Igei alapelvek és módszerek a hatékony személyes bizonyságtételhez

Egy közelmúltban készült felmérés szerint azoknak, akik Krisztus mellett döntenek, mindössze 10 százaléka hozza meg ezt a döntést egy gyülekezeti alkalom keretében. A gyülekezet evangélizációs erőfeszítéseiben a tagok hét közben végzett személyes bizonyságtételét kell a legfontosabbnak tekinteni.

Egy másik felmérés szerint a gyülekezetek tagjainak kevesebb mint 10 százaléka végez személyes evangélizálást. Miért nem beszél több keresztyén másoknak Jézus Krisztusról? Sokan azt gondolják, a leggyakoribb ok a közöny – a keresztyének nem foglalkoznak ezzel. Pedig a legtöbb embernél az önbizalomhiány az ok. Szerintem Krisztus követői szeretnének hatékony tanúk lenni, de alkalmatlannak érzik magukat, elfogódottak, vagy akár félnek is megosztani a hitüket, különösen olyan emberrel, aki nem keresztyén háttérből jön.

Jézus azt mondta: „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8,32). Ha a hívők tudják, mit mond Isten ihletett Igéje az evangélizálás természetéről, megszabadulnak a személyes bizonyságtétellel kapcsolatos alkalmatlanság-érzésüktől, sőt akár félelmüktől.

Pál a Kolossébeliekhez írt levelében úgy beszél az evangélizálásról, hogy azzal segíthet a hívőknek megszabadulni minden olyan téves elgondolástól és érzelemtől, amely meggátolhatná őket abban, hogy Krisztusról beszéljenek. Pál itt egyszerű, igei és gyakorlati megközelítést ajánl a hívőknek a kapcsolati evangélizálás megkönnyítésére.

Az evangélizálásért felelős bizottsághoz beérkező kérések közül a leggyakoribb a bizonyságtételhez kapcsolódó személyes motivációról és képzésről szóló anyagokra vonatkozik. A pásztorok és más gyülekezeti vezetők számtalan módon megtaníthatják a gyülekezetben a Pál által hangoztatott elveket és módszereket. Ezek az elvek igei keretet nyújtanak a személyes evangélizálás megtanításához, hogy az szervesen beépüljön a hívő életvitelébe.

Pál apostol megközelítése

Az evangélizálás nem szabadon választható; de az, hogy milyen módon végezzük, igen. A Biblia nemcsak megparancsolja, hogy érjük el az embereket az evangéliummal; azt is megmondja, hogyan tegyük ezt.

Pál mélyenszántó, mégis gyakorlatias tanítást nyújtott a kolossébeli gyülekezetnek a hatékony keresztyén bizonyságtételről. A levél végén szereplő utasításai arra vonatkoznak, hogyan viszonyuljanak a keresztyének a hitetlenekhez, akiket helyénvaló módon „kívülállóknak” nevez (4,5). Én Pál megközelítését „felelő evangélizálásnak” hívom (ld. 6. v.). „Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni” (Kolossé 4,2–6, kiemelés tőlem).

Pál utasításaiból kiderül, hogy a hatékony bizonyságtétel két elvre épül: ráhagyatkozás (2–4. v.) és fegyelem (5,6. v.). Meg kell fegyelmezni magunkat, hogy megtegyük a részünket a személyes evangélizálásban, ugyanakkor Istenre kell hagyatkoznunk, hogy elvégezhesse, amit csak Ő tud.

Pál ezt az isteni/emberi interakciót levele elején így fogalmazza meg: „Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé 1,29). Pál az emberi erőfeszítés mellett emel szót (“fáradozom, küzdök”), amely Istenre hagyatkozik (“az ő ereje által”).

