„És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Máté 11:25)

Az élet tele van bántásokkal, Jézus viszont tele van gyógyítással. A szolgálattevők, házastársaik és családtagjaik sem mentesek a sérelmektől. Honnan származik a sérelem?

Sérelmeink forrásainak beazonosítása

Ki bántott meg? Szülő, családtag, házastárs, gyermek, barát, szolgálótárs, vezetőségi tag vagy gyülekezeti tag? Minél közelebbi a kapcsolat, annál mélyebb a fájdalom.

A nagy orosz író, Lev Tolsztoj felesége mondta a férjéről: „Az életrajzírói arról fognak beszámolni, hogyan segített a munkásoknak cipelni a vizesvödröket, de arról soha senki nem fog tudni, hogy a feleségének soha nem engedett pihenőt, és – az elmúlt 32 év alatt – egyszer sem adott inni a gyermekének, és nem töltött 5 percet sem az ágya mellett, hogy egy kicsit én is megpihenhessek a munkától.”

A szolgálattevők sem immunisak mások bántásaival szemben. És vannak olyan házastársak, még az Assemblies of God pünkösdi felekezet szolgálattevőinek házastársai között is, akik azonosulni tudnak Tolsztoj feleségének szavaival.

A pásztorok saját magukat is képesek bántani.

Sok-sok évvel ezelőtt a Grand Canyon szélén álltam. Alig egy méternyire a szakadék szélétől magányos sziklaszál meredezett. Sík teteje egy szintben volt a talajjal, ahol én is álltam. Az idők során az emberek pénzérméket dobáltak erre a sziklaszigetre. Egyszer csak előszaladt egy hatéves gyerek a tömegből, átugrott a sziklaszigetre, és elkezdte felszedegetni az érméket. A többiekkel együtt dermedten néztem. A gyerek anyja elkiáltotta magát: „Johnny, azonnal gyere vissza!” A kisfiú pénzzel teletömött zsebbel habozás nélkül azonnal visszaugrott a mi oldalunkra.

Később elgondolkodtam: mi lett volna, ha elvéti az ugrást visszafelé? Vajon az anyja meg tudta volna valaha bocsátani magának az ösztönös reakciót ahelyett, hogy megvárta volna, amíg szakértő segítség érkezik és kihozza fiát arról a veszélyes helyről?

Másoknak még talán könnyebb megbocsátani, mint saját magunknak.

Esetleg úgy is érezhetjük, hogy Isten okozta vagy engedte meg némelyik sérelmünket.

David Wilkerson szolgálatának elején egyik pásztor barátja kifelé tolatott a kocsibejárójukról, és elütötte a kisgyermekét. David Wilkerson sokat vívódott azon, hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyen történjen a barátjával, és kétségbeesésének hatására majdnem hátat fordított a Krisztusért végzett hatékony szolgálatnak.

Az engesztelhetetlenség ára

Ritkán beszélünk arról, milyen drága árat kell fizetni azért, ha nem bocsátunk meg, de gondoljuk csak át, milyen következményekkel jár a sérelmek táplálgatása!

• A Szellem gyümölcse elsorvad.
• A szeretet helyét közömbösség vagy gyűlölet veszi át.
• Az öröm helyét keserűség vagy levertség foglalja el.
• A békesség helyére aggodalmaskodás kerül.
• A hosszútűrés helyét lobbanékonyság veszi át.
• A szívesség helyét keményszívűség vagy közömbösség foglalja el.
• A jóság helyére rosszindulat vagy a megtorlás vágya kerül.
• A szelídség helyét követelőzés veszi át.
• A mértékletesség helyét a felelősség elhárítása foglalja el.

Amikor nem bocsátunk meg, könnyen másokat hibáztatunk az állapotunkért. Ezzel pedig elutasítjuk a felelősséget, hogy uraljuk a saját reakcióinkat.

Basilea Schlink, a németországi Darmstadt Evangéliumi Mária-nővériség karizmatikus evangélikus közösségének alapítója Realities (Valóságok) című könyvében meséli el a Szilváskert történetét.

