A gyülekezet társadalmi tőkéjének hasznosítása

Itt a hó vége. Gyülekezetplántáló vagyok Atlantában; az íróasztalomként szolgáló, összecsukható műanyag asztalnál ülök. Amíg lefő a kávé, visszahallgatom a hangüzeneteket.

„Jó reggelt! Azért telefonálok, mert kérnék egy kis segítséget a villanyszámlám befizetéséhez” – mondja egy nő.

Minden hónap elején és végén sok hasonló hívást kap a gyülekezetünk. Minden egyes üzenetet meghallgatok, aztán imádkozom, majd visszahívom ezeket a reménytelen embereket, hogy csalódást okozzak nekik. A jótékonyságra fordítható pénzünk korlátozott, és a legtöbb hónapban egyetlen anyagi szükség betöltésében sem tudok segíteni.

Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy segítsünk, de kevesek vagyunk hozzá. A hívók többsége kétségbeesetten várja az anyagi segítséget, és sokan nem csak az anyagi helyzetüket tekintve szegények.

Amikor végzek az utolsó hívással is, rám nehezedik, hogy olyan szívesen tennék még többet. Eszembe jut az igevers a Máté 25-ből: „Valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg” (45. vers).

Jézus, amikor most letettem a telefont, téged hagytalak éhezni? Tisztában vagyok azzal, hogy a szegények segítésére vonatkozó felhívás többről szól annál, hogy minden fillért költsünk el, de azért ott motoszkál bennem a gondolat, hogy többet is tehetnék. Szívem mélyén hiszem, hogy Isten többet akar a legkiszolgáltatottabbak számára. A gyülekezetemmel együtt mégis úgy gondolom, nem mindig az a megoldás, hogy írjunk egy újabb csekket. Ez a meggyőződés arra késztetett, hogy törekedjünk jobban megérteni a szegénységet, és így rájöjjünk, hogyan szolgálhatnánk jobban.

Kapcsolati szegénység

Lövések dördültek el, amikor bejártam a környéket. A tízéves Antoine ijedten lépett közelebb hozzám a járdán.

Önkéntelenül is eltöprengtem a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeken. Ahogy befordultunk a sarkon, odaszaladt köszönni egy csapat dílernek. Éreztem, hogy Isten azt mondja: „Nem a fegyver fogja Antoine halálát okozni, hanem a kapcsolatok.”
Szívembe markolt, milyen valóságosan életre-halálra szólnak Antoine döntései, noha még csak tízéves. Abban a pillanatban elkezdődött egy utazás. Elindultam felfedezni, hogyan befolyásolja a kapcsolati tőke – a kapcsolati forrásként szolgáló bizalmi kapcsolatok rendszere – az egyének, családok és közösségek sorsának alakulását.

A Világbank felmérést végzett az alacsony jövedelmű emberek között. Egy egyszerű kérdést tettek fel nekik: „Mi a szegénység?” A válaszadók szerint a szegénységhez hozzátartozik az egyedüllét érzése.

Ez mindjárt más megvilágításba helyezi a dolgokat. Túlságosan leszűkült látás, ha a szegénységre úgy gondolunk, hogy az pusztán anyagi kérdés. A szegénység kihat az ember spiritualitására, családi helyzetére, érzelmeire és még sok minden másra.

A szegények a szegénységet az elszigetelődés érzésével kapcsolják össze. Ezen a téren pedig sokat segíthet a gyülekezet. Elsődleges törekvésünk az, hogy Krisztushoz vezessük az embereket. Az evangélium ugyanakkor szociális értelemben is felemelheti a közösséget.

Miközben a Gyülekezet terjeszti az örömhírt, és úgy szeret, ahogyan Jézus, reménysugárrá és menedékké válik a legkiszolgáltatottabbak számára. A szívek megváltoztatása és a kapcsolatépítés szintén a jótékonykodás egyik formája.

Társadalmi tőke

Bowling Alone (Bowlingozás egyedül) című könyvében Robert Putnam, a Harvard Egyetem közpolitika-professzora arról írt, milyen kihívásokat támasztanak az egyenlőtlenségek Amerikában. Évek kutatómunkája nyomán megállapította, hogy az egyre romló kapcsolatok kikezdték Amerika kulturális szerkezetét.

Az eredmény pedig a társadalmi tőke elvesztése. A témában tartott 2017-es kongresszusi meghallgatáson Putnam így jellemezte a társadalmi tőkét: „megbízhatóság és kölcsönösség társas hálózatai és a hozzájuk kapcsolódó normák”.

A felszín alatt a szegénység újabb formája növekszik: a bizalom hiánya. Egyértelműen látszik, hogy modern kultúránkban rohamosan gyengül a bizalom. Komoly bizalmatlanság alakult ki a lakosság, a polgári hatóságok és a vallási vezetők között.

A legmagasabb fokú bizalmatlanság pedig közösségünk legkiszolgáltatottabb tagjai – a szegények – között áll fenn. A különféle szakterületek kutatói kezdik belátni, milyen fontos szerepet játszik a társadalmi fellendülésben a társadalmi tőke. Putnam és mások is elismerik azokat az egészséges társadalmi kapcsolatrendszereket, amelyek a történelem során mindig a vallási életben gyökereztek.