A ráhagyatkozás és a fegyelem elvein kívül Pál szót emel a keresztyén életvitel hat olyan gyakorlata mellett, amely segít elérni a folyamatos, hatékony bizonyságtételt a hitetlenek felé. Egy pásztor kétféleképpen taníthatja meg ezeket az elveket a gyülekezetének. Először is, taníthatja az elveket és gyakorlatokat együtt, a személyes evangélizálás átfogó bibliai megközelítéseként. Másodszor, minden egyes elvet és gyakorlatot ki kell hangsúlyoznia, amikor csak lehetséges, a különböző helyzetekben. Egyetlen tanítás vagy prédikáció nem elég ahhoz, hogy a hívők beépítsék ezeket a gyakorlatokat az életvitelükbe.

1. gyakorlat: Nyitott ajtókért imádkozni

“Imádkozzatok […], hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját” (Kolossé 4,3).

Pál azzal kezdi a kolossébeliek tanítását, hogy imádkozásra buzdítja őket. Az ima elengedhetetlen az evangélizálásban. Hogyha Isten nem munkálkodik az emberek szívében és életében, a munkánknak nem lesz maradandó eredménye.

Az Apostolok Cselekedeteiben sokatmondó példát látunk arra, ahogyan Isten együtt munkálkodott egyik küldöttével. Amikor Pál Filippinél szombatnapon kiment a társaival a folyópartra imádkozni, leültek, és szóba elegyedtek néhány asszonnyal. „Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond” (Cselekedetek 16,14). Pál szólta az üzenetet. Az Úr megnyitotta Lídia szívét.

A mi kiváltságunk és feladatunk megosztani az evangéliumot. Az emberek szívét azonban csak Isten képes megnyitni. Istenre kell hagyatkoznunk, hogy lehetőségeket adjon, elősegítse a megértést a hallgatók elméjében, és döntésre indítsa a szívüket.

A hívőknek ismételt, rendszeres tanításra van szükségük az imádságról és bátorításra, hogy az ima hétköznapi életük jellegzetessége legyen.

2. gyakorlat: Világos üzenetet szólni

„Hogy tegyem világossá, amint szólnom kell” (Kolossé 4,4, Revideált Károli).

Pál „Isten titkát” hirdette (Kolossé 2,2). A mi üzenetünk középpontjában is Jézusnak kell állnia (ld. Kolossé 1,13–23.28; 2,9–15).

Jézus mennybemenetele után nagyon hamar Péter apostol lett az egyik legfőbb hang az újszövetségi gyülekezetben. Ez a műveletlen halász az evangélium ékesen szóló, erőteljes hirdetője lett a Szent Szellem ereje által.

Legismertebb prédikációját pünkösd napján mondta el. Lukács azonban jó néhányat feljegyez Péter igehirdetései közül a Cselekedetek könyvében (3,12–26; 4,8–12; 5,29–32; 10,34–43). Ha kielemezzük ezeket az igehirdetéseket, azt látjuk, hogy Péter két alapigazságot hangsúlyoz mindegyikben: kicsoda Jézus, és miért áldozta fel az életét. Ha egy hívő felkészül arra, hogy erről a két igazságról beszéljen, akkor hatékonyan meg tudja osztani Krisztust a hitetlenekkel.

Ki volt Jézus?

A világi médiában a Krisztus életéről szóló műsorok általában kitalált szereplőként mutatják be Jézust. Még amikor történelmi személyként mutatják be őt, akkor is csak nagy tanítóként vagy prófétaként beszélnek róla – aki csak ember volt.

A hívőknek át kell adniuk, hogy Jézus több volt tanítónál vagy prófétánál; ő Isten volt emberi formában. Szent Szellemtől fogant, szűztől született, bűntelen életet élt, meghalt a bűneinkért, és legyőzte a halált, amikor feltámadt, hogy felkínálja nekünk a bűnbocsánatot és az örök élet ajándékát.

Miért áldozta fel az életét?

Keresztelő János bejelentette, miért jött Jézus a földre, amikor így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (János 1,29, kiemelés tőlem).² Jézus halálának oka az emberiség bűne. A kereszt léte két dolgot fektet le: Mindannyian bűnösök vagyunk, és ezen nem tudunk változtatni.

