2Korinthus 3:11

Sokszor megállapították már, hogy halálunk előtti utolsó szavaink rendkívüli jelentőséggel bírnak. Ha megismételjük, amit már egyszer leírtak, azzal legtöbbször az elhangzottakat összegezzük, azaz lényegében újból kiemeljük a legfontosabbakat.

Ennek a felfogásnak pedig biblikus alapja is van…

A Prédikátor könyvében Salamon ezt mondja: „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (12:13–14) Úgy is mondhatnánk, ez összefoglal mindent, amit elmondott.

Péter második levelében, nem sokkal kivégzése előtt ezt írja az apostol: „Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok.” (2Péter 1:12) Péter itt újra kihangsúlyozza, amit a legfontosabbnak tart.

Kivételes megtiszteltetésként éltem meg, hogy az elmúlt öt évben kitárhattam előttetek szívemet, és veletek együtt élhettem meg ezt az Istentől kapott lehetőséget, hogy őt képviseljem minden felületen, amelyet megnyitott előttem. Mivel most szólok hozzátok utoljára ezen a módon, nagyon szeretném még egyszer elmondani a legfontosabbakat, amit ötven évnyi szolgálat során megtanultam. Csodálatos kiváltság és komoly felelősség, hogy választott szolgái lehetünk különböző szolgálati területeken, és ezt érdemes újra és újra tudatosítani magunkban.

Határozott meggyőződésem, hogy bármit is teszünk vagy mondunk, annak azon az alapigazságon kell alapulnia, amelyet Jézustól hallottunk a Máté 22:36–40-ben: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Micsoda kihívás ez mindnyájunknak! „Testies” természetünk ezt mondja: „minden rólam szól!” De Isten útja más. Ezt a szentírási parancsot csak imádságos lélekkel, a Szentírás elveit követve tudjuk teljesíteni. Az imádság köldökzsinórként köt össze bennünket Alkotónkkal. Az ima oxigén, az ima erőt ad, az ima átformál, az ima a mi fegyverünk. Kitartó imával és hűséges engedelmességgel olyan edényekké válhatunk, akik hatékonyan vesznek részt Isten örök tervében. Sosem szabad magától értetődőnek vennünk szellemi életünket.

Aktuális témánk valójában a következő: „Hogyan hirdessük az igazságot szekuláris korunkban?” Micsoda kihívás ez mindnyájunknak! Az Efezus 5:15–16-ban ezt olvassuk: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Isten igéje azt mondja, „vigyázzunk, hogyan élünk”, erre figyelmeztet bennünket az 1 Péter 5:8 is: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.” Nemrég érkeztünk haza Kenyából egy hónapos szolgálat után. A Masai Mara rezervátumban rengeteg vadállat él, köztük oroszlánok is. Láttam, hogyan lapul meg az oroszlán, alig mozdul, de le sem veszi szemét a zsákmányról, amíg rá nem veti magát, hogy elpusztítsa. Isten igéje arra int, mindig mindenhol legyünk éberek, hogy elkerülhessük a veszélyt és a Sátán csapdáit. Igen, mindnyájan az ellenség célpontjai vagyunk. A legnagyobb kihívás éppen az, hogy mindig tartsuk frissen és naprakészen Megváltónkhoz fűző kapcsolatunkat. Testvérek, sose hagyjuk, hogy „langymeleggé” váljon!

Isten igéje hatékony támadófegyver, amellyel meghiúsíthatjuk az ellenség terveit. Az Efezus 6:17-ben azt olvassuk, az ige a „Szent Szellem kardja” (EFO), amely ugyanakkor „kétélű kard”, elménk és szívünk legrejtettebb bugyraiba is behatol (Zsidók 4:12).

A Jeremiás 15:16 úgy jellemzi az igét, mint „élvezettel fogyasztott ételt”.

A Zsoltáros (119:105) szerint az ige „mécses, ösvényem világossága”.

