Mit tanít Pál a férjeknek a házasságról?

Sugárzik a feleséged? Az áldozatos szeretet gyümölcse a sugárzó feleség, aki élvezi az egységet és a bensőséges kapcsolatot a férjével. Hogyan érhetik el a férfiak, hogy sugárzó legyen a feleségük?

Keresztyén férfiakként tisztában vagyunk azzal, hogy a nők egészen mások, mint mi, de nem gondoljuk úgy, hogy ezek a nemi különbségek kizárnák a nőket a vezetői pozíciókból az egyházban. Keresztyén férjekként azonban ezt az egyedi, egyenlőségre törekvő álláspontot ritkán visszük haza magunkkal a gyülekezetből; otthon általában a nem túl egyedi férfiuralom veszi át a helyét – ez viszont meggátolja, hogy feleségünk betöltse természetes vezetői szerepét otthon, és azt is, hogy úgy szeressük feleségünket, ahogyan Krisztus szereti a menyasszonyát.

Ez súlyos hiba a részünkről, és nagy árat kell fizetnünk érte. Végtére is minden feleség rendelkezik olyan életet adó ajándékokkal, amelyekkel a férje egész egyszerűen nem; és ezek az ajándékok létfontosságúak ahhoz, hogy a férj sikeres legyen házassági elhívásában. Ha szabadságot adunk a feleségünknek arra, hogy vezessen ajándékai erősségein és a belőlük fakadó meglátásokon keresztül, áldást hozunk a családunkra, feleségünk pedig sugározni fog az örömtől. Ha nem így teszünk, elhomályosítjuk ezt a sugárzást, és megfosztjuk magunkat a gazdag áldásoktól, amelyeket Isten kettőnknek szánt.

Hadd szemléltessem érthetőbben a feleségem, Brenda példáján keresztül, hogyan hibázunk mi, férjek! Brenda egyedülállóként szabadon kibontakozhatott Krisztusban. Amikor Isten indította valamire a szívét, megtette. Amikor az Úr arra kérte, hogy adakozzon egy rászoruló misszionáriusnak, engedelmeskedett. Senki nem akadályozta abban, hogy tegye, amire a Szent Szellem vezeti. Amikor szükségét érezte, pihenhetett, és amikor arra vágyott, imádkozott. A házasság előtt Brenda mindenféle gát nélkül, szabadon szolgálhatta Istent és használhatta ajándékait az Ő tetszésére. Szabadon kerülhette a bűnt, tisztán élhetett, és amikor megismertem őt, csak úgy ragyogott krisztusi élete.

Ezt a szabadságot azonban én magam loptam el tőle saját dölyfös vezetésem és leuralásom révén. Sok más férjhez hasonlóan én is tönkretettem azt a ragyogást, amelyet annak idején olyan vonzónak találtam benne. Egyszerűen szólva: vétkeztem Brenda ellen, mert jóval kevesebb teret engedtem az ő keresztyén ajándékainak a házasságunkban, mint amennyit egyedülállóként élvezett. Sőt, ami még rosszabb: vétkezésre kényszerítettem; ezt pedig senki sem tehette meg azelőtt, hogy az én „szerelmem” belépett az életébe. Hadd magyarázzam ezt meg!

Brenda rendelkezik a helyes megítélés ajándékával a családokat illetően, ami belőlem hiányzik. A családi kapcsolatok tekintetében Brenda meg tudja különböztetni a jót a rossztól (az ő családja mindkét oldalon legalább négy nemzedék óta keresztyén), és nagyon kellemetlen érzésekkel töltötte el őt az, amit az én családtagjaimhoz fűződő kapcsolatainkban észrevett. Például ahányszor meglátogattuk apámat, mindig dühösen vagy leverten jöttem el, mert apám folyton tette rám a megjegyzéseket Brenda előtt. Időnként két hét is kellett hozzá, hogy érzelmileg helyrerázódjak.

Apám sok tekintetben rányomta bélyegét fiatal családunkra. Nem telt bele sok idő, és a látogatásainkat követően még Brendát is magával ragadta ez az érzelmi hullámzás. Megrémült.

