Merre találjuk meg a jó vezetés követendő mintáját? Jézus a pünkösdi vezetés három meghatározó jellemvonását mutatta be.

19 évesen már a gondolattól is rettegtem, hogy vezető legyek. Túl csendes és félénk voltam, és nem volt önbizalmam, ezért nem tudtam magam mások vezetőjeként elképzelni. De idővel kiderült, hogy ez a félelmem – mint ahogy lenni szokott – alaptalan volt. A rengeteg lehetőség és kihívás hatására, az évek során a vezetés a lényem része lett. A vezetővé válás hosszú útján sok ember kísért végig, jött mellettem. A példájuk kihívást támasztott elém, a bátorításuk motivált, a tanácsaik formáltak engem.

Azon túl, hogy szeretjük Jézust, az az egyik legfontosabb dolog, hogy jó vezetők legyünk, és hogy át tudjuk örökíteni a vezetést a következő nemzedék számára. A jövőnk Isten támogatásán és azokon az egészséges, változásra kész vezetőkön nyugszik, akik gyümölcsöző, erőteljes gyülekezeteket építenek, missziós kezdeményezéseket hoznak létre.

A vezetésnek többől kell állnia, minthogy hétről-hétre éppen csak túléljük a szolgálatot. A vezetéshez látni kell a teljes képet: a jövőre nézni, és úgy határozni meg az irányt. A jó vezető felemeli a többieket, segít nekik abban, hogy kihasználják az Istentől kapott képességeiket. Arra bátorítja őket, hogy összedolgozzanak, és félreáll az útból, hogy mások is kihasználhassák a szolgálati ajándékaikat.

Sajnos azonban ez nem mindig így működik a gyülekezeti vezetésben. „Jézus Krisztus életet és tanításai” c. könyvében James S. Steward skót prédikátor miután felmérte a Jézus korabeli vallási vezetők helyzetét, így összegez:

A farizeusok a külsőségekhez kötötték a vallást… az írástudók foglalkozássá tették a vallást… a szadduceusok elvilágiasították a vallást… [és] a zelóták államosították a vallást.

Egy nap nagyon szíven ütött, hogy ha nem vigyázok, akkor a foglalkozásszerű vezetés ugyanezt teheti velem is. Ellenőrzés nélkül én is külsőségessé, szakmailag önállóvá, reménytelenül cinikussá és túlságosan politikussá váltam volna.

Hol találunk példát a jó vezetésre? A Lukács 6:12–19-ben Jézus egy példával válaszolja meg ezt a kérdést. A szolgálatának eme kezdeti, sarkalatos időszakában Jézusra már vezetőként tekintünk. Három egymást követő eseményen keresztül mutatta be a pünkösdi vezetés három meghatározó jellemzőjét: a szellemi vezetést, a kapcsolatokon nyugvó vezetést, és a misszióközpontú vezetést.

A pünkösdi vezetés szellemi

Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. (Lukács 6:12)

Jézus szellemi síkon megharcolta a kérdéseket, mielőtt bármit is tett volna. A hiteles pünkösdi vezető is ugyan ezt teszi. A jelmondatunk nem csupán retorikai fogás:

„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!” – mondja a Seregek Ura. (Zakariás 4:6)

Sajnos emberként nagyon is hajlamosak vagyunk arra, hogy a nyilvános vezetést elkülönítsük a személyes spiritualitástól. Chuck Miller „A vezetők szellemi formálódása” c. könyvében a következőképpen írja le ezt a problémát:

A gyülekezet egyre inkább az „A” típusú embereket tette vezetővé, míg a körültekintőbbeket inkább az ima és a lelkiség irányába mozdította. Ennek az lett a vége, hogy az embereknek választania kellett a lelkiség és a vezetővé válás között.

De ez egy mesterséges szükségtelen szétválasztás. A személyes szellemi meggyőződésnek és a nyilvános vezetésnek kéz a kézben kell járnia. Sok vezető túl keveset imádkozik, és túl sokat dolgozik. De Jézus imádkozó életmódja emlékeztet minket arra, hogy Isten gyülekezetében a vezetés első sorban szellemi tevékenység. Ez arra kötelez minket, hogy mélyre ássunk, mielőtt ki akarjuk szélesíteni a határainkat. A történelem során Isten emberei elhitték, hogy ha elmélyítjük az Istennel való kapcsolatunkat, akkor Ő fog gondoskodni arról, hogy minél nagyobb hatással legyünk másokra. Ez mélység a szélesség előtt – Krisztussal való személyes kapcsolat a Krisztusért való munka előtt.