A nővériségnek szüksége volt a szomszéd telekre szolgálatuk bővítéséhez, ám a tulajdonos vonakodott azt eladni. A tárgyalni próbáló nővér be sem jutott a hölgy házának ajtaján.

Egy nap a hölgy testvérének unokája nyitott ajtót, és beengedte a nővért. A dédnagynéni szobájába belépve a nővér megértette, miért nem sikerül megvásárolniuk az ingatlant. A szoba zsúfolásig tele volt örökölt bútorokkal – egy egész házat meg lehetett volna tölteni az ütött-kopott darabokkal. Az egyik szobában 13 matrac volt egymásra helyezve – csak létrán lehetett elérni a tetejét.

A nővérek elkezdtek imádkozni, és az Úr rámutatott, hogy vizsgálják meg saját életüket azzal kapcsolatban, amit a másiknál megláttak. Nekik nem kellett egy nagy birtokot igazgatniuk, de voltak apróságok, amikhez ragaszkodtak – egy szép kép, egy személyes holmi, egy kis fakereszt. „Jaj, remélem, sosem jön el a nap, amikor Isten ezt elkéri tőlem!” – mondta mindegyikük.

Ám a Szent Szellem arra vezette őket, hogy tartsanak átadás-hetet. Mindenki engedje el, amihez titokban ragaszkodik. A hét leteltével újra felkeresték a szomszéd hölgyet, akinek addigra teljesen megváltozott a szíve.

Basilea Schlink azt mondta, ez a megtapasztalás megtanította őket arra, mekkora erő rejlik az együttérző megbocsátásban, és hogy az emberek nem tudnak előrelépni, hogyha valaki mást hibáztatnak. Először a saját hozzáállásukkal kell leszámolniuk.

Az Éden kertjétől kezdve a hibáztatás eszközét használják az emberek, hogy ne kelljen szembesülniük a felelősséggel. A hibáztatás rálel a hibára; a megbocsátás a gyógyírt találja meg. A hibáztatás áldozattá tesz; a megbocsátás győztest farag belőled.

A megbocsátás hiánya egyéb problémákat is okozhat: betegséget (Jakab 5:16), vagy saját vétkeink megmaradását (Márk 11:25).

Something More (Valami többet) c. önéletrajzában a néhai Catherine Marshall elmondja mostohalánya, Linda történetét. Linda 12 éves volt, amikor Catherine hozzáment a lány özvegy apjához.

Linda viselkedése és osztályzatai nagyon hullámzóak lettek a serdülőkor elején. Miután otthagyta a középiskolát, csatlakozott az 1960-as évek lázadó nemzedékéhez. Catherine sikertelenül próbált szívélyes kapcsolatot kiépíteni vele.

Egy nap Jézus szavait olvasta arról, mit kell tenni, ha valami panaszunk van valaki ellen. Ráébredt, hogy ha ő nem bocsátja meg ezeket a panaszokat, Isten sem bocsát meg neki (Márk 11:25). Naplójában három oldalt teleírt konkrét panaszokkal, amelyeket hordozott Lindával szemben, aztán mindegyiket megbocsátotta.

Néhány héten belül drámai változás következett be abban, ahogyan Linda a mostohaanyjához viszonyult. Catherine erőteljes leckét tanult Jézustól: nem szabad őrizgetnünk a sérelmeket.

A kereszten Jézus nem szorította ökölbe átszegzett kezét, és nem kiáltott így: „Ezt még megbosszulom!” Ehelyett kitárta kezét, és így esdekelt: „Atyám, bocsáss meg nekik!”

A koncentrációs táborok egyik túlélője azt mondta: „Annyira keserű a szívem, hogy ha felvágnátok, és megnyalnátok a szívemet, mérgezésben halnátok meg”. A te szíved hogy néz ki?

Valaki azt mondta, ha meg akarjuk torolni az ellenünk elkövetett sérelmet, az olyan, mintha megdobnánk az illetőt egy kaktusszal. Amikor a kaktusz eltalálja, az fájni fog neki, de nekünk is megfájdul tőle a kezünk.

Hogyan bocsássunk meg?

Az engesztelhetetlenség sokba kerül, de hogyan lehet megbocsátani? Hadd javasoljak ehhez hat lépést!

