Hogyan pásztoroljuk a válsághelyzetben lévőket?

Öngyilkosság. Ez az egyik legvérfagyasztóbb és legbaljóslatúbb szavunk. Kevés kifejezés ébreszt hevesebb zsigeri reakciókat vagy fájóbb emberi érzelmeket. Összetört szívek, eltékozolt tehetség, mindent elborító tehetetlenség és idő előtt kioltott életek rejlenek mögötte.

De mi köze ennek a gyülekezeti vezetőkhöz? Hát a keresztyének – különösen a pásztorok – nem immunisak az ilyen kísértésekkel, feldúltsággal és tragédiával szemben?

Az öngyilkosság elterjedt, összetett téma, és úgy szellemileg, mint társadalmilag és pszichésen is igen ellentmondásos. Az őszinte emberek többsége beismerné, hogy egy-egy sebezhető pillanatában ő is elképzelte már, vagy legalábbis megfordult a fejében, milyen lenne elmenekülni fájdalmas körülményei elől. Időről időre valamilyen mértékben mindannyian szoktunk elkeseredést, reménytelenséget és kétségbeesést átélni.

Hogyan tudunk tehát hatékonyan szolgálni azok felé, akik öngyilkos gondolatokkal, érzésekkel és ösztönökkel küszködnek? Mint szinte minden mással, itt is elsősorban el kell ismerni a kérdések valós voltát és jelentőségét.

Az Egyház sok irányzata hosszú időn át a tagadást választotta a mentális betegségekkel kapcsolatban. Mindenfelé szenvedő, küszködő, lehangolt embereket látunk – eddig soha nem látott mértékben és módokon. A gyülekezetek is valós szükségletekkel rendelkező és valódi segítségre szoruló valódi emberekből állnak.

Keresztyének, sőt lelkipásztorok is szoktak öngyilkosságra gondolni, vagy azt megkísérelni. Muszáj, hogy az Egyház megtörje a hallgatást, felfedje a titkokat, kiiktassa a szégyent, és eltörölje a megbélyegzést, amely a mentális és kapcsolati egészség terén jelentkező gondokhoz kapcsolódik.

Isten Igéje nem a hallgatást, a titkolózást, a szégyenkeltést vagy a megbélyegzést választja az emberi problémákkal kapcsolatban, még az öngyilkosság felkavaró témája tekintetében sem. A Biblia nem mossa tisztára a szereplőit, és nem siklik át küzdelmeik fölött.

A Szentírás hét emberről számol be, aki önkezével vetett véget az életének: Abímelek (Bírák 9:52–54); Sámson (Bírák 16:23–31); Saul és a fegyverhordozója (1Sámuel 31:1–5); Ahítófel (2Sámuel 17:23); Zimrí (1Királyok 16:18) és a legismertebb: Iskáriótes Júdás (Máté 27:3–5).

Az Isten által választott vezetők között is voltak olyanok – például Illés, Dávid vagy Jónás –, akik öngyilkos gondolatokkal és érzésekkel vívódtak. Sok bibliai szakasz beszél nagyon érzékletesen bánatos siránkozásról, kínzó magányról, az értelmetlenség összekuszáló érzéséről, rendkívüli elkeseredésről, elviselhetetlen gyötrelemről és gyászos reménytelenségről.

A kérdés a modern kori Gyülekezet számára így hangzik: Hogyan tudunk hatékonyan szolgálni azok felé, akik öngyilkos hajlammal küzdenek?

Megelőzés

A megelőzés nyilván könnyebb és hatékonyabb, mint a gyógymód. Noha nem mindig lehetséges megelőzni egy ember ilyen irányú küzdelmét, vannak módok a megelőző szolgálatra. Hadd említsek négy fontosat ezek közül:

1. Gyakoroljuk az öngondoskodást! Fontos, hogy mi magunk egészségesek legyünk, és példát mutassunk erre az egészségre családunk és gyülekezetünk tagjainak. Ezen a téren sem adhatunk olyasmit, amivel mi magunk nem rendelkezünk, akárcsak az élet és a szolgálat legtöbb dolgában.

A repülőút során bekövetkező vészhelyzet esetén az utasoknak először saját oxigénmaszkjukat kell felhelyezniük, csak utána szabad segíteniük másoknak. Ugyanígy mi sem taníthatunk és szolgálhatunk hatékonyan, ha saját magunkat elhanyagoljuk.