– Ha engem is beszippant ez az érzelmi örvény – mondta –, a gyerekeinkkel is ez fog történni!

Ugyanez volt a helyzet, amikor anyámat vagy a testvéreimet kerestük fel. Brenda lelkében egymás után szólaltak meg a vészharangok, és joggal.

Brenda azért kapta a helyes megítélés erőteljes ajándékát, hogy áldást és védelmet nyújtson a házasságunknak, és segítsen nekem jól vezetni férjként és apaként. Tudta, hogy harcolnia kell az apám részéről megmutatkozó érzelmi bántalmazással, és le kell állítania a többi családtag által kavart érzelmi vihart. Én viszont olyan régóta ebben éltem már, hogy vak voltam a veszéllyel szemben. Így aztán ridegen leállítottam az ajándékát, és elhallgattattam őt.

– Egy családnak nem kell olyan tökéletesnek lennie, mint a tiédnek ahhoz, hogy elfogadható legyen! – jelentettem ki. – Ha átlagos családban nőttél volna fel, akkor jobban bírnád ezt kezelni.

Megszidtam, amikor kiborult az ilyen dolgok miatt, és ilyen bántó dolgokat vagdostam a fejéhez: „Téged úgy elkényeztettek! A felnőtteknél előfordul, hogy vannak konfliktusaik, és le kell, hogy tudják rendezni. Nőj már fel!”

Pedig egyáltalán nem volt elkényeztetve, és nem volt gyenge sem. Csak kiállt a szívbéli meggyőződései mellett. Brenda szemében bűn volt kitenni fiatal családját apám gátlástalan kritizálásának és anyám meg testvéreim érzelmi tirádáinak. Nekem is bűnnek kellett volna tekintenem ezt. Én viszont ahelyett, hogy helyet adtam volna a megítélés ajándékának, amely nála működött, vakon kigúnyoltam ezt az ajándékot, és nagy hangon követeltem, hogy az én családom vonatkozásában azt tegye, amit én akarok. Gyakorlatilag megparancsoltam neki, hogy vétkezzen. Nem csoda, ha az egységünk és bensőséges kapcsolatunk elsorvadt, Brenda ragyogása pedig teljes mértékben megfakult ebben a zavaró ködben, amit én a „vezetésemnek” hívtam.

Brenda szolgálata az volt, hogy istenfélő gyermekeket neveljen. Ez volt élete elhívása. Ajándékának és nyilvánvaló elhívásának fényében a férfi vezető szerepére vonatkozó „teológiámtól” függetlenül könnyűnek kellett volna tartanom, hogy megbecsüljem azt, ahogyan ő vezet otthon. Teljesen logikus lett volna. Mint mondtam, négygenerációs keresztyén családból származott, míg mögöttem működésképtelen családok sorakoztak. Ő tudta, hogy néz ki egy istenfélő, keresztyén otthon, én nem. Neki világos, egyértelmű elhívása volt Istentől arra, hogy ilyet építsen. Én is erre vágytam, de világossá vált, hogy csak akkor érjük el ezt a célt, ha felszabadítom őt arra, hogy vezessen bennünket ezen a területen. Mégsem volt könnyű vagy magától értetődő hagyni, hogy ő vezessen az ajándékai területén.

Miért esik ez annyira nehezünkre? Nem azért, mert a Biblia nem fogalmaz egyértelműen. A Szentírás megparancsolja például, hogy úgy szeressem Brendát, ahogyan Krisztus az Egyházat. Hogyan szerette Krisztus az Egyházat? Tökéletes kedvességgel: „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki” (Máté 12:20). Krisztus nem tapodja lábbal érzelmeinket és ajándékainkat. Én viszont így tettem Brendával.

A Biblia int arra is: „Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák” (Kolossé 3:19). Ez a parancs semmivel sem kevésbé fontos Isten szemében, mint az: „Ne ölj!”. Én mégis mindig elegánsan átsiklottam fölötte.

