„A szerelem együtt jár a házassággal, mint ló a hintóval”, mondja a híres dal. De évszázadokkal azelőtt, hogy megénekelték volna, Pál apostol hasonló sorokat vetett papírra a szerelemről és házasságról, bár ahhoz sosem komponáltak dallamot. A két dal mégis egyetért abban, hogy szerelem és házasság összetartoznak.

Ugyanakkor az apostol még néhány jelentős összetevővel bővíti dalát. Tizenegy fennkölt, bár nehéz versben (Efezus 5:22–33 ) Pál beszél a tiszta, szent, ragyogó egyházról; Krisztusról, az egyház fejéről; a kölcsönös engedelmességről; illetve a férj és feleség közötti szeretetről. Végül pedig – mintha mindez még számára is túlontúl elképesztő lenne –, ezzel az erőteljes mondattal zárja: „Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Efezus 5:32)

Az igemagyarázók különféleképpen értelmezik, vajon ez a „titok” a házasságra vagy az egyházra utal-e. Véleményem szerint mindkettőre. Még a boldog párok is tudják, hogy a házasság csoda, rejtély és megelégítő kapcsolat is egyben. Ki tudja megmagyarázni, hogyan tud egy nő és egy férfi – két testileg, érzelmileg és hormonálisan különböző ember – boldog életet építeni együtt? Pálnak igaza van: ez valóban nagy rejtély.

Ha valaki ezt az igeszakaszt olvassa vagy próbálja megérteni, sokat tanulhat arról, hogyan alakíthatnak ki pásztorok és vezetők mély, szeretetteljes és boldog kapcsolatot gyülekezetükkel.

Bár a mi szeretetünk sosem érhet fel Krisztuséhoz, mégis ő a mintánk. Az sem könnyíti meg helyzetünket, hogy bizonyos gyülekezeteket könnyebb szeretni, mint másokat. Ugyanez igaz a lelkészekre is.

Szeretetkapcsolat: a szolgálat alapja

A pásztor és a gyülekezet közötti egészséges szeretetkapcsolat elengedhetetlen, bármilyen nehéz legyen is kimunkálni, hiszen ezen múlik a gyülekezet hatékonysága.

Persze nem csak a lelkész és a gyülekezet közötti kölcsönös szeretetkapcsolat számít egy közösség életében, de ha nincs meg, akkor a többi sem ér sokat. Nézzük meg, hogyan mélyíthetjük el ezt a kapcsolatot, és hogyan válhatunk szerethetőbb szolgálattevőkké.

Rögtön az elején! Lehet ebből szeretet?

Mikor az elhívás szele meglegyinti a gyülekezet leendő lelkészét, ideje feltennie a kérdést: Kinőhet ebből valami csodálatos? Isten terel egymás felé bennünket? Odaillenék? Szerelem első látására? Jól működik közöttünk a kémia?

Akárcsak egy házasság esetében, itt is különbözik minden válasz. Kérdezzük meg akármelyik házaspárt, hogyan találkoztak, és hogyan szerettek egymásba! Történetük biztosan egyedi lesz, sőt néha talán kissé nevetséges is. Még az ötven éve házasok is úgy kuncognak, mint a kamaszok, ahogy felidézik történetüket. Kapcsolatuk összetevői nem biztos, hogy első hallásra szilárd alapnak tűnnek, melyre az ember erős házasságot építhet, nekik mégis sikerült. Nem számít, milyennek látják kívülről.

Ugyanilyen fontos, hogy erős, szeretetteljes, szellemi-érzelmi kapcsolat, jól működő kémia épüljön pásztor és gyülekezete között. Mint egy házasságnál, az összetevők itt is igencsak egyediek lehetnek. A leendő lelkésznek meg kell győződnie arról, hogy képes lesz ilyen szeretetkapcsolatot építeni és fenntartani, máskülönben semmi értelme elindulni.

Mondd, hogy szeretsz!

Mondd el az embereknek, micsoda kiváltság, hogy a lelkészük lehetsz, aztán figyeld meg, mennyi áldás származik abból, ha kimutatod szeretetedet. Minden szerető szó Jézus szeretetét idézi fel, és minden szeretetteljes mondat olyan, mint a bumeráng: a pásztor előbb-utóbb visszakapja a gyülekezettől, de már a kimondott szó is az ő lelkét gazdagítja.