Jézus pedig bőven termő maghoz hasonlítja Isten igéjét (Lukács 8:11.15).

A Szent Szellemmel való közösségben elég erő rejlik ahhoz, hogy győzedelmes életet éljünk Jézus Krisztusban, Jézus Krisztus által:  „adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által” (Efezus 3:16). Ha engedelmeskedünk az igének, és megtelünk Szent Szellemmel, az családunkon, gyülekezetünkön és a világban is nyomot hagy.

Urunk lenyűgöző szavai elvezetnek bennünket a következő ponthoz, amelyet szeretnék „eszünkbe juttatni”.

Az embereket helyezd az első helyre!

Ez az állítás minden embert magában foglal,  férjünket, gyermekeinket, gyülekezetünket, szomszédainkat, és azokat is, akikkel munkánk során találkozunk. Minden egyes ember – korra, nemre, kulturális, politikai vagy anyagi helyzetre való tekintet nélkül – vagy a mennyben, a Mindenható Isten jelenlétében, vagy a tűz tavában, Istentől örökre elszakítva tölti majd az örökkévalóságot. Egy percre se feledkezzünk meg a körülöttünk élőkről, hiszen talán ők is elveszettek, és Krisztus az egyedüli út az üdvösségre és az örök életre.

Az Úr munkájához elképesztően hasznos, ha szeretjük az embereket, és jól tudunk bánni velük. Hallottam már remek szónokokat, akik csodálatos pásztorok voltak, de feleségük képtelen volt kijönni az emberekkel, ami igen negatívan hatott a pásztor szolgálatára. Egyik legértékesebb képességünk lehet, ha tudjuk, hogyan alakítsunk ki szeretetteljes kapcsolatokat. Ez nem csak azt jelenti, hogy könnyen barátkozunk, hanem hogy hosszantartó kapcsolatokat  tartunk fenn. Egyszer azt olvastam valahol, „ha egy kapcsolat érdekében egy mérföldnyi útra kényszerülünk, menjünk el kettőre!” Ha elég időt és energiát szánunk arra, hogy „jó barátok legyünk”, kevésbé aggódunk majd azért, hogy „jó barátaink legyenek”. Ne feledjük, egy jó barátnak mindig lesznek barátai. Az emberek azokat szeretik, azokra hallgatnak, akik őszintén szeretik őket, és törődnek velük. Egy jó barát imádkozik barátjáért, megáldja őt szeretetével, és reménnyel bátorítja.

A férjem írt egy dalt, melynek címe „Adj olyan szívet, mint a tiéd”. Az első pár sorban ezt olvashatjuk: „Ó, Uram, kérlek, adj olyan szívet nekem, mint a te tiéd! Olyan szívet, amely megindul az elveszettekért!” Imádkozzunk gyakrabban, hogy olyan szerető szívünk legyen, mint Jézusnak!

Volt egyszer egy apró, toprongyos kisfiú, aki vágyakozva bámulta egy bolt kirakatát. Egy asszony meglátta ezt, ezért kézen fogta a kisfiút, bevezette az üzletbe, és új cipőt, zoknit, pulóvert, nadrágot és kabátot is vett neki. Aztán odahívta a pulthoz, és friss kenyérrel is megajándékozta. A kisfiú felnézett a hölgyre, és ezt kérdezte tőle: „Te Isten felesége vagy?” „Nem, csak az egyik gyermeke” – válaszolta a hölgy. Erre a kisfiú így kiáltott fel: „Ó, tudtam, hogy rokonok vagytok!” Istenem, segíts úgy bánnunk az emberekkel, hogy tudják, a családodhoz tartozunk!

Egyedi vagy és megismételhetetlen.

Ne felejtsd el, az Úr gyülekezetében senkivel sem kell versengened. Isten teremtett. Szeret téged. Különleges képességeket adott neked. Találd meg, mi az erősséged, és növekedj benne az Ő dicsőségére!