Azt is megparancsolja a Szentírás, hogy önfeláldozó szeretet legyen bennem Brenda iránt; hogy feladjam az életemet, így biztosítva azt, hogy szívének és ajándékainak legyen tere kivirulni a házasságunkban (ld. Efezus 5:25–27).

Áldozatos hozzáállás

A Biblia tehát világosan beszél. Ahhoz, hogy otthon is megéljem az egyenlőségről szóló teológiámat, és megalapozzam a ragyogást Brenda életében, meg kellett tanulnom alávetni magam a feleségem vezetésének azokon a területeken, amelyek az ő erősségei, és időnként feláldozni a saját életemet az ő ajándékai kedvéért.

Sokan vagyunk, akiknek meg kell ezt tanulnunk, mert nagyon kevés a sugárzó feleség. A statisztikák szerint a nők 84 százaléka nem érzi, hogy egy lenne a férjével, vagy bensőséges kapcsolata lenne vele, és az elvált nők nagy többsége úgy nyilatkozik, hogy házasévei élete legmagányosabb időszakát jelentették. A ragyogás hiánycikk, és mivel a válások aránya nagyjából ugyanaz az egyházon belül és kívül is, tudjuk, hogy mi, keresztyén férjek sem vagyunk szeretetteljesebbek vagy önfeláldozóbbak, mint világi társaink, Isten ígérete ellenére.

Mi történt? A férfiak természetüknél fogva ilyen szívtelenek lennének – még mi, keresztyének is? Nem hiszem. Szerintem a keresztyén férjek egyszerűen leragadnak egy másik igénél, ami két verssel korábban szerepel, az Efezus 5:23,24-ben: „mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.”

Ez a szakasz nem túl egyenlőségpárti, nem igaz? Látszatra mintha azt mondaná, hogy a feleség vesse alá magát egy mindenható, mindentudó, éleselméjű, bölcs férfinak, aki vitathatatlan vezetői jogokkal lett felruházva. Nem csoda, hogy a férjek úgy összezavarodnak a házasságban! Az egyik szakaszból azt értjük meg, hogy minden helyzetben előnyt élvezünk a feleségünkkel szemben, és a mi ajándékunkat és meglátásainkat illeti az első hely; a következő szakaszban pedig azt olvassuk, hogy még az életünket is adjuk oda az ő ajándékaiért és meglátásaiért, hogy sugárzó feleségünk lehessen.

Ez a szakasz annyira összezavarta az istenfélő keresztyén férfiakat, hogy esküvőjük napján évekre elhajították egyenlőségpárti álláspontjukat, és ezt a hibát könnyedén visszavezethetjük a „fej” szó gyatra kulturális értelmezésére mai világunkban. Nézzük csak meg!

A házasságon belüli férfiuralom mindig is jelen volt, és különösen dominált Pál idejének görög-római kultúrájában. Akkoriban meglehetősen egyértelmű volt a helyzet. A feleségtől egyszerűen elvárták, hogy engedelmeskedjen a férjének, és a házaspárok igazodtak a jól körülírt, lejegyzett családi szabályrendszerhez, amely megszabta a férfiaknak, hogyan irányítsák vagy kormányozzák a feleségüket. Mindenki így csinálta.

Isten ezt gyűlölte, és változtatni akart rajta. A kölcsönös engedelmesség elve, amelyet az Úr az Efezus 5:21-ben fektetett le, megdöbbentő új paradigma volt mindenki számára a Földön, és keresztyénként felvállalt egyenlőségpárti álláspontunk szempontjából is központi jelentőségű: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.”

Ezeknek a szavaknak az volt a szerepük, hogy felborítsák a családokat jellemző hagyományos férfiuralmat, és visszaállítsák a házastársi kapcsolatot olyanra, amilyennek Isten kezdettől szánta. Röviden, Isten felszólította a férfiakat, hogy a szeretet álláspontjából közelítsenek feleségükhöz, ahogyan Fia, Jézus is tette menyasszonyával, nem pedig a hatalom és leuralás álláspontjából.