Gyakorold el otthon a következő mondatot, hogy habozás nélkül ki tudd mondani: „Az Úr szeretetével szeretlek benneteket.”

Köszönd meg szeretetüket!

Néhány lelkész meg van győződve róla, hogy gyülekezetének királyként kellene bánnia vele. Középkorú vagy idősebb pásztorok sokszor hiszik, hogy „megdolgoztak érte”, és a gyülekezet tartozik nekik sokévnyi szolgálatukért. Ennek a hamis elképzelésnek semmi köze az áldozathozatalhoz, engedelmességhez és önmagunk megöldökléséhez, ami a keresztnél kezdődik.

Gondoljunk bele, milyen gazdagok vagyunk: a Király gyermekeként szolgálunk a Király népe között. Az ő szószékéről tanítunk, az ő munkájában részesedünk. Minden nap a Királyt képviseljük gyermekei között, róla beszélünk, az ő egyházát felügyeljük. De bölcsen tesszük, ha nem felejtjük el, nem mi vagyunk a király. Nem szeretné, ha magasztalást vagy kényeztetést várnánk gyülekezetétől.

Légy méltó a tiszteletre!

Minden lelkész tudja, mit parancsol a Biblia Isten népének: kiemelt tiszteletben kell részesíteniük szellemi vezetőiket. Pál két levelében is beszél erről. A thesszalonikaiaknak ezt írja: „Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben!” (1Thesszalonika 5:12–13)

Később egyenesen kétszeres megbecsülést javasol: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” (1Timóteus 5:17)

H. B. Londonnal írt közös könyvünkben (Pastors at Greater Risk, „Pásztorok még nagyobb veszélyben”) egy laikus vezetőről mesélünk, aki mindent megtett, hogy a gyülekezet megbecsüléssel, sőt kétszeres megbecsüléssel fogadja az új lelkészt. Aztán egyszer csak megkérdezte a tanácsadót, aki segített új lelkészt találni a gyülekezetnek: „Vajon jelzi-e bárki a lelkészeknek, hogy a megbecsülésre vonatkozó bibliai parancsnak két oldala van?”

Ennek a hűséges szolgálattevőnek igaza volt. A szentírási szakasz szerint a pásztor feladata fáradozni a gyülekezetért, vezetni és inteni Isten népét. A kétszeres megbecsülés azoknak jár, akik tanítanak és prédikálnak.

A mindennapi teendők közepette könnyen elhalványulhat bennünk a megkülönböztetett érzés, hogy a szuverén Isten a maga szolgálatára különített el minket, meg-megújuló felelősségérzet nélkül viszont nem szolgálhatunk jól, és nem lehetünk Isten kedvére. Hosszútávú gondolkodásunkat pedig annak kell meghatároznia, hogy végső elszámolással tartozunk pásztori szolgálatunkért.

Feltétel nélkül szeresd az embereket!

Az emberek a kegyelem győzelmét hirdető serlegek, bánj velük ennek megfelelően! Az újszövetségi gyülekezeteket mindenekelőtt az a szeretet jellemzi, amely megtört emberi kapcsolatokat gyógyít, félreértésekből épült falakat bont le, elősegíti az őszinte megbocsátást, hiteles keresztyén életre bátorít, és hatékony tanúságtételre motivál.

Isten emberek számára alkotta egyházát, nem felekezetek, teológiai rendszerek, szociális segélyek számára – még csak nem is a pásztoroknak. Azt szeretné, ha egyháza megnyerné és építené az embereket, és a világ szolgálatába állítaná őket.

Egy idős pásztor mondta egyszer: „A bárány elsődleges célja, hogy megnehezítse pásztora életét, erre senkinek sem kell megtanítania.” Ha csak akkor szeretjük az embereket, ha már a tetszésünkre formálódtak, akkor bizony várhatunk jó sokáig. A mi feladatunk annyi, Isten kegyelméből, hogy szeressük őket úgy, ahogy vannak, és közben higgyünk a bennük rejlő lehetőségekben.

Ne ijesszen meg az emberek sokszínűsége! Vannak nagylelkű és kötekedő emberek, vannak kedvesek, mások bolondosabbak, vannak csodálatos és fura emberek, egyesek érzékenyek, mások énközpontúak, sokan megbízhatók, mások megbízhatatlanok, vannak hálásak, míg mások sértődékenyek. Mindannyiuknak szüksége van pásztorra, aki eléggé szereti őket ahhoz, hogy megmutassa nekik a hazautat Istenhez.