Lehet, hogy zseniális zenész vagy, remek tanár, esetleg rendkívül hatékony titkárnő. Talán kiválóan bánsz az emberekkel, sokakat bátorítasz, vagy lehet, hogy mindenki hozzád fut a problémáival, mert tudják, benned megbízhatnak, nem adod tovább. Ezek és rengeteg más tulajdonság együtt alkotja különleges emberekből álló különleges világunkat. Isten, rendkívül bölcsen, különbözőnek teremtett bennünket. Gyülekezetünk valószínűleg sok különböző egyéniség „olvasztótégelye”, akik mind egyediek, akárcsak te. Adj hálát Istennek, hogy a maga képmására teremtett téged, egyedülálló személyiséggé, akit azzá az edénnyé formálhat, akinek szánt.

Mindannyian egyediek vagyunk, de a keresztyének különösképp. A. W. Tozer, a jól ismert író így ír erről:

„Az igazi keresztyének fura alakok. Ellenállhatatlanul szeretnek Valakit, akivel sosem találkoztak; naponta beszélgetnek Valakivel, akit nem látnak; úgy hiszik, Valaki más jogcímén bejuthatnak a mennybe; megüresítik magukat, hogy betöltekezzenek; elismerik, hogy hamisak, hogy ezáltal igaznak nyilvánítsák őket; megalázkodnak, hogy felemeljék őket; akkor a legerősebbek, amikor gyengék; akkor a leggazdagabbak, amikor semmilyük sincs; és akkor a legboldogabbak, amikor a legrosszabbul érzik magukat. Meghalnak, hogy élhessenek, keresnek, hogy találjanak, adakoznak, hogy nekik is legyen, látják a láthatatlant, hallják, ami nem hallható, és olyan dolgokat ismernek, amelyek meghaladják az ismeretek.”

Bármilyen különbözőnek alkottak is meg, mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy erős nők legyünk. Nem testi erőről beszélek, bár kétségkívül szeretnék fizikailag is erős és egészséges lenni. Mondjuk inkább így:

A testileg erős nő minden nap edz, hogy formában tartsa testét; aki szellemileg erős, az a lelkét tartja formában, ezért imádkozik térden állva. A testileg erős nő nem fél semmitől; aki szellemileg erős, az a legfélelmetesebb helyzetekben is bátran viselkedik. A testileg erős nő magabiztos tekintettel halad előre; aki szellemileg erős, az kegyelembe öltözik. A testileg erős nő abban hisz, hogy elég erős az úthoz; aki szellemileg erős, az abban hisz, hogy az út közben válik majd erőssé.

Egyedi vagy és megismételhetetlen, ezért légy önmagad – de legyél a legjobb önmagad, Krisztus dicsőségére!

A megfelelő szemléletmód

Az Efezus 6:12-ben ezt olvassuk: „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Drága hölgyeim, szellemi háborút vívunk!

Akkor is, ha nehézségekbe ütközünk – márpedig fogunk, hiszen a való világban élünk, amely átok alatt van, amíg Jézus vissza nem tér –, ha embert próbáló időkkel és problémás emberekkel találkozunk, nekünk kell eldönteni, hogyan reagálunk. Ezen múlik, hogy győzelem vagy vereség vár-e ránk. Mi döntünk.

A bölcs Salamon megmutatja a jó utat: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! Tartsd távol szádtól a csalárdságot, és távolítsd el ajkadról a hamisságot! … Ne térj le se jobbra, se balra…!” (Példabeszédek 4:23–27)

Sose keverjük össze Isten útját az emberek hibáival! Ha Szerető Atyánkat hibáztatjuk az emberek által okozott fájdalomért, az biztosan szellemi katasztrófához vezet. Hozzá meneküljünk, ne előle! Ő a mi legbiztosabb menedékünk.