Pál tehát nem azért írt, hogy a fennálló rendet szentesítse, hanem éppen azért, hogy a feje tetejére állítsa. Manapság azonban a legtöbben alaposan félreértjük ezt az üzenetet a két kultúra között adódó egyszerű fordítási problémának köszönhetően. Gondoljuk csak át! Amikor ma azt olvassuk, hogy „a férj feje a feleségnek”, úgy tűnik számunkra, hogy Pál valójában aláhúzza a házasságra akkoriban jellemző férfiuralmat, a „fej” mai meghatározásának köszönhetően.

Modern biológiai ismereteink alapján úgy gondolunk a fejre, mint a test irányító központjára. Elvégre ott születnek az ember döntései. Azért használunk olyan megnevezéseket, hogy „államfő” vagy „főedző”, mert ezek a vezetők osztják meg a látást és mozgósítják embereiket a látás megvalósítására. Ők jelentik az adott szervezet irányítóközpontját; övék az utolsó szó. Amikor tehát Pál kijelenti, hogy a férj legyen a család feje, magától értetődően úgy gondoljuk, hogy a férj legyen a családi otthon mindent eldöntő irányító központja.

Az efezusiak azonban egyáltalán nem így olvasták Pál szavait. Nekik a fej nem irányító központot jelentett. A fejet tartották az élet forrásának a test számára, méghozzá egy nagyon egyszerű ok miatt: ha levágjuk a fejet, meghal a test. Amikor Pál azt írta, hogy a férj legyen a feleség feje, az efezusiak azonnal megértették, hogy Pál ezzel szétbombázta a házasság fennálló rendjét. A keresztyén férj többé nem uralkodhatott a feleségén a fölény pozíciójából, hanem szeretnie kellett őt, mint aki az asszony életének forrása, és mint önfeláldozó szolga, aki biztosítja, hogy a másik ajándékai kibontakozhassanak az otthonukban.

A férj mint az élet forrása

Az „élet forrása” kifejezés nyilván döntő jelentőségű, hogyha el akarunk távolítani minden zűrzavart férji vezetői szerepünkkel kapcsolatban. Helyettesítsük a „fej” szót a görög meghatározásával, és nézzük meg így újra az Efezus 5:23–27-et! „Mert a férfi [az élet forrása] a feleségnek, ahogyan Krisztus is [az élet forrása] az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy […] megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben [ragyogásban]”.

Ennek a szakasznak így egészen más hatása van, nem igaz? Mindjárt elillan az az érzésünk, hogy a „főség” és az „áldozat” fogalma üti egymást. Ebben a szövegkörnyezetben az, hogy odaadjuk magunkat a feleségünkért, egyszerűen természetes és szükségszerű következménye annak, hogy az élet forrása vagyunk a számára; ezt minden krisztusi vezetőnek meg kell tennie ahhoz, hogy teret adjon feleségének a növekedésre és kibontakozásra házastársi kapcsolatában és Istennel való kapcsolatában.

Ha a férj nem irányító központként, hanem az élet forrásaként tekint magára, minden megváltozik a házasságában. Hirtelen teljesen logikusnak találtam, hogy vezetőként lemondjak saját jogaimról és pozíciómról Brenda érdekében. A házasságunk szárnyalni kezdett, és Brenda szíve kitárult felém. Amint elkezdtem megbecsülni gondolatait és meggyőződéseit, máris egynek érezte magát velem, és én soha nem éreztem még ilyen erős és biztos kezű vezetőnek magam. Teljesen nyilvánvalóan továbbra is vezettem. Csakhogy most már másképp – és sokkal biblikusabban. Már könnyen le tudtam mondani vezetői jogaimról a kapcsolatunk érdekében, és azért, hogy Isten munkája és céljai végbemehessenek Brenda életében.

Hogy lehet jól csinálni?

