2018. Február 15.Az elmúlt fél évszázadban abban a kivételes megtiszteltetésben volt részem, hogy a világ számos vidékére eljutottam, és különböző kultúrákkal ismerkedtem meg. Minden nemzetben van valami egyedi, ami megkülönbözteti kultúráját a többitől. Mire a Szent Szellem néhány éve arra hívott bennünket, hogy Thaiföldön a bangkoki Nemzetközi Gyülekezetet pásztoroljuk, addigra már több, mint hatvan nemzetben végeztünk szolgálatot, így gyülekezetünk majdnem minden etnikai csoportját könnyedén azonosítani tudtuk. Bangkoki szolgálatunkban talán azt találtuk a legcsodálatosabbnak, hogy sok, földrajzilag és kulturálisan is eltérő nemzetből érkező embereknek segíthettünk megérteni és elfogadni egy olyan kultúrát, amely sok szempontból különbözött a sajátjától.
Emlékszem, egy nap összegyűlt a női kör, amelyet mi „Örömközösségnek” hívtunk. Ezek az alkalmak mindig erőteljesen, Úrban teljes örömmel, egymás hitét erősítve teltek. Épp egy szép lelki éneket énekeltünk, amikor a Szent Szellem megmozdult közöttünk. Ekkor néhány afrikai hölgy dicsőíteni kezdett a saját hagyományaiknak megfelelő, különleges módon. Mivel már többször jártam Afrikában, képes voltam őszintén osztozni örömükben és énekükben. Megosztottam velük gondolataimat arról, milyen gyönyörű is lesz, mikor a világ minden tájáról érkezők összegyűlnek Isten jelenlétében. El sem tudom képzelni, milyen összhangban fogunk együtt dicsőíteni! Ennek a különleges szolgálatnak az volt az egyik legnagyobb áldása, hogy számos különböző kultúrájú csoport tanulta meg, hogyan fogadják el és szeressék a többieket úgy, mint Krisztusban testvéreiket.
Lelkészfeleségként rengeteg csodálatos lehetőséget kaptunk arra, hogy másokat segítsünk Krisztus képére formálódni. Az egyik ilyen kivételes kiváltság, hogy szeretettel fogadhatjuk mennyei családunk sokszínűségét, hitünkkel és életmódunkkal Isten jellemét mutathatjuk be másoknak, és Isten igéjének elveit ismertethetjük meg velük. Mikor a legnagyobb parancsolatról kérdezték, Jézus ezt felelte:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Máté 22:37–40
Miután pünkösd napján kiáradt a Szent Szellem, sokan még Jeruzsálemben maradtak egy darabig. Voltak közöttük olyan görög nyelvű zsidó özvegyek, akik távol éltek Jeruzsálemtől. Nem sokkal pünkösd után zavargás támadt közöttük azt illetően, ki gondoskodik róluk a gyülekezetben. A görög nyelvű zsidó özvegyek elpanaszolták, hogy a héber nyelvű zsidó özvegyek, akik Jeruzsálemben éltek, több ételt kapnak, mint ők (Cselekedetek 6). Ebből komoly felfordulás származhatott volna a népen belül, ami pedig Isten munkáját hátráltatta volna. Az apostolok azonban, Istentől kapott bölcsességgel eltelve összegyűjtötték a híveket, hogy közösen imádkozzanak a helyzet megoldásáért. Miután imádkoztak, kiválasztottak maguk közül hét köztiszteletben álló férfit, akik telve voltak Szent Szellemmel, és bölcsességet is kaptak Istentől, hogy ők felügyeljék a mindennapos ételosztást (Cselekedetek 6:2–7). Isten üzenete továbbterjedt, és nem akadályozta többé olyan ellentét, melyet az újszövetségi gyülekezet sokszínűsége okozhatott volna. A nyílt előítélet gyakran abból ered, hogy képtelenek vagyunk elfogadni, ha valaki más, mint mi.
A vezetés felelősségét sosem lehet elég komolyan venni. Ha emberekkel foglalkozunk – főleg, ha különböző háttérből, kultúrából vagy gazdasági helyzetből jönnek –, könnyen adódhatnak bonyodalmak. A legfontosabb, hogy teljünk be Szent Szellemmel, töltsünk elég időt imádkozással, és támaszkodjunk Istentől kapott bölcsességünkre. Mindez az evangélium terjedésében is létfontosságú. Sose feledjük, milyen trükkös és pusztító Isten ellensége. Ha engedjük a Sátánnak, hogy a belső konfliktusok révén elvonja figyelmünket örök küldetésünkről, melyet Krisztus teste kapott, akkor komoly győzelmet aratott.