Mégis sok keresztyénnek – főleg sok pásztornak – bűntudata támad, ha saját személyes szükségei betöltésével foglalkozik. Az ilyen ember arra törekszik, hogy felebarátját valahogy még magánál is jobban szeresse, ez pedig funkcionálisan lehetetlen.

Elengedhetetlen az egészséges, helyénvaló öngondoskodás. A szolgálat sajátos stressztényezőkkel, velejáró magánnyal és gyakori csüggedéssel terhelt. Legfőképpen a szívünket kell őriznünk, arra kell gondot viselnünk, és meg kell tanítani a nyáj tagjait is, hogy így tegyenek (Példabeszédek 4:23).

2. Vessünk véget a szégyennek, a megbélyegzésnek! Fontos, hogy mi magunk és a gyülekezeteink is érzelmileg biztonságos helyet jelentsünk, ahol a szenvedők bátran beszélhetnek fájdalmukról és küzdelmeikről. A gyülekezet sok ember számára minden, csak nem menedék. A szenvedők félnek a bírálattól, az ítélkezéstől és az elutasítástól, s ez meggátolja őket abban, hogy nyíltan, őszintén beszéljenek szenvedésükről és küzdelmeikről.

Elengedhetetlen, hogy mindnyájan magunkévá tegyük Jézus Krisztus szeretetét, kegyelmét, irgalmát és bocsánatát. A hallgatás, a titkolózás, a szégyen és a megbélyegzés sok esetben megakadályozza, hogy a gyülekezetek biztonságos menedéket jelentsenek a szenvedő emberek és a tönkrement kapcsolatok számára.

3. Tanítsunk másokat! Fontos, hogy bátran, együttérzően hagyjuk ragyogni a fényünket, szóljuk az igazságot és hintsük a sót elsötétedett, megtévesztett és romlásnak indult világunkban.

Egy 2014-es LifeWay Research-kutatás szerint a protestáns vezető pásztorok 23%-a számolt be arról, hogy valamilyen mentális betegséggel küzd. Ugyanakkor a pásztorok 66%-a azt mondta, ritkán prédikál vagy tanít erről a témáról.

Fontos, hogy a gyülekezetek vezetői beszéljenek az öngyilkossági hajlamról és egyéb mentális, illetve kapcsolati egészséghez kötődő problémákról. Ez azt jelenti, hogy tanulniuk is kell ezekről a témákról, hogy hozzáértően szólaljanak meg. És meg kell osztaniuk a saját tapasztalataikból levont tanulságokat is.

4. Nyújtsunk segítő kezet a szenvedőknek! Végül pedig gyakorlatias stratégiára van szükség, hogy szolgálhassunk a lesújtott emberek felé, akár mentális betegséggel küzdenek, akár kapcsolati problémát élnek át, akár egy szerettük elvesztését gyászolják.

A szenvedők, megsebzettek és traumát átéltek sebezhetők az elszigetelődés és kétségbeesés szempontjából, ugyanakkor sok esetben fogékonyak az evangéliumra is.

Ne szalasszuk el a lehetőségét, hogy odaálljunk az összetört szívűek mellé, bemutassuk Krisztus könyörületes szívét, és rámutassunk arra, Aki reményt és gyógyulást nyújt!

Odafigyelés és meghallgatás

Az öngyilkossági hajlam az emberi gyötrődés fokozatosan erősödő skálája mentén jellemezhető – a fájdalmas érzelmektől (öngyilkosságra hajlamosító elkeseredés) a kényszeres gondolatokon át (öngyilkossági képzelődés) a romboló tettekig (öngyilkossági kísérletek). Nagy gonddal és bölcsességgel figyeljünk oda ezekre a megnyilvánulásokra nyájunk tagjai életében!

Nem mindenki fog ténylegesen öngyilkosságot megkísérelni, aki beszél róla, és nem mindenki beszél nyíltan róla előre, aki viszont megkísérli. Ezért rendkívül fontos komolyan venni minden öngyilkossági fenyegetőzést, akármennyire burkolt vagy ködös is. Még ha azt gyanítjuk is, hogy az illető csak segítségért kiált, vagy drámai figyelemfelhívással próbálkozik, akkor se becsüljük alá a veszélyt!