Az áldozathozatal – különösen abban az értelemben, ahogyan Pál beszélt róla (hogy mondjak le jogaimról Brenda meggyőződéseinek és ajándékainak megbecsülése érdekében) –, sokkal könnyebbnek tűnt papíron! Hamar rájöttem: az, hogy teret adok Brenda ajándékának a családi viszonyok helyes megítélésével kapcsolatban, jóval többet jelent annál, hogy egyszerűen feláldozok némi időt, és meghallgatom a véleményét az ügyben anélkül, hogy veszekednék vele vagy leszidnám. Épp elég volt beismerni, hogy Brenda ajándéka ezen a téren erősebb az enyémnél. Egészen más dolog volt valódi befolyást engedni az ajándékának a naponkénti döntéseimben. Igazi áldozatokat kellett hoznom, és a családtagjaimhoz fűződő kapcsolataimban is komoly árat kellett fizetnem azért, hogy Brenda meglátásainak segítségével olyan családdá válhassunk, amilyenre mindketten vágytunk, Isten dicsőségére.

Hamar rájöttem: vannak fontosabb dolgok is annál, hogy erőltessem a tekintélyemet a házasságomban. Dönthetsz: vagy áldozatot hozol az ő ajándékaiért is úgy, mint a sajátjaidért, vagy nem. Ha igen, a feleséged ragyogni fog. Ha nem, megfakul a fénye. Igaz ez a kicsi és a nagy dolgokban egyaránt.

Egy könnyedebb példa: amikor a gyerekeink kicsik voltak, a vasárnap reggelek zűrös veszekedésekké fajultak. Ahhoz, hogy időben érkezzünk a gyülekezetbe, reggel 9:45-kor kellett elindulnunk. Én kidolgoztam a belemet: megmosdattam, megetettem és felöltöztettem mindent, ami elém került. Kivétel nélkül mindig készen álltunk az indulásra a kijelölt időpontban. Brenda viszont nem egy pacsirta típus – különösen vasárnap reggeleken nem volt az, mert úgy látta, hogy a hétnek ezen az egy napján nyugodtan kelhet később is. De akármilyen korai időpontra állítottuk be az ébresztőt, Brenda még 9:45-kor látott neki Laura haját begöndöríteni. Én karba tett kézzel álltam a konyhában, idegesen toporogtam, az órámat nézegettem, és ádáz szemmel meredtem Brendára, miközben ő csavargatott és tekergetett. Iszonyú dühös voltam!

Tudtam, hogy útkereszteződéshez értem: vagy kinyilvánítom a tekintélyemet, és elkezdek üvöltözni – vagy megtanulok hajat göndöríteni. A szükséges hosszútűrés elsajátítása még isteni segítséggel is igen megterhelő lett volna, így aztán a sütővasat választottam.

Nagy, bütykös kezem miatt első pillanattól láttam, hogy ez bizony fel fogja adni a leckét. Laurának még kevésbé tetszett az új felállás, mivel idétlenül nézett ki a frizurája, ráadásul még a fülét is sikerült megégetnem. Juj! Ahányszor megpillantott a hajsütővassal a kezemben, elkezdett visítozni: „Azt akarom, hogy Anya csinálja! Azt akarom, hogy Anya csinálja!”

Kihívást tűztem magam elé. „Ha minden 14 éves amerikai lány képes besütni a saját haját úgy, hogy remekül nézzen ki, egy 30 éves férfi is tutira képes ezt megcsinálni!”

Hála Istennek, gyakorlat teszi a mestert. Elég volt néhány hét Brenda felügyelete mellett, és már meg is ütöttem a mércét. Akkor bizonyosodtam meg arról, hogy végre célba értem, amikor egy szép vasárnapon összefutottunk egy barátunkkal a gyülekezet előterében, és ő így kiáltott fel: „Laura, milyen gyönyörű a hajad! Anyukád biztosan órákig göndörítette ma reggel!”

Ami a legfontosabb: áldozatot hoztam Brenda kedvéért, és a szeretet pozíciójából vezettem, nem pedig a fölény és a harag pozíciójából. Attól fogva gyerekjátéknak bizonyultak a vasárnap reggelek, és Brenda sem megtépázott szívvel érkezett az istentiszteletre.