Az Apostolok cselekedeti 10. fejezete egy másik példát is hoz erre. A római Kornéliusz százados istenfélő ember volt. Egy nap imádkozás közben Isten látomásban utasította, hogy küldjön embereket Joppéba, és hívassa magához a Simon Péter nevű férfit. Másnap emberei meg is találták Pétert, aki éppen imádkozott, és Isten egy igencsak drámai látomáson keresztül üzent neki, hogy menjen ezekkel az emberekkel. Péter tehát hatodmagával felkerekedett Joppéból, és elment Kornéliusz házába. Kornéliusz és az ő házanépe, közeli barátai és rokonai pedig összegyűltek, és izgatottan várták, milyen üzenetet kapnak Istentől. Péter erre ezt mondta nekik:
„Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató […] Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.”
Cselekedetek 10:34, 44–45
Péternek meg kellett magyaráznia a jeruzsálemi vezetők előtt, hogy miért ment pogány házba, ugyanakkor hamar rájöttek, hogy teljesen mindegy, ki milyen nemzetiségű, Isten bárkit megválthat és betölthet Szent Szellemmel.
Isten igéjéből rengeteget tanulhatunk erről a kérdésről,
- újra és újra rádöbbenhetünk, hogy mindenfajta előítélet ellentétes a Szentírással. Hogy visszautaljak Bangkokban töltött éveinkre: számtalan olyan esetre emlékszem, mikor egy adott nemzetiség tagjai megbélyegezték más nemzetiségű társaikat. Nagyon úgy tűnik, bárhová is megyünk a világban, az ember mindig előítélettel fordul más nemzetek, kultúrák és népcsoportok felé. Sok évvel ezelőtt európai missziós útra vittünk egy csoport fiatalt. Találkoztunk egy más nemzetiségű csapattal, akik csatlakoztak hozzánk, és az egyik fiatalember így szólt hozzám: „Ezer ember közül is kiszúrok egy amerikait.” Erre megkérdeztem, mégis hogyan. „Mert olyan arrogánsak” – válaszolta, mire én csak annyit mondtam: „Nagyon sajnálom, hogy így érzel. Én őszintén hiszek abban, hogy Krisztus minden életet átformál.” Meg vagyok győződve róla, hogy még az ember arcán is visszatükröződik, ha Isten Szelleme benne él. Egyszer hosszú, nemzetközi repülőútról érkeztünk haza az Egyesült Államokba. Kora reggel volt, előző nap szálltunk fel, és végigrepültük az éjszakát. Képzelhetik, hogy néztünk ki: kimerültünk, a ruhánk összegyűrődött, satöbbi – azt hiszem, mindenki érti. Ahogy a mozgólépcsőn haladtunk a kijárat felé, megláttunk egy embert, aki az evangélium üzenetét tartalmazó lapokat osztogatott. Mikor leléptünk a mozgólépcsőről, nekünk nem nyújtott szórólapot, ehelyett kitárta karját, és barátságos mosollyal ezt mondta: „De jó hívő testvérekkel találkozni!” Sem férjem, sem én ismertük őt, azelőtt soha nem is láttuk! Mindkettőnket eltöltött a hála és az alázat, hogy bármilyen megviselten néztünk is ki, szellemünk és arcunk a bennünk élő Szent Szellemtől ragyogott. Sem a kultúrának vagy a végzettségnek, sem a nemzetiségnek vagy a gazdasági státusznak nincs semmi köze ahhoz a kapcsolathoz, amely Krisztushoz és egyházához fűz bennünket.