Ez a személyes kapcsolat ad erőt a természetfeletti szolgálatra. Miles Sanford a tanítványságról szóló könyvében felsorol néhány, Jonathan Goforth, D.L. Moody, Amy Carmichael, John Hyde, Hudson Taylor, Müller György személyéhez hasonló hithőst az elmúlt kétszáz évből. Az ő példáik alapján azt a megállapítást teszi, hogy átlagosan 15 évbe tellett ezeknek a nagy szellemi vezetőknek, hogy eljussanak a „Krisztusért való munkától” addig, hogy „Krisztus munkálkodik rajtuk keresztül”.

Ránk, pünkösdi vezetőkre is ez az út vár. Ha telve vagyunk Szent Szellemmel, akkor megmetsz bennünket, hogy minél több gyümölcsöt teremjünk (János 15:2). Egyre kevésbé nyűgözzük le önmagunkat, mert rájövünk, hogy Jézus élete nélkül semmire nem vagyunk képesek (János 15:5). És végül az a legnagyobb örömünk, ha megmaradunk Krisztusban (János 15:7) azáltal, hogy önmagunknak meghalunk, Istent keressük, az Ő Igéjében elmerülünk, és Krisztus feltámadásának erejében járunk. Röviden tehát, nem magunkra támaszkodunk, hanem a Szent Szellem által élünk, és nem a saját erőfeszítéseinkre összpontosítunk, hanem arra, hogy Őbenne járjunk.

A pásztori szolgálatom egy meglehetősen megrekedt időszakában az Úr azt mondta nekem, hogy heti néhány alkalommal járjak be a gyülekezeti terembe, sétáljak fel-alá a sorok között, és ne tegyek mást, csak imádkozzam Szellem által egy órán át. A gyülekezet elég jól volt, de én elérkeztem a kreativitásom határához, kifogytam az ötletekből. Még a felszínen voltam, de nem találtam az útját annak, hogyan vezessem el a gyülekezetet a következő szintre.

Amikor engedelmesen fel-alá sétáltam a teremben és nyelveken imádkoztam, amikor már az emberi erőm elhagyott, végre találkoztam Istennel. Átvállalta azt a nyomást, amelyet a gyülekezet jövőjének a kérdése okozott. A Szent Szellem imádkozott rajtam keresztül (Róma 8:27), hogy amikor én már nem tudtam, mit mondjak, Ő kimondja az Atya akaratát. Isten irgalma vitt el idáig. A következő években olyan könnyedséget és eredményességet éltem át annak a gyülekezetnek a vezetésében, amilyet még soha azelőtt.

A pünkösdi, Jézus-féle vezetés elsősorban szellemi. Sok ima és hit kell hozzá. Jézus is így kezdte – először 40 nap a pusztában, majd különleges imaéjszakák, mielőtt bármilyen lépést tett volna a szolgálatában. A vajúdási szakaszban az ősegyház is a felházban imádkozott, mielőtt a tagjai kimentek volna a terekre – előbb volt pünkösd, és csak utána az egész világot felforgató missziós örökség.

A vezetés kapcsolat alapú

Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett. (Lukács 6:13)

Jézus tudta, hogy ha csak a nagy tömegnek prédikál, az nem segíti elő a tágabb küldetését. Mára már klasszikussá vált „Az evangélizáció mesterterve” c. könyvében Robert Coleman ezt írja:

Míg a gyülekezet annak a módját keresi, hogy miként mozgathat meg tömegeket, addig Isten azokat keresi, akiket a tömeg követ.

Isten terve az emberekre épül. Ezért választott ki Jézus tizenkettőt, miután egész éjszaka imádkozott, hogy vele legyenek, és a tekintélyéből részesüljenek.