Hadd hozzak fel egy másik példát: Brendában erőteljesen működik a vendéglátás ajándéka, ám kicsi gyerekeink rengeteg figyelmet, energiát igényeltek, és folyton éhesek voltak. Ez rányomta a bélyegét Brenda háziasszonykodására, és sokszor kifutott az időből, amikor vendégeket vártunk. A rendrakásra általában a legutolsó percben került sor. Még ki kellett porszívózni a szőnyeget, kirázni a futószőnyeget – állítása szerint ezekre a gyerekek miatt nem tudott sort keríteni. Általában arra értem haza, hogy Brenda pánikol. Sok feladat rám hárult, miközben kapkodtunk, hogy „minden szép legyen”, mire jönnek a vendégek.

A sarkamra álltam. „Miért csinálsz ennyi mindent?” – kérdeztem. „Ez nevetséges! Senkit nem érdekelnek a kis dekorációs simításaid, és senkinek nem fontos, hogy tökéletes-e a ház. Az ég szerelmére, hiszen a barátainkról van szó! Ha nem bírnak ki egy kis rendetlenséget, egyenek máshol! Sőt, keressenek új barátokat!”

A sokadik ilyen lelki fröccsöt követően Brenda könnyek között közölte velem: „Akkor mostantól egyáltalán nem hívunk vendégeket, amíg a gyerekek nagyobbak nem lesznek! Ha nem tudom jól csinálni, egyáltalán nem akarom csinálni!”

Ez még őrültebben hangzott. Én nem úgy gondoltam, hogy ne jöjjenek a barátaink! Élveztem a társaságukat. „Brenda, azt akarod mondani, hogy megfosztanál bennünket vagy a gyerekeinket a barátaink társaságától csak azért, mert nem tudsz mindent tökéletesen megcsinálni? Nem túlzás ez egy kicsit?”

„Fred, hát nem érted?” – nézett rám esdeklő szemekkel. „Nem várom el, hogy neked is olyan fontos legyen ez, mint nekem, de nekem nagyon számít, hogy minden jó legyen. Én szolgálatnak tekintem azt, ha vendégeket hívunk.”

Szolgálatnak? Életemben először hallottam ezt a szót egy kis szombat esti baráti grillezés vonatkozásában. Jól fejbe kólintott. Brenda ezt szolgálatnak tekinti? Végre kezdett derengeni, és ennek fényében átgondoltam a hozzáállásomat. Ahogy közeledett a vendégek érkezésének ideje, általában lagymatagon segítettem a gyerekek körül, nekiálltam rendet rakni vagy odakint söprögetni. Elbíbelődtem valamivel, amíg végre megszólalt a csengő, és mehettem üdvözölni a barátainkat. Akkor végre vége szakadt az előkészületeknek.

Szolgálat rejlik benne?

Ráébredtem, hogy bizony a sarkamra kell állnom – saját magammal szemben! Teret kell adnom arra, hogy Brenda vendéglátási ajándéka kibontakozhasson. Ha hétköznap este jöttek vendégeink, egy órával korábban mentem haza a munkából, hogy segíthessek a ház körül. Hétvégén úgy intéztem, hogy órákkal a vendégek érkezése előtt otthon legyek. Felvállaltam a cselédmunkát: porszívóztam és port töröltem, felszabadítva Brendát a kreatív simításokra. Odaálltam eltüntetni a piszkos edényeket, ahogy a receptek kezdtek testet ölteni. Télen ellapátoltam a havat, nyáron pedig lesöpörtem a járdát. Tüzet raktam a kandallóban, és megigazítottam a párnákat a kanapén.

Micsoda meglepetés ért! Hamarosan észrevettem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz Brendával, mivel szeretetteljes önfeláldozással lehetővé tettem, hogy a vendéglátás terén az ő ajándéka vegye át a vezetést az otthonunkban.

Nem arról van szó, hogy most már én is megkaptam ugyanazokat az ajándékokat, mint ő, vagy hirtelen ugyanolyan sürgető késztetést érzek mindarra, amit ő szeret tenni. Nem! Csak arról van szó, hogy végre felismertem: Brendának széles körű és teljes értékű szolgálati területei vannak az otthonunkban, és elkezdtem megbecsülni ezeket a szolgálatokat és az ajándékait a saját szolgálataim és ajándékaim mellett.