Lényeges, hogy Péterhez hasonlóan Pál is ugyanezt a két igazságot közölte Thesszalonikában.Lukács így foglalta össze azt, amit Pál szombatnapokon tanított a zsinagógákban: „Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy »ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek«” (Cselekedetek 17,2.3).

Az evangélium bemutatásának tartalmaznia kell ezt a két igazságot Jézusról. Mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük Isten kegyelmét, amely megnyilvánult abban, hogy Jézus meghalt a kereszten, feltámadt, és megvásárolta a megváltást az egész emberiség számára.

3. gyakorlat – Bölcsnek lenni a „kívülállókkal”

„Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt” (Kolossé 4,5).

A Pál által használt “„kívülállók” szó helyénvaló és gyakorlati módon érzékelteti, hol vannak a hitetlenek a gyülekezethez képest. Különféle okok miatt ma a legtöbb hitetlen minden eddiginél távolabb helyezkedik el a keresztyénségtől. Nem feltételezhetjük, hogy a hitetlenek elkötelezettek a keresztyén értékek iránt, vagy akár csak értik is azokat.

Nagy kihívás ma a gyülekezetnek, hogy interkulturális módon kell átadnia az evangéliumot, ahogyan az idegen országban szolgáló misszionáriusok teszik. Ha a hívők életük nagy részét a gyülekezetben töltötték, átvették a gyülekezet felfogását, értékrendjét és szókincsét. Lehet, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a hitetlenek, de sokszor olyan gyülekezeti kifejezéseket használnak, amelyek ismeretlenek, vagy akár más jelentéssel bírnak a világi kultúrában.

Amikor keresztyén szakzsargont használunk, kommunikációs gátat állítunk fel a hitetlenekkel szemben. A hívők értik az üdvösség, evangélium és kenet szavakat, ám ezek érthetetlennek bizonyulhatnak azok számára, akik nem ismerik őket. A nem hívőket az ő szóhasználatukkal kell elérnünk, nem a sajátunkkal.

A gyülekezeti kultúrába be kell építeni, hogy felkészítsük a keresztyéneket: olyan nyelven adják át hitüket, amelyet a hitetlenek meg tudnak érteni, és olyan fogalmak segítségével, amelyek jelentenek nekik valamit – ahogyan Jézus is tette.

4. gyakorlat: Kihasználni az alkalmakat

„A kedvező alkalmakat jól használjátok fel” (Kolossé 4,5).

Az alkalmak egy időre szólnak. Igaz a mondás, hogy a lehetőség csak egyszer kopogtat. Nem biztos, hogy egy kínálkozó lehetőség megismétlődik. Minden alkalom egyszeri, mert változnak az emberek és a körülmények.

Bizonyos igeversek megtanulása vagy egy bizonyságtevő kurzus elvégzése nem készíti fel a keresztyéneket arra, hogy felelni tudjanak az embereknek. Ezek is segíthetnek, de ahhoz, hogy megismerjük az igazságot, amely segít felelni az embereknek különböző helyzetekben, egész életünknek a tanulásról kell szólnia. Ez pedig azt jelenti, hogy növekednünk kell Jézus Krisztus személyes megismerésében. Ebből sosem diplomázunk le. Mindannyian szellemi utazáson veszünk részt.Amit mi tanulunk meg személy szerint, azt olyan frissességgel tudjuk továbbadni, amit a hitetlenek meggyőzőnek találnak.

Sokan azért érzik magukat alkalmatlannak a bizonyságtételre, mert nem tudják megjegyezni azt az információt vagy azokat az igeverseket, amelyeket szerintük tudni kell. De még ha meg is tudnák tanulni ezeket, nem bíznak abban, hogy szükség esetén eszükbe fog jutni. Minden hívő megoszthatja azonban a személyes bizonyságát és imádkozhat, akkor is, ha nem részesült képzésben a személyes evangélizálás terén.

Mindenkinek van személyes bizonyságtétele. Ha őszintén, meggyőződéssel beszélünk személyes átélésünkről és Jézus Krisztussal való kapcsolatunkról, az sokaknál meggyőző érv lehet.