Gyakran hallottam egyházunk elnöke, dr. George O. Wood szájából, hogy „a szolgálat a kapcsolatokon keresztül működik”. Isten Királyságának az az egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy kapcsolatokra épül. Jézus tudta és megélte ezt. Már a vezetésünk kezdeti szakaszában szükségünk van olyanokra, akik jól ismernek bennünket, tudják, miért imádkozzanak, és akik partnerként részt tudnak vállalni a szolgálatunkban. Ez az a belső kör, akikkel együtt élünk, együtt szolgálunk a gyülekezetben, és akikkel társak vagyunk a munkában. Ebbe a körbe beletartozhatnak a mentoraink, és akár olyan nem keresztyén emberek is, akik tudják, hogyan tartsanak minket a földön.

Clarence St. John, a minnesotai körzet vezetője nagyszerű kapcsolati stratégiát vezetett be a körzetében. Ezt három szimbolikus kézmozdulat köré építette fel: egy kéz felfelé, egy kéz kifelé és egy kéz lefelé. A feltartott kéz azt szimbolizálja, ahogy a tapasztaltabb vezetőtől kapunk. A kinyújtott kéz társaink mentorálását, és a hasonló tapasztalattal rendelkező szolgálóval való kapcsolattartást jelképezi. A leengedett kéz jelenti azt, ahogy egy kevésbé tapasztalt embernek segítünk.

Habár nincs sok időnk, és talán földrajzilag is távol vagyunk egymástól, szükségünk van egymásra. A technológia segítségével még könnyebbé válik a kapcsolattartás, és egyre kevesebb kifogással élhetünk. Ne merjünk egyedül vezetni. Mi történne, ha minden vezető felemelné, kinyújtaná, és lefelé nyújtaná a kezét? Lukács evangéliuma 6. fejezetében Jézus tizenkét ember felé nyújtotta ki a kezét, miután egész éjszaka imádkozott. Ezzel példát állított azok számára, akik követni szeretnék.

Krisztus példája radikálisan megváltoztatja, hogy vezetőként hogyan értelmezzük a ránk osztott szerepet, hogyan töltjük az időnket. Ahhoz, hogy közel engedjük magunkhoz az embereket és felkészítsük őket a szolgálatra, inkább szolgaként, mint szupersztárként, inkább mentorként, mint diktátorként, és inkább barátként, mint szakemberként kell viselkednünk. A vezetési stílusunknak egyre inkább emberközpotúvá, és egyre kevésbé személyiség-motiváltnak kell lennie. Jézus példája megfoszt bennünket attól az érzéstől, hogy mennyi mindenhez jogunk van, és az általunk vezetettek szolgálójává tesz minket.

Sajnos, ez az a pont, ahol az egónk és a bizonytalanságunk közbeszól. Az imádságot leszámítva vezetői munkánk legfontosabb és egyben legnehezebb része az, hogy elérjük: körülöttünk a megfelelő személyek végezzék a megfelelő feladatokat. Amikor azonban a bizonytalanságunkból kiindulva vezetünk, túlzottan védekezővé válunk, és ezzel aláássuk a körülöttünk lévő emberekben rejlő lehetőségeket. Ha megijedünk attól, hogy erős személyiség is van a csapatunkban, akkor görcsösen ragaszkodni fogunk a szolgálatunkhoz, és kontrollmániássá válhatunk. Ezzel csak letörjük a tehetséges emberek motivációját, és eltoljuk őket magunktól. Ahogy egy pásztor barátom mondta: „A gyülekezetünk legokosabb tagjainak adjuk a legjelentéktelenebb szerepeket.”

Jézus jobb vezetési módot mutatott be. Már a szolgálata korai szakaszában eldöntötte, hogy nem csak a tömegek igényeit fogja megelégíteni, hanem időt szán arra, hogy barátságokat építsen, személyes szolgálatot folytasson, vezetőket képezzen, és hogy szolgálatot bízzon másokra. A szolgálathoz erőt adó pünkösdi tűz később nem csak a néhány vezetőre, hanem mindenkire rászállt, akik ott összejöttek. Jézus tulajdonképpen úgy döntött, hogy nem csak az emberek felé, hanem rajtuk keresztül is szolgálni fog. A mai napig sok gyülekezet növekedése attól a bizonyos, sarkalatos vezetői döntéstől függ.

A pünkösdi vezetés misszióközpontú

Közvetlenül az után, hogy végigimádkozta az éjszakát, majd kiválasztotta a legszorosabb munkatársait, „lement velük” a nagy tömegbe (Lukács 6:17).

Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész sokaság igyekezett megérinteni őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. (Lukács 6:18–19)

A kapcsolatokra épülő szellemi vezetésnek végül el kell jutnia oda, hogy a misszió álljon a középpontjában.

A Cselekedetek 1:8-ban Jézus határozottan a misszióval kapcsolja össze a Szent Szellemet:

Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.

Nem mondhatjuk magunkat pünkösdinek, ha a misszió nem elsődleges tevékenység a számunkra. A Szent Szellembe való bemerítkezés nem hagy más lehetőséget, minthogy helyileg és az egész világon is misszióközpontúvá váljunk.

A szellemi és kapcsolati szakasz után – ima egész éjszaka és a Tizenkettő kiválasztása – Jézus kimegy a tömegbe „velük”, a betegek, démonizáltak és elveszettek közé, „erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított” (Lukács 6:19). Példamutatása arra hív el bennünket, hogy missziós vezetőként menjünk Vele, és megváltoztassuk a világot. A belterjesség és az elveszett emberek felé való odaadás hiánya végzetes lehet a jövőnkre nézve, mert ezzel kimaradunk Isten munkájából.

Louis Pasteur korában évente több ezren haltak meg veszettségben. A tudós Pasteur éveken át kísérletezett az ellenszerrel. Amikor már ott tartott, hogy elkezdte volna önmagán végezni a kísérleteket, egy veszett kutya megharapta a 9 éves Joseph Meistert. A fiú édesanyja könyörgött a tudósnak, hogy a fia lehessen a kísérleti alany. Pasteur tíz napon át minden nap beoltotta a fiút, aki ezáltal túlélte a halálos kórt.

Évekkel később, minden más lehetőséget elvetve Pasteur azt kérte, hogy a sírjára majd csak három szót írjanak: Joseph Meister túlélte. Ezek a szavak fémjelzik Krisztus gyülekezetének hagyatékát. Az emberek örök életet kapnak, mert elvégezzük Krisztus küldetését. Nem az az elhívásunk, hogy magunk körül forogjunk, vagy azok kénye-kedve szerint cselekedjünk, akik inkább szellemi fogyasztók, mintsem odaadó szolgálók. Az a feladatunk, hogy az evangéliumot hirdessünk, és az Egyházat mozgásba hozzuk, hogy elérhessük az elveszetteket.

Oswald J. Smith nagyszerű kanadai missziós pásztor így ír „A világ kiáltása” című könyvében:

A szemünk előtt kellett volna tartanunk a mi Urunk feltámadás utáni parancsolatait. Evangélizálnunk kellett volna a világot. Különben az egyház elveszti létezésének szilárd alapját. Nincs semmi értelme a gyülekezetek létezésének, ha nem érik el azokat, akik még soha nem hallották az örömhírt.

Sok gyülekezetben nehéz változásokat eszközölni; csak a változás kedvéért változni viszont haszontalan. De nem engedhetjük ki a kezeink közül azt a változást, amely a sikeres küldetés érdekében megy végbe! A misszióközpontú vezetők bátran megoldják a problémát, semlegesítik az akadályt, amely elválaszt bennünket az elveszett, sérült emberektől. Folyamatosan keresik az eredményességhez vezető utat. Soha nem keresnek menedéket a biztonságos, jól ismert megoldásokban. Jézus and mondta, hogy „menjetek”, ezért nem „ülnek”.

Isten Szelleme munkálkodik, és a Szellemmel teli emberekkel Jézus véghezviszi azt, amit kétezer évvel ezelőtt megígért – „én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat.”

Ahhoz, hogy ez megtörténjék, elengedhetetlen, hogy erőteljes vezetői nemzedék szülessen – mégpedig akiket maga Isten támaszt közöttünk. Ők a Jézus példáját követő vezetők – alázatosak, pünkösdiek, hiteles szellemi, kapcsolati és missziós vezetők. Szánjuk hát oda magunkat arra, hogy pünkösdi vezetőkké váljunk, akik a Szellem ereje által szolgálnak, mentorálnak, hogy ezáltal dicsőüljön meg Isten és épüljön fel Krisztus teste.

T-Fav

Szerző: Dr. James T. Bradford

Dr. James T. Bradford az Assemblies of God amerikai pünkösdi közösség főtitkára (Springfield, Missouri, USA)