A te feleséged sugárzik? Az önfeláldozó szeretet sugárzó feleségeket teremt, akik élvezik az egységet és a bensőséges kapcsolatot a férjükkel. Egyértelmű az ígéret.

A cikk a „Every Man’s Marriage” c. könyv alapján készült.
Copyright © 2001, 2010 Fred Stoeker.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!

Amikor a szexuális bűnnek nincs köze a szexhez

Justin sosem elégedett meg egy kézfogással; nemcsak a kezemet markolta meg, hanem mindig át is ölelt. Melegszívű, közvetlen ember volt, és nem csupán egyszerű Krisztus-követő. Szenvedélyesen szerette az Urat.

Ezért is lepett meg annyira a telefonhívása.

– Baj van. Találkozhatnánk a kávézóban jövő kedden?

Amióta megjelent az Every Man’s Battle című könyvem, a „baj van” általában azt jelentette: „szexuális bűnnel küszködöm”. Justin évek óta szabad volt a pornótól. A felesége őrülten szerelmes volt belé a hálószobában és azon kívül is. Mi lehet a gond?

– El sem hiszem! – fogott hozzá a kávézóban. – Megint beleestem! Esténként többnyire még bemegyek az irodába, hogy elintézzem a papírmunkát, de elkezdtem rákattintani a pornóoldalakra. Nem néztem mostanában semmi szemetet. Semmi nem változott. Mégis megint felbukkant a dolog. Tisztára lúzernek érzem magam!

– Hogy áll a szellemi életed? – érdeklődtem.

– Nem töltök annyi személyes időt az Úrral, de őrülten szeretem Istent! – mondta tanácstalanul. Mivel nem itt volt a gond, feltettem az egyetlen hátralevő logikus kérdést.

– Na, és hogy áll az üzlet?

Justin később elárulta, mennyire feldühítette a kérdésem. Könnyek között kiöntöm neki a szívemet a bűnömmel kapcsolatban, ő meg lazán az üzletről érdeklődik?

Pedig tudtam, mit csinálok. Kiderült, hogy gyakorlatilag a csőd szélén áll, mivel a vállalkozásban váratlan fordulat következett be, és már csak két hétre elegendő tartaléka van, amiből enni adhat a gyerekeinek. Halálra volt rémülve, és minden férfiasság-érzése elillant.

– Justin, szerintem neked nem szexuális bűnnel van gondod – mondtam neki. – Szerintem a pénzügyi bizalommal van gondod.

Úgy nézett rám, mintha fejbe kólintottam volna egy kókuszdióval.

Elmagyaráztam, hogy a nőkkel való bensőséges viszonyt a férfi alapvetően a szex útján fejezi ki. A pornó és az önkielégítés előjátéka a bensőségesség és összekapcsolódás nagyon is valóságos érzését teremti meg, az orgazmus pedig a férfiasság, uralkodás és irányítás érzését kelti, ha csak futólag is.

– Ez nagyon nagy vonzóerővel bír a rémült embernél, aki vesztesnek érzi magát – mondtam. – Azt hitted, ez a szexuális bűn csak úgy a semmiből jött elő. Ez nem így van. A bizalom hiányából fakad, és a félelmedet próbálod pornóval gyógyítani.

Kezdett tisztulni a kép.

– Szellemi dolgokban mindig tudtam teljesen bízni Istenben, de a hátterem miatt a pénzügyeket soha senkire nem bíztam rá. Mindig egyedül hordoztam ennek a teljes felelősségét.

Azt tanácsoltam neki, hogy hagyja figyelmen kívül a pornó-tüneteket, és inkább összpontosítson az Istenbe vetett bizalom hiányára. Biztattam: ahelyett, hogy másik képernyőre váltana, inkább forduljon Istenhez imában és négyszemközti imádatban, ahányszor feltámad benne ez a félelem. A szexuális bűn heteken belül eltűnt. Ez nem meglepő, hiszen eleve nem is szexuális bűnről volt szó. Justin egyszerűen a szexualitás segédeszközét használta fájdalomcsillapításra ahelyett, hogy Istenhez fordult volna gyógyulásért.