- A valódi biblikus szeretet megköveteli, hogy törekedjünk befogadni másokat, akkor is, ha nem hasonlítanak ránk. Valljuk be, gyakran nehéz nem ítélkezni azok felett, akik máshogy öltöznek, viselkednek vagy beszélnek, mint mi. Hadd hozzak erre egy példát saját országomból! Én az Egyesült Államok déli részéről származom, és mindig is ehhez a kultúrkörhöz tartoztam. A déli emberek általában nagyon barátságosak, nyitottak, és „közvetlenek”. Ezt úgy értem, hogy teljesen természetes, ha nagy öleléssel köszöntjük ismerőseinket, vagy megérintjük egymás karját, ha beszélgetünk. Ezzel szemben az USA északi tájáról érkezők általában sokkal visszafogottabbak. Ha valaki déli háttérből jön, annak egy északi viselkedése barátságtalannak tűnhet. Egyáltalán nem azt mondom ezzel, hogy egyikük rosszul, másikuk pedig jól viselkedik. Ez egy egyszerű példa csak, milyen kulturális különbségek fordulnak elő akár egy nemzeten belül is. Lelkészfeleségként – bár igazából ez minden hívőre érvényes – könnyebben megértjük és elfogadjuk a másikat, ha megpróbáljuk megérteni az országot vagy vidéket, ahonnan származik. Újabb példa a kulturális sokszínűségre: mifelénk nagy neveletlenség, ha egy gyerek vagy egy fiatal a keresztnevén szólít egy felnőttet, mindig hozzá kell tenni, hogy Mr. vagy Mrs., máshol viszont épp ennek az ellenkezőjét veszik rossz néven. Tudom, mindez nem élet-halál kérdés, mégis oda kellett figyelnem, hogy ne ítéljem el azokat a fiatalokat, főként a gyermekeket, akik a keresztnevemen szólítottak. Rá kellett jönnöm, hogy nem szándékosan szemtelenek, hanem ez hozzátartozik kultúrájukhoz. A sokszínűség néha igenis kihívás. Még egy hasonló példa: Nálunk kifejezetten illetlen dolog rákérdezni egymás életkorára, más kultúrákban viszont gondolkodás nélkül megkérdezik, egyéb személyes kérdésekkel együtt. Ne haragudjatok, hogy személyes példákat hozok, de remélem, így bemutathatom, miféle problémákat okoznak a kulturális különbségek, még hívő emberek között is. Tehát hölgyeim, ha megértjük az embereket, hátterüket, nemzetiségüket, sőt, mindennapi életüket, még hatékonyabban szerethetjük őket, úgy, ahogy Jézus tette és teszi ma is.
- Hívők közösségét nem alapozhatjuk arra, hogy hasonló az ízlésünk és stílusunk. Ha összegyűlünk Jézus lábánál, rácsodálkozhatunk, mi az, ami valóban számít, és mi az, ami nem is olyan jelentős. Időnként zavart okoz, ha ízlésünk, és nem a Szentírás alapján döntünk, mi helyes és mi nem. Ez különösen igaz, ha a dicsőítő zene stílusára gondolunk. Tényleg ez a legfontosabb? Dicsőséget hoz Istennek? Kit állít középpontba, egy embert vagy egy csoportot, vagy pedig a mennyei Atyát? Megint csak azt mondom, ha országról országra utazunk, látjuk, mennyire különbözik a dicsőítés stílusa – csak elképzelni tudom, mi lesz a mennyben. Ha olyan áldott helyzetben vagyunk, hogy különböző nemzetiségű hívőkkel dicsőíthetünk együtt, legyünk megértők, és másoknak is segítsünk, hogy ne a dicsőítés módja alapján ítéljék meg, mi van a másik szívében.
Hölgyeim, tartsuk észben, hogy drága Urunk és Megváltónk bármelyik percben visszatérhet! Legyünk éberek! Ellenségünk csak a lehetőségre vár, hogy zavart okozhasson Isten népén belül. Ugyanakkor az is fontos, hogy mindig gondosan engedelmeskedjünk az Isten igéjében megismert elveknek és igazságoknak. Ha egy kultúra elfogadhatónak ítél valamit, ami ellentmond a Szentírásnak, azt el kell utasítanunk, ahogyan azt Isten ihletett igéje is tanítja.
Hadd mondjam el még egyszer, milyen jelentősen hozzájárul szolgálatunk Isten királyságának épüléséhez. Mivel kifejezetten szem előtt vagyunk, gyülekezetünk feszülten figyeli, mit teszünk, hogyan cselekszünk az egyes helyzetekben, hogyan reagálunk arra, ha olyan látogató érkezik közösségünkbe, aki így vagy úgy, de különbözik tőlünk. Mindenkit bátorítsunk arra, hogy szeressék az embereket! Bátorítsuk a nőket, hogy ne csak saját baráti körükben mozogjanak, hanem mások életébe is fektessenek időt és energiát! Gyakran imádkozom így: „Uram, szeress másokat rajtam keresztül, hadd legyek kinyújtott karod az elveszett világ felé!” Ha pedig jól látható, befolyásos beosztásunkkal szellemi vezetést nyújtunk az embereknek, ők követni fognak. A mi drága Urunk nap mint nap lehetőséget ad, hogy őt képviseljük a világban, és másoknak is megmutassuk a túlcsorduló örömre és békességre vezető ösvényt.
Milyen áldott kiváltság ez!
Marcia Lednicky női táborok, konferenciák és szemináriumok gyakori előadója. Különleges adottságával ülteti át a szellemi igazságokat a mindennapi élet kihívásokkal teli közegébe. Előadói szolgálatát kiemelkedő énektehetsége színesíti, melynek segítségével Krisztus szeretetét kommunikálja a zene nyelvén.