Jelentős különbségek vannak az öngyilkos fenyegetőzések, gesztusok, sőt akár a kísérletek különféle típusai között. A felmérések szerint például a tizenéves lányoknál fordul elő leggyakrabban az öngyilkosság emlegetése, viszont esetükben a legkevesebb a halálos kimenetel. Ezzel ellentétben legkevésbé az idősebb férfiak beszélnek róla, illetve fenyegetőznek vele, ugyanakkor körükben a legmagasabb a bevégzett öngyilkosságok aránya.

De félreértés ne essék: az öngyilkosság nem válogat! Bármilyen korú, nemű vagy etnikumú embert veszélyeztethet az öngyilkossági kísérlet gondolata – és ez romboló lehet akkor is, ha nem végződik halállal. Van, aki egy öngyilkossági kísérletet követően életben marad ugyan, de agykárosodást vagy egyéb életre szóló sérülést szerez.

Az öngyilkos magatartás összetett, és nincs egyetlen vagy egyetemes oka. Noha sok különféle tényező hozzájárulhat valakinek az ilyen jellegű vívódásához, azért vannak közös vonások. (Lásd az oldalsávban található mutatókat és kockázati tényezőket.)

Az öngyilkos fantáziálás többnyire olyankor következik be, amikor valaki úgy érzi, nem tud megbirkózni egy nyomasztó helyzettel. Fakadhat ez anyagi gondokból, egy szeretett személy halálából, egy kapcsolat véget éréséből, vagy egy szörnyű betegségből, illetve súlyos egészségi állapotból.

Kérdezés

Mit tegyünk, ha úgy gondoljuk, hogy valaki depressziós vagy öngyilkosságon gondolkodik? Akármilyen kellemetlen is, kezdjük azzal, hogy kedvesen és együttérzőn megkérdezzük, hogy van érzelmileg!

Ez nyilván könnyebb olyan esetben, ha van kapcsolatunk az illetővel. Egy régi bölcs mondás szerint: A faültetésre a legjobb pillanat húsz évvel ezelőtt volt, a második legjobb pillanat most van. Ugyanez az elv érvényes itt is. A legjobb pillanat arra, hogy kapcsolatot építsünk egy válsághelyzetben lévő személlyel, a válsághelyzet előtt van, a második legjobb pillanat viszont a jelen.

Érthető, hogy a pásztorok sok esetben haboznak rákérdezni a gyülekezeti tagok mentális egészségére. Aggódhatnak amiatt, hogy az illető zavarba jön vagy megsértődik, de még mindig sokkal könnyebb megbirkózni egy kínos pillanattal, mint prédikálni egy olyan személy temetésén, aki tragikus módon, idő előtt és feleslegesen halt meg.

Ha szeretettel, ítélkezéstől mentesen rákérdezünk valakinél, hogy foglalkoztatják-e öngyilkos gondolatok, azzal nemcsak értékes és lényeges információkra teszünk szert, de a félelmekkel küzdő, szorongó, levert és lesújtott személlyel azt éreztethetjük, hogy elfogadjuk, megértjük és értékesnek tartjuk. Krisztusi dolog ráhangolódni az emberek szívére.

Tartsuk észben, hogy a kísértés még nem bűn – még az sem, ha arra érez kísértést valaki, hogy véget vessen az életének. Ha viszont beismeri valaki az öngyilkos gondolatokat, mindenképpen segítségre van szüksége.

Közbelépés

Ha azt gyanítjuk, hogy egy kicsit is fennáll az öngyilkosság veszélye valakinél, az alábbi három kulcskérdés segítségével felmérhetjük a krízis mértékét:

1. Van-e terve? A futó vagy akár megrögzött öngyilkos gondolatok jelentősen kevésbé aggasztóak, mint ha valaki világosan végiggondolta az elkövetés módját.

2. Van-e elérhető eszköz? Mérjük fel, mi az, amihez reális módon hozzáférhet az illető (pl. fegyver, gyógyszer stb.)!

3. Mennyire fenyegető a veszély? Aki még csak beszél a fegyvervásárlásról, azt kevésbé fenyegeti azonnali veszély, mint aki a kezében tart egy töltött fegyvert.