C. S. Lewis is beszél a különbözőségben rejlő lehetőségekről: „Mert az egyház nem emberi közösség, amelybe kölcsönös szimpátia alapján lépünk be, hanem Krisztus teste, melynek tagjai – bármennyire különböznek is egymástól –, közös életet élnek, s pont különbözőségeiknek köszönhetően egészítik ki és segítik egymást.”

Az egyház az emberekért van. Higgyünk bennük! Törődjünk velük! Segítsünk nekik fellelni a bennük rejlő lehetőségeket!

Kötelezd el magad az élethosszig tartó udvarlásra!

Olvastam egy történetet városunk vasárnapi lapjában. Egy 67. házassági évfordulójához közeledő öregurat kérdeztek arról, mit tanácsolna az ifjú férjeknek.

A nyolcvanas évei derekán járó férfi így válaszolt: „Tedd azt, újra és újra, amivel először elnyerted a szívét.” Azt hiszem, ez igen jó és hasznos tanács lelkészeknek is, akik gyülekezetükkel építik szeretetkapcsolatukat.

De mi van akkor, mikor a szeretet érzése elpárolgott? Egy bölcs tanácsadó egyszer ezt írta olvasóinak: „Cselekedj úgy, mintha szeretnéd, az érzelem majd követi a tettet.”

Hirdesd a szeretetet!

Rendszeresen tápláld lelked a szeretetről szóló bibliai igeszakaszokkal! Újra és újra emlékeztesd gyülekezetedet, hogy egymás iránti szeretetünk Isten irántunk érzett szeretetéből ered. Mutass rá, hogy a szeretet Istentől jövő ajándék, melyet tovább kell adnunk a körülöttünk lévőknek. Próbálj olyan szellemi légkört teremteni gyülekezetedben, mely betölti a bibliai parancsot: „Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Efezus 5:1–2)

Légy teljes ember!

A személyiség számít. A személyes kegyesség elvárás. Inkább „legyél”, mint „tegyél”, hiszen a jellem a cselekvés forrása. A legtöbb gyülekezet inkább választana szent életű vezetőt, mint jól képzettet.

Manapság, amikor annyi megtört és működésképtelen életeket látunk magunk körül, mint korábban soha, gyakran a gyülekezet az utolsó menedék a sérült, zavarodott, felkavart embereknek. Bizony nagy szükségük van rá! Így aztán sokan találnak új életre Krisztusban, átformált, új kezdetet ígérő életre, de közben néhányuk életében megmarad egy-két makacs probléma: rossz szokás, sebhely, érzékeny pont, titkos bűn. Minden áron állítsuk helyre ezeket a töréseket, gyógyítsuk be a sebeket!

Ahhoz, hogy az evangélium hatékony szolgája lehessen, egy lelkésznek teljes mértékben Istentől kell függenie. Az a pásztor, aki emberi erőből próbál szolgálni, semmivel sem tud többet nyújtani, mint egy ügyvéd, egy mérnök vagy egy orvos. Pontosan arra a pluszra van szükség – Isten kegyelmére, jelenlétére és erejére –, hogy győzedelmesen és hatékonyan győzhessük meg az embereket arról, hogy amit szólunk, az hiteles és igaz.

Pál apostol is a hitelesség fontosságát hangsúlyozza az alábbi erőteljes versben: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.” (1Timóteus 4:12–13)

Tégy meg egy szívességet gyülekezetednek: próbáld megérteni magad!

Hogyan gondolkozol? Hogyan reagálsz ösztönösen egy adott helyzetben? Mi életed hajtóereje? Mi motivál?

Ha magunkat nem értjük, másokat sem fogunk. Vizsgáljuk meg motivációinkat, tegyük fel magunknak a kérdést: „Miért tettem?” Gondoljuk végig, hogyan vezetjük a megbeszéléseket! Ellenőrizzük, hogyan költjük a pénzt! Mindez sokat elárul személyiségünkről. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon nem saját utunk egyengetésére használjuk-e fel az adminisztratív tennivalókat, hogy aztán Isten akaratára hivatkozva igazolhassuk tetteinket?

Tekintsd elhívásod mennyei feladatnak!