A hitetlenek felé való szolgálat egyik legmegfelelőbb módja az imádkozás. Amikor a hitetlenek a problémáikról beszélnek, kérjük meg őket, hadd imádkozzunk értük! Ha hisszük, hogy Isten válaszol az imádságra, gyakorlatba kell ültetni a hitünket úgy, hogy imádkozunk emberekkel és emberekért, és hisszük, hogy Isten válaszolni fog. A hitetlenekre komoly hatást gyakorolhat, ha hallanak egy hívő embert imádkozni. Amikor a hívők imádkoznak egy szükségért, az emberek megérzik, hogy a hívők őszinték, és tényleg van kapcsolatuk Istennel. Az imameghallgatás megnyithatja a szíveket az evangélium előtt.

A pásztori vezetés szintén alkalmat adhat arra, hogy a gyülekezeti tagok kapcsolatot teremtsenek nem hívőkkel evangélizációs programok alkalmával.

5. gyakorlat: Kedvesen beszélni

„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett” (Kolossé 4,6).

Az 1Péter 3,15–16-ban Péter apostol hasonlóról beszél, mint Pál. Péter azt mondja a hívőknek, hogy mindig legyenek készek számot adni a reménységükről, de ezt tegyék „szelíden és tisztelettudóan”. Nemcsak az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az is, hogyan mondjuk.

Az interperszonális kommunikáció nagy része nem a szavak szintjén zajlik. Ha az, amit valaki mond, nincs összhangban azzal, ahogyan mondja, mindig a nem verbális üzenetnek fogunk hinni. Egy bocsánatkérést – amelyben ugyanazokat a szavakat két különböző módon mondják el – értékelhetünk őszintének vagy cinikusnak. A hanglejtés és az arckifejezés ellentmondhat a szavainknak, így meghazudtolva az üzenetet.

Akiket most próbálunk elérni az Egyesült Államokban, azok közül sokan negatív dolgokat tapasztaltak az egyház részéről, ezért védekezőek, vagy akár ellenségesek a keresztyén bizonyságtétellel szemben. Másokat az érzelmi sebeik tesznek érzéketlenné a szellemi dolgokra. A kedves és hiteles keresztyén segíthet ellensúlyozni az ellentmondásos jelzéseket, amelyeket az emberek olyanoktól kaptak, akiknek az élete nem állt összhangban az üzenetükkel.

Ahogyan a só megízesíti az ételt, úgy kell megfűszereznie a kedves, szelíd és tisztelettudó lelkületnek a hitetlenekkel folytatott beszélgetéseinket. Nem szabad megalkudnunk az igazságra nézve, de mondhatjuk az igazságot kedvesen.

A hívőknek folyamatos tanítványképzésre van szükségük a szellemi formálódáshoz, hogy a Szellem gyümölcse egyre inkább nyilvánvaló legyen az életükben. A személyes evangélizálásban a leglényegesebb részlet manapság a hírvivő hitelessége.

6. gyakorlat: Személyre szabottan reagálni

„Hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni” (Kolossé 4,6).

Helytállónak lenni egyéni dolog. Miközben igyekszünk megérteni a kívülállókat és bölcsen viszonyulni hozzájuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindegyikük más. Hasznos lehet megismerni a különféle kultúrák és generációk gondolkodását, értékrendjét, gondjait, érdeklődését és vágyait. Az általánosítások azonban félrevezethetnek, hiszen mindenki más. A „baby boomer”, „X generáció”, vagy a „posztkeresztyén”, illetve „posztmodern” szavak profilok és sztereotípiák, és nem a személyes valóságot tükrözik.

Az emberek nem statisztikai adatok, és nem is csupán lelkek, akiket megnyerünk a Királyság számára. Az emberek sajátos személyiséggel rendelkező egyének – egyedi teremtmények, akikkel Istennek személyre szabott terve és célja van. Isten királyságát személyenként építjük fel.

