Krisztusban”.

Isten neked is stratégia szerepet szánt a vezetésben. Ezzel szolgálhatod Őt. Igen, ha a férjed pásztor, akkor neked is stratégia szereped van a vezetésben. Gondold csak végig! Isten képviselője vagy, ezért az emberek állandóan figyelnek. Figyelik, hogyan viszonyulsz a férjedhez, a gyermekeidhez és a többi emberhez. Milyen szent megtiszteltetés, hogy pusztán a mindennapi cselekedeteimmel is hatással lehetek másokra!

Az Istennel való kapcsolatunk minden másra és mindenki másra kihat az életünkben. Hatással van

  • arra, hogy mit gondolsz önmagadról.
  • a férjeddel való kapcsolatodra.
  • a gyülekezettel való kapcsolatodra.
  • azokra, akikkel naponként kapcsolatba kerülünk.

Egyéniséged, egyediséged

Egyedi személy vagy. Miközben engedelmes szívvel akarsz az Úr tetszésére élni, tanuld meg elfogadni önmagadat. Nem kell sem az előző pásztor feleségéhez, sem a város másik gyülekezetében szolgáló pásztor feleségéhez hasonlítanod. Isten mindannyiunkat más és más ajándékokkal és képességekkel ruházott fel. Az embereknek nagyon tetszenek az egyedi tulajdonságok – akár benned, akár más pásztorfeleségben látják azokat. Ne felejtsd el: senkivel sem kell versengened Krisztus gyülekezetében. Valamennyien ugyanannak a testnek vagyunk a tagjai (1 Korinthus 12:27). Bölcs férjem azt szokta mindig mondani, hogy „az szül igazi megelégedést, ha nem hasonlítgatjuk magunkat másokhoz”. Sokszor azért vagyunk boldogtalanok, mert elkezdjük magunkat más szolgálófeleséghez méregetni.

A szolgálófeleségek életében a szellemi–lelki–érzelmi összeroppanás gyakran a belső konfliktus eredménye. Ez a konfliktus az alábbi tényezők miatt alakulhat ki:

  • Mit vár el tőlem a férjem – szerintem?
  • Mit vár el tőlem a gyülekezet – szerintem?
  • Mit várok el én magamtól az ideális szolgálófeleség jegyében?

Ha teljesen elköteleztem magamat Isten mellett, akkor Isten dicsőségére szabadon felvállalhatom, hogy ki vagyok valójában. Ha folyamatosan betölt Isten jelenléte, és az Ő Szelleme irányítja az életemet, akkor megnyugodhatok Őbenne. Szerető Édesatyám arra használja fel a személyiségemet, hogy céljait rajtam keresztül megvalósítsa.

Nagyon fontos, hogy őszintén mérjük fel saját ajándékainkat és képességeinket. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bele tudjunk illeszkedni Isten örökkévaló tervébe. Senki sem tud mindent egymaga elvégezni. Egyikőnk a zenében, másikunk a pedagógiában, harmadikunk az igehirdetésben tehetséges. Van, akinek a vendégfogadás a szolgálata, míg másoknak a csodás bátorítás. Mindegyik fontos és hasznos Isten királyságában. Nem jó, ha valaki más szeretnék lenni. Isten teremtett egyedivé, saját képére és hasonlatosságára. Folyamatosan formál, hogy egyre inkább Őrá hasonlítsam. Soha ne korlátozzuk Istent abban, amit el akar végezni bennünk és ahogyan használni szeretne bennünket. Lehet, hogy a legkülönbözőbb körülmények között akar egy-egy képességet kifejleszteni benned. Eddig esetleg nem is tudtál róla, hogy milyen hatékonyan tudod szolgálni az adott területen. Ha alárendeled magadat Neki, teszed azt a munkát, amire elhívott, akkor Ő folyamatosan tágít – és közben táplálja benned a beléd helyezett ajándékpalántát.

Felmérést végeztek gyülekezetbe járó laikus nők körében arról, hogy szerintük milyen tulajdonságok lényegesek egy pásztorfeleség életében. Az eredmény:

  • Megszentelt keresztyén jellem
  • Őszinteség
  • Barátságos viszonyulás
  • Kedves személyiség
  • Humorérzék
  • Vidám természet
  • Megértés
  • Együttérzés
  • Hajlandó meghallgatni
  • Titoktartás
  • Ápoltság
  • Még olyan is akadt, aki ezt írta: „saját dolgaiban normális”

Még ezekhez hozzáadnám az alábbiakat:

  • Őszintén szereti az embereket
  • Józan „paraszti” ész
  • Türelmes (férjével, gyermekeivel, gyülekezeti tagokkal, barátokkal, önmagával)
  • A pénzt jól osztja be
  • Nem haragtartó
  • Mindig megtalálja másokban a legjobbat
  • Jó a hozzáállása

Ezeknek a tulajdonságoknak valamennyi keresztyénben ott kell lenniük, nem is beszélve a vezetőkről. A Filippi 4:13-ban ezt olvassuk:

Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.

„Uram, tölts tele annyira Önmagaddal, hogy a belső emberemből a bennem élő Jézus Krisztus tulajdonságai jöjjenek elő. Mindennapi életemben Krisztus rajzolódjék ki, és aki csak látja, vágyakozzék személyes Megváltóként megismerni Őt. Bármilyen feladatot is bízol rám, alázatosan királyi uralmadnak rendelem alá magam.”

T-Fav