Pál apostol úgy tekintett munkájára, mint Istentől jövő megbízatásra. A galatákhoz írt levélben például ezt mondja: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.” (Galata 1:15–16)

Micsoda kijelentés! Nézzük csak meg az apostol elhívásának részleteit: Isten már születése előtt elkülönítette őt a szolgálatra, és kegyelem által hívta el őt. Életét hitelesség és öröm jellemzi, amin keresztül Jézus kinyilatkoztatik benne és szolgálatában. Elhívása korának pogányaihoz szólt.

A mennyei elhívás erőt, hatalmat és motivációt ad a szolgálatra, segít missziós szemléletet kialakítani, hogy ne testben, hanem Szellem által járjunk, s így Isten embereként sokkal többet érjünk el, mint képzeltük volna. Ha megéljük elhívásunkat, az tanításunkat erővel, bennünket pedig állhatatossággal ruház fel, hogy segítségével mindazokat szerethessük, akiket az Úr szeret – tehát mindenkit, akivel találkozunk.

Életmódként fogd fel szolgálatodat!

Bár a szolgálatra egyaránt lehet szakmaként és elhívásként is tekinteni, lényegét mégis az adja, hogy a valaha volt legfontosabb célt szolgálja az emberiség történetében. Mint a gyermeknevelés, a szolgálat is egész napos, sőt éveken át tartó elfoglaltság. Ennek lehet örülni vagy nem örülni, attól még tény.

Ne zárkózz el a világtól!

Vannak lelkészek, akik azt tanulták, hivatásuk megköveteli, hogy a világtól elszigetelve éljenek. Engem is erre neveltek; arra, hogy mindenkivel felületes kapcsolatot ápoljak, és senkit se engedjek túl közel. Az elképzelés mögött az a gondolat rejlik, hogy ha valaki túl közel kerül, akkor mások féltékenyek lesznek rá. És ha az emberek túl közel kerülnek, akkor összetörik a szívedet, ha tovább kell állnunk.

Nevetséges logika, nem igaz?

Első szolgálati helyemen töltött utolsó időkben én is az elszigetelődés jól bevált módszerét követtem, ki is jelentettem: „Isten akaratából új szolgálati helyre távozunk. Ez azt jelenti, hogy se leveleket, se üdvözlőlapokat, se telefonhívásokat nem indítunk és nem fogadunk.”

Gyülekezetünk egyik idősebb hölgytagja furcsállta viselkedésemet. Nem sokkal azután, hogy új helyünkre költöztünk, megszületett első gyermekünk. Két héttel később kisbabánk levelet kapott az említett idős hölgytől. Többek között ezt írta: „Édesapád azt mondta, ne írjunk neki, szóval neked írok. Kérlek, mondd meg édesanyádnak és apukádnak is, hogy szeretjük őket, és mindig is szeretni fogjuk.”

Nem lehet, hogy a szolgálatban tapasztalt szorongás döntő részét épp az elszigeteltség okozza? Szeretetről, tanítványságról és közösségről prédikálunk, de gyanakvóan, magányosan és elzárkózva élünk.

Tudd meg, hogyan tekint Isten megbízásodra!

Mikor Isten új helyre küld, ő már mindent tud az ottani helyzetről, ahogy képességeidről, hátteredről és lehetőségeidről is. Ha kapsz egy elhívást, ami Isten akaratával egyezőnek tűnik, kérdezd meg magadtól, vajon mi Isten szándéka veled azon a helyen. Ha Isten küld téged, addig ott kell maradnod, amíg nem teljesíted, amit eltervezett veled.

Oszd meg álmaid, elképzeléseid és ötleteid!

Néha úgy tűnik, az egyházat mélységesen megkötözik saját szokásai. Az a csodálatos és kicsit humoros is ebben, hogy ami ma szokásnak és hagyománynak tűnik, mind úgy indult valamikor a történelemben, mint izgalmas, új, kalandos út. Saját idejében a vasárnapi iskola, az újkori missziók, a vasárnap reggeli 11 órás istentisztelet bevezetése – hogy a gazdáknak legyen ideje befejezni teendőiket, mielőtt templomba jönnek – mind úttörő újításnak tűnt, és az emberek valószínűleg már akkor is így reagáltak: „Eddig sose csináltunk még ilyet!”

Nem könnyű egyensúlyban tartani a múltat, a jelent és a jövőt. Minden gyülekezetet és egyént a történelme formál, ezért minden hagyományt méltányolnunk kell, és el kell fogadnunk, hogy a változás néha lassan jön. Ugyanakkor a jelen a legfontosabb, a jövő pedig olyan fényes, mint Isten ígéretei.