Jézus a legnagyszerűbb példa arra, amit Pál tanított arról, hogyan feleljünk az embereknek. Jézus tanítása világos volt hallgatói számára. Hallgatóságának hétköznapi életéhez kötődő szókincset és szóképeket használt. Azonosult hallgatóival és kapcsolatot teremtett velük; olyan nyelvet beszélt, amelyet meg tudtak érteni, és olyan fogalmakat használt, amelyeket fel tudtak fogni.

Észben kell tartanunk, hogy a Biblia leggyakrabban idézett verse, a János 3,16 nem Jézus valamelyik prédikációjából való. Ezek a szavak egy személyes beszélgetés során hangzottak el, halkan, az éj csendjében, amikor Jézus felelt egy Nikodémus nevű farizeus kérdéseire.

Bár Jézus tanította a sokaságot is, de odafigyelt az egyénekre, és felelt nekik. Az elveszettek megérdemlik azt, amiben azok részesültek, akik kapcsolatba kerültek Jézussal – a személyes feleletet.

Isten minden hívőt bizonyságtevőnek hív el, és minden hívő lehet is bizonyságtevő, Isten segítségével. A gyülekezeti tagok biztosak lehetnek abban, hogy Isten használni fogja őket a hatékony bizonyságtételre, miközben ők közreműködnek abban a munkában, amelyet a Szent Szellem végez a hitetlen személy életében. A Kolossébeliekhez írt levélnek ez az öt verse igei, gyakorlati és átfogó tanítást nyújt a személyes evangélizálásról. A ráhagyatkozás (2–4. v.) és a fegyelem (5,6. v.) alapelvei a keresztyén élet minden területére vonatkoznak. Ezeket a gyakorlatokat állandóan meg kell erősíteni a gyülekezeti élet minden területén.

Isten Igéjének az evangélizálás természetére vonatkozó igazsága szabaddá teheti az embereket attól, ami akadályozza őket, és segíthet nekik megtalálni, milyen célt akar Isten véghez vinni rajtuk keresztül. Ha a pásztori vezetés segít az embereknek megérteni a Pál által tanított erőteljes igazságokat, a hívők képesek kialakítani a hatékony személyes evangélizálás életstílusát.

Az Engel-skála¹

Az Engel-skála azt mutatja, hol tartanak az emberek szellemi útjukon.

–8   Tisztában van egy felsőbb lény létezésével, de nem ismeri az evangéliumot

–7    Hallott már egy keveset az evangéliumról

–6    Tisztában van az evangélium főbb pontjaival

–5    Érti, mit jelent az evangélium

–4    Pozitívan viszonyul az evangéliumhoz

–3    Felismeri személyes problémáját

–2    Eldönti, hogy cselekszik

–1    Bűnbánatot tart és hisz Krisztusban

0     Megtér

+1   Döntés utáni kiértékelést tart

+2   Beépül Krisztus Testébe

+3   Megértését és viselkedését tekintve egy életen át növekszik Krisztusban

Az emberek előbb hajlandók tartozni valahová, mint hinni. Használjunk egyszerű nyelvezetet az evangélium megosztásához! Azt emberek nem értik a megtérés, megszentelődés és megváltás szavakat, ha előtte nem hallották és látták a szeretet, kedvesség és elfogadás szavakat. Még Isten Igéje is azt mondja, hogy Isten szeretete az, ami megtérésre indít. Ezek a befogadó szavak vezetnek el az evangélium mélyebb dolgaihoz. Pál felismerte, hogy az újszülötteknek tejre van szükségük a kemény eledel előtt. Különböző szinteken mutatta be az evangéliumot, annak megfelelően, hogy kik felé szolgált.

Az a vágyunk, hogy az emberek a negatív számoktól eljussanak a pozitív számokig, és végül az egészséges, növekedést jelző +3-ig. A hitetlenek világát sokszor szakadék választja el a hívők világától. Előfordulhat, hogy a keresztyének társadalmi-önkényes vagy kultúraspecifikus ismerete annyira fejlett, hogy teljesen idegenül hatnak a nem keresztyének szemében. Az ilyen keresztyének tudat alatt olyan szakzsargont használnak, amelyet csak ők értenek, mert ők már kitanulták a keresztyénség kultúráját.