Első: átértékelés

Évekkel ezelőtt néztem egy motivációs filmet egy csukán végzett tudományos kísérletről; ez a hideg vizet kedvelő hal az Egyesült Államok középső részének északi vidékén honos.

A tudós a halat vízzel teli akváriumba tette, és nem adott neki enni. Ezután csellékkel – a csuka kedvenc eledelével – teli üveghengert tett az akváriumba. A csuka nem látta az üvegfalat, amely ott emelkedett közte és a vacsorája között. Rávetette magát a kis halakra, és újra meg újra nekiütődött az üvegnek.

Jó néhány sikertelen kísérlet után feladta. A tudós ekkor kiemelte az üveghengert. A kis csellék úszkálni kezdtek az akváriumban, a csuka orra előtt. A csuka meg sem rezdült. Néma és lankadt maradt, végül meghalt. Azért pusztult el, mert nem értékelte át a változó helyzetet.

Ugyanez megtörténhet a pásztorokkal is. Sebeket kapnak, és nehezükre esik újra bízni. Ez érthető.

Életutunk során azonban állandó szükség van az átértékelésre. Ha Pál apostol nem gyakorolta volna ezt János Márkkal szemben, akkor ma nem rendelkeznénk a második evangéliummal.

Második: bűnbánat

A nagy igehirdető, Clarence Macartney mondta el ezt a történetet Leonardo da Vinciről. Lehet, hogy maga a történet nem igaz – de jól szemlélteti a lényeget.

Nem sokkal azelőtt, hogy da Vinci elkezdett dolgozni híres freskóján, Az utolsó vacsorán, durván összeveszett egy festőtársával. Da Vincit annyira hatalmába kerítette a düh és a keserűség, hogy elhatározta: amikor Júdást festi, ellenségéről fogja mintázni az arcát. Jó bosszú lesz, ha a jövő nemzedékei megvetéssel és gúnnyal tekintenek majd Júdásra. Júdás arcát az elsők között festette meg, és mindenki könnyen felismerte, hogy azt a festőt ábrázolta, akivel ő összeveszett.

Utolsóként Krisztus arcát kellett megfestenie, de valahogy nem boldogult. Valami akadályozta, visszafogta, erőfeszítései kudarcot vallottak.

Felismerte: az gátolja, hogy ellenségének az arcát használta fel Júdás megfestéséhez. Fogta az ecsetet, és új arcot rajzolt Júdásnak. Ezután már könnyedén be tudta fejezni Krisztus arcát is.

A pásztor nem képes Krisztus vonásait kiábrázolni saját életében, amíg valaki másnak az arcát az ellenségesség és gyűlölet színeivel festi ki.

A bűnbánat azt jelenti, hogy megváltoztatod a gondolkodásodat. Van, aki az evangélium első szavának nevezi, mert ez volt Keresztelő János (Máté 3:2), Jézus (Máté 4:17), a Tizenkettő (Márk 6:12), a feltámadott Jézus (Lukács 24:47), Péter (ApCsel 2:38) és Pál (ApCsel 26:20) üzenete.

A bűnbánat egyoldalú. Nem kell hozzá arra várni, hogy először a másik tartson bűnbánatot.

Ezenfelül a bűnbánatnak semmi köze az érzésekhez. Megváltozott viselkedést eredményező gondolkodásbeli változást jelent. Jézus elmondja a hegyi beszédben, hogyan bánjunk az ellenségünkkel: áldjuk őt, tegyük meg a második mérföldet érte, fordítsuk oda a másik arcunkat is, imádkozzunk érte és bocsássunk meg neki. Egyikhez sincs szükség arra, hogy az ellenségünk bármit is tegyen. Ezek mind a mi viselkedésünkre vonatkoznak.

Ha a pásztor meg akarja várni, amíg kialakulnak benne a megfelelő érzések, talán soha nem fog megbocsátani. Az Úr arra szólít fel, hogy tartsunk bűnbánatot, ha más a hozzáállásunk, mint az övé.