Ne feledjük, milyen fontosak példaképek!

Ha vezetőként szolgálunk, a „lenni” sokkal nagyobb kihívás, mint a „tenni”, hiszen aszerint kell élnünk, amit hirdetünk. De ez nem okozhat gondot annak a nőnek, aki teljesen elkötelezett Megváltója iránt. Ha Krisztus él bennünk, övé mindenünk, és ő uralkodik felettünk, akkor (szellemi értelemben) „VAGYUNK”, nem kell folytonosan saját erőnkből törekednünk, hogy valaki mássá legyünk. Így kell tennünk, akár lelkészek vagyunk, akár lelkészfeleségek, vagy éppen laikus vezetők egy gyülekezetben. „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.” (Példabeszédek 3:3–4)

Egy író így fogalmazta ezt meg:

„Élj Isten jelenlétében,
Semmit se tegyél, amit Isten előtt nem tennél,
Semmit se mondj, amit Ő ne hallhatna,
Ne énekelj olyat, ami az Ő fülének ne tetszene,
Ne írj olyat, amit nem szívesen olvasna,
Ne olvass olyan könyvet, amit nem szívesen mutatnál meg Istennek, ha kérné,
Ne menj olyan helyre, ahol nem szeretnéd, hogy Isten rád találjon,
És sose töltsd olyasmivel idődet, ami közben nem örülnél, ha Isten rákérdezne: „Mit csinálsz?”

Életünket „kirakatban” éljük, ahol minden tettünket és mozdulatunkat figyelik – ne hozzunk szégyent Krisztusra! Ő helyettünk halt kereszthalált, miért ne vennénk megtiszteltetésnek, ha Isten egyszülött Fiát képviselhetjük? Törekedjünk arra, hogy Pállal együtt mondhassuk: „Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak.” (1Korinthus 11:1)

Ismerd fel, hogy szükséged van lelki társakra!

Tisztelnünk kell azokat, akiket Isten hatalmi pozícióba helyezett. Nem politikai megfontolásból kell tisztelettel bánnunk vezetőinkkel, hanem mert ezt tanítja a Szentírás (Zsidók 13:7.17). Természetesen ez nem azt jelenti, hogy behunyjuk szemünket, vagy elnézzük, ha olyat tesznek, amit Isten igéje egyértelműen bűnnek nyilvánít, hanem azt, hogy nem kritizáljuk minden egyes döntésüket  és nem nehezítjük meg a munkájukat.

Sose hagyjuk, hogy féltékenység férkőzzön életünkbe mások eredményes szolgálata miatt! Mindig lesznek olyanok, akik sikeresebbnek tűnnek nálunk, és olyanok is, akik sikertelenebbnek. Pál apostol óva int az összehasonlítgatásoktól (2 Korinthus 10:12). A „sikert” sokszor kulturális mércék szerint határozzuk meg, amihez abszolút semmi köze Isten hűséges gyermekeinek. Legyünk elégedettek, és örüljünk, hogy tudjuk: Isten akarata szerint éljük életünket.

Időnként mindenkinek kell a „visszhang”, egy olyan barát, akiben teljes mértékben megbízik, akivel megoszthatja gondolatait, és aki szó szerint könnyít terhein. Gyakran hallom szolgálatra készülő fiatal hölgyektől, hogy mindenek előtt a magánytól félnek, ezért arra buzdítalak, hogy köss bizalmas barátságot valakivel, aki szintén az Úrnak szolgál! Légy az, akit ez a szolgatársad bármikor felkereshet, és tudhatja, hogy sosem élsz vissza bizalmával. Egy híres keresztyén tanácsadó gyakran elmondta, hogy néha megéri utazni pár kilométert, hogy találkozzunk valakivel, akivel „egymás terhét hordozhatjuk”.

Töretlenül növekedj személyes hitéletedben!