Vannak lelkészek, akik nap nap után ábrándoznak egy olyan jövőről, amely sosem jön el. Mások a jelenben élnek, de tekintet nélkül arra, mi történt a múltban, és nem álmodozva arról, milyen is lehet a jövő. Gyakran ezért vágott virághoz hasonlít munkájuk: gyönyörű, de nincs gyökere. Jól orvosolható ez a probléma, ha úgy gondolunk a múltra, a jelenre, és a jövőre, mint történelemre, elért célra és reménységre, s megőrizzük termékeny feszültségüket. Minden egyes Isten szolgálatában töltött nap remek lehetőség, ha tudjuk, mit akarunk kezdeni vele.

Nevelj nagyszerű embereket!

A gyülekezetek növekedésével és a misszióval kapcsolatos programok évtizedek óta lehetőséget nyújtanak arra, hogy remek gyülekezeteket neveljünk. Lehetséges, hogy ha egy közösség nagyszerű embereket nevel, akkor azok Istennel és egymással való kapcsolata növeli a gyülekezetet is?

Neveljünk remek embereket azzal, hogy arra biztatjuk őket, szánják oda magukat egy nagyszerű célra. Egy költő mondta egyszer: „Szánd el magad valami jó ügy érdekében. Lehet, hogy nem sok hasznot hozol majd az ügynek, de az ügy rengeteg hasznot fog hozni számodra.”

Értékeld az embereket, akik gyülekezetedbe járnak!

Minden gyülekezeti alkalomnak egyértelműen azonosítható értéket kell képviselnie azok életében, akik részt vesznek rajta. Mindenkinek, aki eljön a gyülekezetbe, joga van a lelki táplálékhoz, a bátorításhoz, a lelkesítéshez. Az embereknek útmutatásra, bátorításra, ösztönzésre és reményre van szüksége, nem arra, hogy lehordják, sértegessék őket, vagy magas lóról beszéljenek velük, épp eleget tapasztalják ezt a világban. Hihetetlenül megnőhet egy istentisztelet látogatottsága, amint egyre relevánsabb, lelkesítőbb lesz, és egyre kevésbé unalmas. Minden alkalommal, amikor prédikációdra készülsz, kérdezd meg magadtól: „Mit akarnak kapni a gyülekezettől, amikor legközelebb eljönnek?”

Szeretettel kezeld a gyülekezeti tagok nehézségeit!

Veszteség, baleset, betegség, megtört élet: ezek minden emberrel előfordulnak. A keresztyén szolgálat lényege, hogy az Úr Jézus hús-vér képviselőiként kell helytállnunk ezekben az embert próbáló időkben. Légy jelen! Menj szeretettel, és maradj ott addig, amíg a válság el nem múlik. Azok, akiket átsegítesz a hullámvölgyön, örökké szeretni fognak. Mikor mások azt látják, hogy szeretettel törődsz azokkal, akik leginkább szükséget szenvednek, az egész gyülekezet hitelesebb pásztornak lát majd.

Tekintsd Istentől jövő szeretet-ajándéknak a keresztyén szolgálatot!

Manapság sok olyan ember jár templomba, aki szellemileg elhízott a sok gyorskajától, s nem kap tartalmas lelki táplálékot. Egy kis edzésre van szükségük az Isten és emberek felé végzett szolgálatban.

A keresztyén szolgálatban rejlő lehetőségeket három fő csoportra oszthatjuk, mintha egy háromlábú sámli lábai lennének. Először is, az Istennek végzett szolgálat. Másodszor, az emberek felé végzett szolgálat. Harmadszor pedig – ezt gyakran elfelejtik –, a személyes növekedés, amelyet a másokért végzett szolgálat által nyerünk.

A lelkész Isten dicsőségére prédikál, hogy mások is jobban megismerjék az Urat. De miközben prédikál, az Ige átjárja őt, és ezáltal előrehalad a megszentelődés folyamatában.

A vasárnapi iskola oktatója Isten dicsőségére tanít, hogy mások is megérthessék, hogyan alkalmazhatják a Szentírás tanítását mindennapjaikban, és hogyan növekedhetnek szellemi életükben. Ez a látásmód segít, hogy a szolgálatot ne kötelességnek és tehernek, hanem kiváltságnak és áldásnak tekintsük.

Fogadj és vonj be a szolgálatba erőteljes embereket!