Hogyha valaki nem képes vagy nem akar biztosítani bennünket vagy családtagjait arról, hogy nem fogja valóra váltani öngyilkos gondolatait, azonnal meg kell tennünk a megfelelő óvintézkedést! Ha az illető nem egyezik bele, hogy segítséget kérjen, hívjuk a mentőket! Az öngyilkosokat sok esetben akaratuk ellenére kórházba kell szállítani.

Törekedjünk megérteni őket!

Ha hatékonyan szeretnénk szolgálni az öngyilkos gondolatokkal küzdők felé, törekednünk kell megérteni torz gondolatmenetüket. A kutatások szerint az öngyilkosjelöltek szinte mind meg vannak győződve arról, hogy az öngyilkosság a legjobb, vagy akár az egyedüli kiút a helyzetükből. Ráadásul többségük úgy véli, senkinek sem fog hiányozni, ha elmegy.

A súlyos érzelmi teherrel küszködő emberek így sok esetben tévesen arra a következtetésre jutnak, hogy nincs remény, nincs segítség, senki sem törődik velük, és semmi sem változtathat kétségbeejtő helyzetükön.

Rá kell ébreszteni őket, hogy az öngyilkosság nem old meg semmit. Szükségük van valakire, aki szeretettel elvezeti őket az igazságra, hogy az életük eldobása sosem a legjobb, pláne nem az egyetlen lehetőség.

Az öngyilkosjelölteknek pásztori gondoskodásra és mentálhigiénés ellátásra egyaránt szükségük van. Pásztorként álljunk mellettük, mialatt részesülnek a szükséges szakellátásban, legyen az ambuláns pszichoterápia vagy bennfekvés során történő stabilizálás.

Nézzünk utána, hogyan lehet hatékonyan reagálni egy öngyilkossági krízisre! Ahogy a mentősök rendszeresen gyakorolják az újraélesztést és egyéb életmentő beavatkozásokat, hogy egy-egy súlyos helyzetben ne essenek pánikba, nekünk is érdemes kidolgoznunk és rendszeres időközönként áttekintenünk egy tervet.

Keressünk megbízható szakembereket a városban, akikhez utalhatjuk az embereket! Legyünk tisztában az országosan elérhető segélyhívó vonalakkal! Ismerjük meg, mi a folyamata, hogy valakit akaratával megegyezően vagy azzal ellentétesen kezelés alá helyezzünk a helyi kórházban!

Legyünk elérhetők a szenvedők számára, óvjuk őket, és tartsunk kapcsolatot velük!

Vezetés

Tragikus módon az öngyilkosságot nem sikerül mindig megelőzni. Ha bekövetkezik, a gyászoló családtagok és barátok, illetve az egész közösség fogékony lehet a gyülekezet által nyújtott szerető gondoskodásra, törődésre és együttérzésre.

Az emberek sok esetben akkor a legnyitottabbak Jézus szeretetére, amikor összetörik a szívük. Az öngyilkosságot kísérő óriási szégyen és megbélyegzés azonban komoly kihívást jelenthet a szolgálat szempontjából.

Az öngyilkosság végtelenül lesújtja a hátramaradottakat. A közvetlen családtagok gyászán túl a döbbenet, a szomorúság gyülekezeteket, iskolákat, egész közösségeket sújthat. Egy-egy fiatal öngyilkossága városszerte további kamaszokat késztethet utánzásra.

Mit tehetnek a pásztorok, szolgálattevők? Az öngyilkosság hatalmas méreteket öltő krízis, és olyan traumatikus következményekkel jár, amelyek végül még a legkisebb gyülekezetekre is hatással lesznek. Ilyen helyzetekben hogyan végezhetjük a szeretetteljes vezetést együttérzőn, törődéssel, vigasztalással? Azoknak, akik felé szolgálunk, hogyan segíthetünk megbirkózni az öngyilkosság nyomában járó gyötrelemmel, nyugtalansággal, bűntudattal, haraggal, tanácstalansággal és szívfájdalommal?

Kínai nyelven a „krízis” szóra nincs külön szókép, két másik összeolvasztásával fejezik ki; ez a kettő a „veszély” (ez érthető) és a „lehetőség” (ez már általában kevésbé nyilvánvaló egy válsághelyzetben). Amikor a gyülekezet valamelyik tagja válsághelyzetbe kerül, keressük meg a lehetőségét, hogy szeressük és szolgáljunk felé ott, ahol szenved és gyötrődik!