 Szánj rá egy percet, hogy papírra vesd, mit gondolsz személyes hitéleted fejlődéséről! Ez elengedhetetlenül fontos a hitben járáshoz, sem megspórolni, sem helyettesíteni nem lehet.

1. Sose vedd magától értetődőnek szellemi életedet, az is kitartást igényel. A Sátán csaló, és azt szeretné, hogy a „cselekedeteket” összetévesszük a „kapcsolattal”.
2. Viseltessünk a lehető legnagyobb tisztelettel a mindenható Isten iránt! Ahogy valaki mondta: csak egy Isten van, és az nem te vagy! Ez persze egy kicsit vicces megközelítés, de emlékezetünkbe vési, hogy az Úr az Egyetlen, Igaz, Változhatatlan, Teremtő, Szuverén Isten. Senki nincs, aki nála nagyobb, vagy akár vele egyenlő lehetne!
3. Éljünk hitben és bízzunk az ő tervében! Higgyünk erejében és bölcsességében! Mindig csalódni fogunk, ha nem tekintjük egyenlőnek ezt a két tulajdonságát.
4. A legnagyobb alázattal teljesítsük hivatásunkat! Bármit is érünk el életünkben vagy szolgálatunkban, az egyedül az életünket átható Isteni Kegyelem és a rajtunk keresztül munkálkodó Szent Szellem által lehetséges (Filippi 3:4–14).
5. Hívő emberekkel vegyük körül magunkat! Vagy egyszerűbben: Madarat tolláról, embert barátjáról! Legyünk szellemileg érzékenyek és bölcsek! Igen, mindenkinek bizonyságot kell tennünk, ugyanakkor azok legyenek közeli barátaink, akikkel hasonló a látásunk, akik megerősítik és bátorítják hitünket.
6. Növekedjünk életszakaszainkban és azokon keresztül! Az élet nem állandó – a szolgálat sem az –, a körülmények változnak, de ha megértjük Isten céljait, látni fogjuk, hogy azt akarja, minden gyermeke formálódjon át Fia, Jézus Krisztus képére. A szellemi növekedés  élethosszig tartó folyamat. Soha, de soha ne hagyd abba!

Az Istentől kapott elhívás a legnagyobb kiváltság

Kérlek, vésd eszedbe: nincs nagyobb kiváltság, mint ha „Isten elhívottai”, az ő földi képviselői vagyunk.

Pál ezt mondja, Timóteusnak „igaz fiának a hitben”: „Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.” (1 Timóteus 1:12)

 Jézus pedig így figyelmeztette tizenkét tanítványát halála előtti utolsó tanításában: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” (János 15:16)

Emlékezzünk arra, hogy az (Isten szerinti) valódi sikert örökkévaló mércével mérik, nem pedig a világ egocentrikus meghatározása szerint. Olyan fájdalmas látni, hogyan munkálkodik a Sátán, hogyan lop, öl és pusztít. De milyen hatalmas öröm, ha a nyáj egyetlen bárányának segíthetünk legyőzni a Sátán támadásait és hatalmas szellemi győzelmet aratni!

Ne feledjük, ez Isten egyháza!

Ne feledjük, hogy minden örökérvényű teljesítményért övé a dicsőség.

Ne feledjük, hogy neki növekednie kell, nekünk pedig kisebbé lenni (János 3:30).

Ne feledjük, hogy jutalmunk az elhívásunkhoz való hűségünk függyvénye.

„Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Ámen.” (2Korinthus 13:11, 13)

Ezért tehát most egy időre el kell búcsúznunk egymástól. Mennyire áldott is lenne, ha egyszer személyesen is találkozhatnánk! Az Úr talán megadja nekünk ezt a kiváltságot. Ugyanakkor egy dicsőséges napon mind együtt leszünk a Megváltó jelenlétében, ahol közösen dicsőítjük őt, és közösségben élvezzük majd az örökkévalóságot.

Szeretettel és imádsággal: Marcia