Harmadik: megváltás

Goldie Bristol írt egy könyvet These Tears Are for Diane (Diane-ért elsírt könnyeim) címmel. Egy férfi megerőszakolta és meggyilkolta Goldie 21 éves lányát. A rendőrség megtalálta az elkövetőt, és az esküdtszék kettős életfogytiglanra ítélte.

Öt évvel később Goldie és a férje, Bob arra jutottak: „Egyszerűen nem látjuk értelmét, hogy bekerült az életünkbe ez a férfi, ha nem áll fenn annak a lehetősége, hogy üdvösséget nyerjen.”

Írtak neki egy levelet, melyben – nem hagyták jóvá az általa elkövetett bűntényt, de – kifejezésre juttatták, hogy törődnek vele, ahogyan Isten is. Két további levél után érkezett egy válasz. A férfi azt mondta, nem gondolta, hogy bárhol van bárki a világon, aki az iránta való törődést képes lenne saját sérelme elé helyezni.

„Mi jót végez el a gyűlölet?” – kérdezte Goldie. A gyűlölet nem hozhatta vissza a lányát; csak tovább terjeszthette volna a harag és engesztelhetetlenség mérgét az ő életében, míg lánya gyilkosára semmilyen hatással nem lehetett.

Goldie így írt: „A rákos daganatra is azt mondják, hogy rosszindulatú. A rosszindulat felemészt és végül elpusztít. Ha hagyom, hogy megvesse a lábát az életemben, semmiképpen nem lehetek szabad. Az az eszköz, amelyet megtorlásra kívánnék használni, éppen engem kötözne meg. Egyedül Isten képes kezelni ezt a fajta álnokságot az életünkben, és kiszabadítani bennünket a csapdából. A döntés tehát az enyém. Cipelhetem magamban a haragot, engesztelhetetlenséget és neheztelést, és végül összeroskadhatok a súlya alatt, vagy átadhatom mennyei Atyámnak, aki elbírja a terhét.”

Goldie meglátása nem újszerű. István is tisztában volt a megváltó megbocsátás erejével, amikor „térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7:60). István imája végül Saul megtérését eredményezte.

Negyedik: megismétlés

Jézus azt mondta, hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg (Máté 18:22). Édesanyám erre tanított, amikor kisfiú voltam. Azt mondta, ha más gyerekek piszkálnak, tartsam oda a másik arcomat is.

Volt egy erőszakos kis srác; ő lett a végzetem. Folyton ütött, sértegetett, mindenáron verekedést akart provokálni. Egy nap édesanyám észrevette, hogy rovátkákat húzok egy cetlire. Rákérdezett, és elmondtam, hogy ahányszor Billy piszkál, húzok egy rovátkát. Ha elérem a 491-et, engedélyem lesz Jézustól arra, hogy visszaüssek.

Anyám bizonyára még buzgóbban kezdett imádkozni, mert néhány nappal később Billy bejelentette, hogy elköltöznek. Akkor 250 körül jártam.

Gyerekesen gondolkodtam Jézus szavairól. Nem fogtam fel, hogy Jézus a hetvenszer héttel a korlátlan megbocsátásra utalt.

Ha az Úr azt mondta nekünk, hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg egymásnak, tudhatjuk, hogy ő is ezt teszi, sőt még többet is.

Jézus azt mondta, előfordulhat, hogy a keresztényeknek újra meg újra meg kell bocsátaniuk valakinek. Ez nem azt jelenti, hogy legyünk lábtörlők és hagyjuk, hogy bántalmazzanak bennünket. A megbocsátás nem ad engedélyt a további bántásra. Szükség lehet a fizikai távolságra, de a szívünk maradhat lágy. Ha megbocsátunk, attól még lehet, hogy nem felejtjük el a múltat. Az viszont nem tesz jót, ha folyton előássuk.

Ötödik: emlékezés arra, hogy a kegyelem fizeti ki a számlát

Ha elmegyek hozzád vendégségbe, és eltörök egy értékes tárgyat, te pedig megbocsátasz nekem, feloldozol a kötelezettség alól, hogy kifizessem a kárpótlást. (Viszont ha én rendes ember vagyok, fel fogom ajánlani, hogy kifizetem.)