Egy öngyilkosságot követően sok esetben felmerül az elhunyt örök sorsának kínzó kérdése. Ez rendkívül kényes és jogos aggodalom, ám ilyenkor nem szabad fennhéjázó teológiai szőrszálhasogatásba bocsátkozni vagy rideg, törvénykező ítéletet mondani.

Ezt le kell tenni a szerető Atya kezébe, és biztosítani a családot, a barátokat Isten végtelen vigasztalásáról, kedvességéről, szeretetéről, megértéséről, kegyelméről, irgalmáról és megbocsátásáról. Pál apostol azt mondta, hogy most még nem látjuk tökéletesen a dolgokat, és hiányos az ismeretünk (1Korinthus 13:12).

Mint minden más traumát jelentő gyászhelyzetben, ilyenkor is buzgón és tudatosan végezzük a lehető legjobb lelkipásztori gondviselést és szolgálatot a bánkódó gyászolók felé! Tartsuk észben, hogy valószínűleg fájdalmas érzelmek – bűntudat, szégyen, harag, tehetetlenség és szűnni nem akaró szomorúság – nyomasztó hullámzását élik át! Nyújtsunk segítő kezet nekik, támogassuk, bátorítsuk, hallgassuk meg őket, érezzünk együtt és imádkozzunk velük és értük! És ezt folytassuk, amíg csak szükségük van rá!

Mire figyeljünk oda?

Az öngyilkossági hajlam leggyakoribb mutatói:

• Úgy érzi, elvesztette reményét, vagy csapdába esett
• Arról beszél, hogy terhére van másoknak
• Elviselhetetlen érzelmi és/vagy testi fájdalmat érez
• Foglalkoztatja az erőszak vagy halál gondolata
• Komoly hangulatingadozásai vannak
• Bosszúról, bűntudatról vagy szégyenről beszél
• Ideges, vagy rendkívül nyugtalan
• Megváltozik a személyisége, alvási vagy ébrenléti szokásai
• Rászokik a drogokra, az alkoholra, vagy fokozza használatukat
• Veszélyesen viselkedik (pl. óvatlanul vezet)
• Hirtelen vágyat érez a dolgai elrendezésére, pl. végakaratot készíttet, elajándékoz dolgokat stb.
• Megnevez egy öngyilkossági módot (pl. fegyver vagy valamilyen szer)
• Elszigetelődik
• Pszichomotoros nyugtalanság jellemzi, például fel-alá járkál, kezét tördeli
• Úgy búcsúzkodik másoktól, mintha arra készülne, hogy többet nem találkozik velük
• Elveszíti érdeklődését korábban kedvelt tevékenységek iránt, pl. evés, testmozgás, társas érintkezés vagy szex
• Komoly lelkiismeret-furdalást érez, önmarcangolásba kezd
• Azt emlegeti, hogy bárcsak ne élne vagy ne született volna meg
• Ilyen megjegyzéseket tesz: „Senki sem törődik velem”, vagy „Én senkinek se hiányoznék, ha nem lennék”

Legyünk tisztában a veszéllyel!

Függetlenül attól, hogy valaki megfogalmaz-e öngyilkos gondolatokat vagy érzéseket, az elsődleges kockázati tényezők közé tartoznak az alábbiak:

• Depresszió vagy egyéb mentális rendellenesség
• Szerhasználati rendellenesség
• Bizonyos egészségi állapotok, különösen a rossz kilátású betegségek
• Krónikus fájdalom
• Korábbi öngyilkossági kísérlet
• Szexuális identitással kapcsolatos vívódás
• Mentálhigiénés ellátás megszerzésére irányuló sikertelen próbálkozás
• Jogi gondok
• Zaklatás átélése
• Munkahelyről történő elbocsátás
• Egy szeretett személy halála
• Közelmúltbeli válás vagy visszautasítás a szeretett személy részéről
• Súlyos anyagi krízis vagy adósság
• Mentális rendellenesség vagy szerhasználat családi előzményei
• Öngyilkosság családi előzményei
• Gyermekbántalmazás, elhanyagolás, vérfertőzés vagy trauma családi előzményei
• Családon belüli erőszak, ideértve a testi vagy szexuális bántalmazást
• Lőfegyver a háznál
• Közelmúltbeli szabadulás a börtönből
• Mások (családtagok, kortársak vagy hírességek) öngyilkos viselkedésének való kitettség