Ezen a ponton jobban érvényesülhet a Gyülekezet emberek igaz életet élő közösségeként, akik kultúraformálókként élnek adott városokban. Miközben új tanítványokat képzünk, felemelhetjük a közösséget úgy, hogy egyénekként és együttesen is kiépítjük a bizalmat.

Bizalmi válság

Wyteria a lakása előtti lépcsőn ült, amikor megismertem. Épp akkor ért véget gyülekezetünk „fogadj örökbe egy háztömböt” rendezvénye. A környéken élőknek nyújtottunk segítséget szemétszedéssel, gyerekprogrammal, és még bulit is tartottunk abban a háztömbben, ahol ő is lakott. Egy barátnője volt vele meg a kislánya. Wyteria a húszas évei elején járt és önkormányzati bérlakásban élt. Egész testét hegek borították: tizennégy éves volt, amikor egy lánybanda összeverte és borotvapengékkel összevagdosta.

Néhány percet beszélgettünk, udvarias szavakat váltottunk, ahogy az új ismeretségnél szokás. Másnap a gyülekezeti busszal hajtottam el a háztömb előtt, és láttam, hogy Wyteria sír. Megálltam, hogy megnézzem. Elmondta, hogy kislánya apja, aki egy-két házzal arrébb lakott, véletlenül meglőtte magát, és meghalt. Kiszálltunk a buszból, átöleltük, és imádkoztunk érte.

Elszorult a szívem. Ilyen fiatalon egyedülálló anya volt; traumát élt át, magán viselte a bántalmazás nyomait, most pedig még egy szeretett személy elvesztése is lesújtotta. Elveszítette a bizalmat és a reményt, hogy bármi jó történhet vele valaha is.

Még inkább bepillantást nyertem a bizalom összeomlásába a nevelőszülői tanfolyam elvégzése során. Amikor a feleségemmel együtt részt vettünk a tanfolyamon, megtudtuk, milyen trauma és tragédiák érik a gyerekeket. Szociális munkások meséltek, hogy legyen rálátásunk, és megértsük az állami gondozásba kerülő gyerekeket. Olyan feladatokat végeztettek velünk, amelyekkel erősíteni kívánták az empátiánkat és megértésünket. Hallottunk előadásokat olyan kisfiúkról és kislányokról, akik úgy kerülnek majd hozzánk, hogy képtelenek lesznek bízni bennünk.

Mindez arra emlékeztet, hogy bukott világban élő sérült emberek vagyunk. Isten vágya mégis az, hogy kifejezésre juttassa szeretetét Gyülekezetén keresztül. Ezeknek a tényeknek arra kellene ösztönözniük bennünket, hogy elvigyük a teljes evangéliumot az egész világnak.

A közösséggyakorlásban rejlő szépség

Húszas éveim elején a felekezetnélküliség felé hajlottam. Néhány mentorom arra biztatott, hogy csatlakozzam az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezethez, hiszen egyetértek a teológiájukkal és a szolgálati módszereikkel is. Imádkoztam, majd úgy döntöttem, megfogadom a tanácsukat.

Néhány évvel ezelőtt még világosabbá vált előttem, mennyire eltökélten igyekszik előtérbe helyezni ez a felekezet a lélek szegénységét, miközben elkötelezetten törekszik az élet nagyon is valós fizikai szükségeinek betöltésére is. Hosszú múltunk során mindig segítettük a leginkább kiszolgáltatottakat, és a föld túlsó végére is elmentünk, hogy szavakkal és tettekkel elvigyük az evangéliumot. Ez az örökség büszkeséggel tölt el arra nézve, hogy kik vagyunk mozgalomként. Erős meggyőződést ébreszt bennem, hogy el kell vinnünk ezt a kultúrát és örökséget az elkeseredett, szenvedő emberekhez, és meg kell ismertetnünk minden lélekkel Istenünk hűségét és megbízhatóságát.

Az evangélizálást egy ideig szükséglet-alapú megközelítés jellemezte. A gyülekezetplántálók többnyire felmérik, milyen szükségek jellemzik az adott közösséget, és felkínálják, hogy a hiányokat pénzzel, rendezvényekkel és önkéntesekkel pótolják. Ezeket a feladatokat általában úgy teljesítjük, hogy egy-egy célzott rendezvényt tartunk elosztva az év során. De nem lehetne beleépíteni modern gyülekezeti rendszerünkbe olyan tanítványképző programokat, amelyek hasznosítják a gyülekezet társadalmi tőkéjét a kiszolgáltatott családok helyzetének javítására?

A helyi gyülekezet

Putnam kétféle társadalmi tőkét említ: kötődés kialakítása (társas kapcsolatok, amelyek hozzánk hasonló emberekkel kapcsolnak össze bennünket) és híd építése (társas kapcsolatok, amelyek tőlünk eltérő emberekkel kapcsolnak össze bennünket).