Amikor egy pásztor megbocsát, magára vállalja a költségeket. Ezt tette értünk Jézus a kereszten. Kifizette adósságunkat – ami pedig nem őt terhelte volna.

A megbocsátó személy erősebb, mint a bűnelkövető, mert a megbocsátáshoz több erőre van szükség, mint a megsebzéshez.

A keményvonalasok sokszor bírálták Billy Grahamet, amiért közösséget vállalt olyan keresztényekkel, akik nem ragaszkodtak a keresztény tanok minden eleméhez, amelyet kritikusai fontosnak tartottak. Ő válaszul ezt a verset idézte:

Rajzolt egy kört, csakhogy én nem fértem bele,

Lázadó, eretnek! – hangzott ítélete.

De mi is kört rajzoltunk: a szeretet meg én,

Ő belefért – és így jártunk túl az eszén.

Ahhoz, hogy bekapcsolódhassunk Krisztus megbékéltető munkájába, a kegyelem embereivé kell válnunk.

Hatodik: segítségkérés Istentől

Nem könnyű megbocsátani.

Gondoljunk Dávid és Absolon történetére a 2Sámuel 13–18. fejezetekből! Absolon bátyja, Amnón megerőszakolta Absolon húgát, Támárt. Absolon erre megölte Amnónt és elmenekült. Dávid 3 év múlva visszahívatta fiát Jeruzsálembe, de 2 évig nem fogadta őt.

Dávid elkövette a hiányos megbocsátás hibáját.

Vessük össze Dávidot a tékozló fiú apjának példájával (Lukács 15:11–32)! Az az apa fia elé futott, átölelte, megcsókolta, új ruhát adott rá, leölette kedvéért a hízott tulkot, örült neki és megvédte őt.

Te melyikük példáját fogod követni azzal szemben, aki megbántott téged?

Időnként előfordulhat, hogy a pásztor emberileg lehetetlennek tartja, hogy megbocsásson. Hiába tudja, hogy az az igei és helyes dolog, képtelen megtenni. Túl nagy a fájdalom; a seb továbbra is gennyezik.

Talán segít a következő példa. Corrie ten Boom A menedék című könyvet azzal a történettel zárja, hogy egy müncheni gyülekezetben szolgált a II. világháború után. Ott volt az alkalmon a német SS egyik volt embere, aki a ravensbrücki táborban a zuhanyzóhelyiség előtt őrködött annak idején. Amikor ten Boom megpillantotta a férfit, hirtelen megelevenedett előtte a gúnyolódó férfiakkal teli helyiség, a ruhahalmok, és húga, Betsie fájdalomtól meggyötört tekintete. Amikor kiürült a templom, a férfi ragyogó arccal lépett oda ten Boomhoz, és meghajolt. „Kisasszony!” – mondta. „Ha belegondolok, hogy ő lemosta a bűneimet, ahogyan ön is mondta!”

Kinyújtotta a kezét, hogy kezet fogjon ten Boommal, ám ő, aki addig másoknak a megbocsátás szükségességéről beszélt, nem mozdította a kezét. Haraggal küszködött, és közben így fohászkodott: „Uram, bocsáss meg nekem, és segíts, hogy meg tudjak bocsátani neki!” Megpróbált mosolyt erőltetni az arcára és felemelni a kezét, de nem sikerült. Megint imádkozott: „Jézusom, én nem tudok megbocsátani neki! Add nekem a te megbocsátásodat!” Aztán így ír: „Amikor megfogtam a kezét, valami hihetetlen dolog történt. Vállamtól a karomon át mintha egy áramlat haladt volna felé, miközben szívemben felgyúlt a szeretet ez iránt az ember iránt – és szinte elborított.

Ekkor jöttem rá, hogy a világ gyógyulása nem a mi megbocsátásunktól, sem pedig a mi jóságunktól függ, hanem egyedül Őtőle. Amikor azt mondja, hogy szeressük ellenségeinket, a paranccsal együtt a szeretetet is megadja.”

Gondolatébresztő

Gondolj most arra, aki megbántott! Ki az illető? Engesztelhetetlen maradsz, vagy megbocsátó leszel? Fogadd meg Pál apostol tanácsát: „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Efezus 4:32)!