A missziózáshoz meg kell tanulnunk átalakítani az életünket, tetteinket és beszédünket, hogy releváns legyen azok szemében is, akik még nem értik a keresztyénséget. Meg kell tanulnunk azt, amit Pál így fejezett ki: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Korinthus 9,22).²

Ez az átalakítás kiterjed a beszédünkre is. Az Areopágoszon mondott beszédében Pál a kor kulturális ikonjait (isteneket, bálványokat és a kor költőit) használja fel mondandója alátámasztásához. Az ismeretlen Istennek emelt oltárra utal, és a saját költőikre, akik azt mondták: „az ő nemzetsége vagyunk” (Cselekedetek 17,22–31), így tud olyan szinten beszélni, hogy azt helytállónak és tartalmasnak találják azok, akiket elérni próbál.

Michael Frost és Alan Hirsch a The Shaping of Things To Come című könyvükben³ a lenti ábrával szemléltetik, hogy a hitetleneknek saját, Istennel kapcsolatos tudatlanságuk szakadékát is le kell küzdeniük, mielőtt áthidalhatnák a tanítványság szakadékát, amelyen végül minden hívőnek át kell lépnie.

Ha az emberek fokról fokra haladnak, ahogyan Engel gondolta, meg kell vizsgálnunk, hogyan és mikor mutatjuk be az Isten országára vonatkozó verbális és nem verbális utalásokat. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy beszélgessen a gyerekekkel, noha a tanítványai el akarták küldeni őket. Szavakkal és szavak nélkül is arra tanította a tanítványait, hogy csak úgy juthatnak be a mennyek országába, ha olyan lesz a szívük, mint a gyermekeké.

Amikor a házasságtörő nővel beszélgetett a kútnál (János 4,5–29), nem a nő bűnével indított, vagy azzal, hogy meg kell térnie. A fizikai szinten szólította meg, amikor azt mondta neki: „Adj innom!” Kitért az asszony életvitelére, amikor megemlítette, hogy több férje is volt. Rátapintott, hogy megelégedést keres – inni szeretne mindenből, ami jó. Ezután pedig felkínálta neki az élő vizet. Jézus ajánlata akkor és ott nem egy keresztyén klisé volt; azt ajánlotta fel az asszonynak, hogy betölti élete aktuális szükségletét.

Keresztyénekként meg kell fontolnunk a szavainkat. Időnként előfordul, hogy a saját életünkben jelen levő szükségből fakadnak a szavaink, de akikkel találkozunk, azoknak nem biztos, hogy ugyanarra van szükségük. Lehet, hogy most még nem gyülekezetre van szükségük, de szükségük van valakire, aki bemutatja nekik Isten szeretetét kedves szavakkal és nem-verbális utalások, például cselekedet és szolgálat útján is. Az, ahogyan arcunkkal kifejezzük a törődést, és ahogyan megfogalmazzuk a szavakat, meghatározza, hogy taszítónak találnak-e büszkeségünk és elvont gyülekezeti szóhasználatunk miatt, vagy kedves és szelíd embernek látnak-e, aki őszintén törődik felebarátja szükségeivel.

Ideje, hogy a hívők újra felfedezzék szellemi fiatalságuk elfeledett nyelvét. Ott kell megszólítanunk a hitetleneket, ahol élnek, ahol dolgoznak, és ahol éppen tartanak az Engel-skálán.

Jegyzet

1. Engel-féle evangélizációs skála James F. Engel és H. Wilbert Norton What’s Gone Wrong With the Harvest? c. könyvéből (Grand Rapids: Zondervan, 1975).
2. [Bibliafordítás hivatkozása]
3. Michael Frost és Alan Hirsch: The Shaping of Things To Come: Innovation and Mission for the 21st-Century Church (Peabody, Mass.: Hendrickson Publishers, 2004).