A mi gyülekezetünk a közösségi munkát e két koncepció köré összpontosítja a kiszolgáltatott családok tanítványképzéséhez szükséges eszközként. Különböző módokon igyekszünk kötődést kialakítani és hidakat építeni a környék kiszolgáltatott családjai és a gyülekezetünk Krisztus-központú kultúrája közé, hogy átformálódhasson a gondolkodásuk. Egyszerűen fogalmazva: a gyülekezet látása arról szól, hogy meglássuk a családok szellemi megújulását és holisztikus átformálódását.

Pásztorként tisztában vagyok vele, mennyire fontos szerepe van a gyülekezetünk kötődési kultúrájának. A kötődési kultúrának alapmeghatározása szerint (bizalomteljes) szeretetben, számonkérhetőségben és önzetlenségben kell gyökereznie, ahogyan arról az Újszövetség is ír. Az egészséges gyülekezeti kultúra lehetővé teszi, hogy Krisztus teste példaképként és szószólóként képviselje Isten igazságának megélését.

A hídépítés létfontosságú, mert elmozdít az egyszeri, vészhelyzet-jellegű segítségnyújtás felől a hosszú távú tanítványképzés irányába. Az evangélizálás és megtérések mellett azt is meg akarom látni, hogy az egyének és családok növekednek az igei normákat, viselkedést, értékrendet, lehetőségeket és egészséget előmozdító kapcsolatokban.

A szegények társadalmi felemelkedéséhez általában a hídépítési tőke hiányzik leginkább. Gyülekezetünk tagjai közül sokan úgy tettek szert szakmai szerepükre vagy állásukra, hogy ismertek valakit az adott cégnél, mielőtt jelentkeztek volna. A szegények sokszor csak olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, amelyek pályakezdőknek való állásokra vonatkoznak, és nem nyújtanak karrierépítési lehetőséget. Korlátozott társadalmi hálózatuk korlátok közé szorítja a társadalmi felemelkedésüket.

Ez csupán egy példa a sok közül. A társadalmi kapcsolatrendszerek az élet minden területén szerepet játszanak, az egészségügyi ellátástól kezdve az oktatásig. Ha a gyülekezet tisztában van a társadalmi kapcsolatrendszerek hiányosságaival, több módja lesz hosszú távú változásokat munkálni.

Közösségi hatás

A gyülekezet társadalmi tőkéjének hasznosításával elképesztő módon befolyásolhatjuk a közösség tagjainak életét. Hadd említsek négy példát erre:

Először is, hirdessük tovább az evangéliumot és Isten országát, különösen a gyülekezet falain kívül!

Másodszor, kössük össze gyülekezetünket a helyi közösségi vezetőkkel, különösen a nonprofit szervezetek vezetőivel, hiszen ezek a kapcsolatok kölcsönösen előnyösnek bizonyulhatnak. A helyi gyülekezet nem tud véghez vinni minden szociális programot. Hasznosíthatja azonban meglévő hídépítési tőkéjét más nonprofit szervezetek – különösen a hasonló gondolkodású, hitre épülő szervezetek irányába.

Harmadszor, keressük meg a profitorientált cégek vezetőit a gyülekezetben, és mutassuk be nekik a kiszolgáltatott családok megsegítésére vonatkozó látást! Ezek a vezetők különféle módokon szolgálhatnak az emberek felé: szakmai képzéssel, mentorálással, pénzügyi ismeretek oktatásával.

Negyedszer – ez a kedvencem –, vegyünk át vagy indítsunk be közösségi vacsorát, gyülekezetet vagy kiscsoportot egy olyan környéken, ahol hátrányos helyzetű emberek élnek!

A mi gyülekezetünk ezekkel a módszerekkel törekszik kötődést kialakítani, hidat építeni a kiszolgáltatott családok és Jézus, az igei életmód, az új lehetőségek és az egészségügyi szolgáltatók között. Ezek mind kézzelfogható módszerek arra, hogy segítsünk a kiszolgáltatottaknak bizalmi kapcsolatokon keresztül boldogulni az életben.

A tanítványság felé

Az elmúlt három év megtanított arra, hogy a siker mércéje az engedelmesség, és nem mindig a befektetés azonnali megtérülése. Láttunk olyat, hogy rengetegen felemelték a kezüket, és elmondtak egy imát. Ugyanakkor látjuk az elszegényedés mélyen beágyazódott kultúráját is itt helyben, amelynek továbbra is radikális átalakulásra van szüksége.

Az elszegényedett közösségek társadalmi tőkéjének vizsgálata empátiát ébresztett bennem felebarátaim iránt, ugyanakkor szenvedélyes vágyat is arra, hogy meglássam a változást. Ma már jobban értem azt a bizalmi és reménybeli válságot, amely ezekben a közösségekben jelen van.

Lelkesedéssel tölt el bennünket az evangélium beszámolója arról, hogy Jézus Immanuel – Isten velünk. Bátorítást nyújt továbbá a társadalmi tőke előnyeivel kapcsolatos kutatás is, valamint Jézus Krisztus átformáló üzenete.

Azzal, hogy magunkévá tettük ezt a teológiát, ismeretet és módszert, valóban tanítványság-központú megközelítést választottunk – és nem csupán a rezsiszámlákat próbáljuk kifizetni.