Néhány lelkész fenyegetésnek veszi, ha erős, szolgálatra alkalmas emberek veszik körül. Sokakat zavarba hoz, ha valaki fel meri tenni a kérdést: „Miért?” Más szellemi vezetők megkérdőjelezik az erőteljes emberek motivációját, főleg azokét, akik kiemelkedő, hatékony munkát szeretnének végezni. A kis gyülekezetek növekedését általában két tényező gátolja. Az első, ha a vezető fél attól, hogy erős embereket állítson maga mellé a szolgálatba. A második, ha a lelkész minden szolgálatot egy személyben szeretne irányítani és ellenőrizni. A gyülekezeti élet minden részletére kiterjedő irányítás-mánia határt szab a növekedésnek, és aláássa a lelkesedést.

Vegyük kézbe Isten családjának vezetését!

A biológiai család intézménye elképesztő támadás alatt áll. Majdnem mindenki segítségre szorul, hogy megerősíthesse családját. Sokaknak kellene egy fogadott család, mely pótolja azt a biológiai családot, mely sosem adatott meg nekik, vagy amit elvesztettek. Rengeteg embernek tört össze a szíve. Sosem volt még ekkora szükség a barátságra, elfogadásra, támogatásra és megbízható közegre, amelyet egy szerető gyülekezet nyújtani tud. Bárhogy nevezd is a lehetőséget, hogy Isten családjában lehetsz vezető – törzsfőnök, az elveszett család feje, helyettes családalapító, vagy Isten családjának pásztora –, a lényeg, hogy ne hagyd a munkát elvégezetlenül, építs gyógyító kapcsolatokat!

A szolgálat nagyszerű lehetőséget nyújt, hogy megtanulj szeretet adni és kapni.

Emlékszel, ki voltál, mikor az elhívásodat kaptad? Emlékszel, hogyan használta fel Isten iránta érzett szereteted arra, hogy meglásd, miben szenvednek hiányt az övéi? Micsoda meghatározó pillanat volt szolgálatod szempontjából! Azon a napon a Mindenható Úr ismeretlen területre küldött téged, és megígérte, hogy veled lesz, megerősít és feltétel nélkül szeret majd.

Rengeteg szentírási szakasz segít, hogy megértsük a szolgálat mibenlétét, más igék a feladatokkal és szükségekkel ismertetnek meg, a szolgálat motivációját, arculatát és értelmét pedig a szeretetben találjuk meg.

A szeretet jelentősége és elsődleges volta egyértelműen kiviláglik abból, amit Jézus a következő kérdésre felelt: „Mi a legnagyobb parancsolat?”

A válasz így hangzott: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Majd ezután hihetetlen tömörséggel hozzátette: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:37–40) Jézus rendkívül fontosnak tartotta az Isten és a felebarátunk iránti szeretetet.

Ura példáját követve Pál apostol szintén a szeretetet helyezte munkánk középpontjába, mikor ezt írta: „Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Korinthus 13:7)

Ezek a szakaszok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a szolgálat nem más, mint Isten, a felebarát és önmagunk szeretete. Az Isten és felebarátunk iránt érzett szeretetünk életre szóló belépőt biztosít különböző nyilvános és magánterületekre, boldog és szomorú helyzetekbe. Jézus iránt érzett szeretetünket kifejezhetjük esküvőkön, sírok mellett állva, bemerítésekkor vagy kórházi várótermekben, úrvacsorai közösség, dicsőítés, vagy prédikáció alkalmával. A szolgálat örömét és izgalmát olyan szavakkal festhetnénk le, mint gyönyörűség, öröm, élvezet, derű, és örök megelégedettség. Egy lelkész egy hét alatt többet láthat meg Isten munkájából, mint mások egy egész élet során.

Krisztus iránt érzett szeretetünk segít a szolgálatra összpontosítani. Mikor úgy érezzük, a szeretet fénye elhalványul, gondoljuk végig, hogy állunk, és újra felragyog majd. Mégis, hogy állunk? Isten szeret téged, ahogy a hozzád közel állók nagy többsége is, és neked viszont kell szeretned őket.

Öleld magadhoz szolgálatod! Szeresd azokat, akiket Isten rád bízott, és minden álmodat felülmúlja majd az, ahogyan viszont szeretnek majd.

Jegyzetek

1. Wayne Martindale és Jerry Root: The Quotable Lewis. Wheaton: Tyndale, 1989, 105. o.