2023. Október 15.Kerüljön az ima központi helyre alkalmainkon!
Leslie akkor kezdett el járni a Chicago Tabernacle gyülekezetbe, amikor az még csak néhány éve létezett, és hamarosan az egyik leghűségesebb munkásunk lett. Pásztoraként nagy öröm volt látnom, milyen buzgón igyekszik közelebb kerülni Istenhez, különösen az imádkozás révén.
Azóta, hogy feleségemmel, Chrissyvel több mint húsz évvel ezelőtt elindítottuk a gyülekezetet, mindig is az imaórát neveztük a hét legfontosabb alkalmának. Ma már hétről hétre több száz ember gyűlik össze imádkozni.
Az elején azonban sokszor előfordult, hogy csak néhányan jöttünk össze egyetlen céllal: hogy segítségül hívjuk az Úr nevét. Leslie szinte soha nem hagyta ki az imaórát.
Gyülekezetünkre mindig is a sokféleség volt jellemző. Leslie fiatal, tehetős, egyedülálló nő volt, felfelé ívelő karrierje elején. Imaalkalmainkon és istentiszteleteinken buzgón együtt imádkozott sok különféle hátterű emberrel, Istenhez kiáltva értük, és könyörögve, hogy az Úr cselekedjen helyzetükben.
Évekkel ezelőtt azt mondta nekem: „Soha nem találkoztam volna azokkal, akiket itt megismertem – és főleg soha nem alakult volna ki ilyen szoros kötődés köztünk –, ha nem imádkoztunk volna együtt.”
Nem szabad, hogy Leslie élménye ritkaságszámba menjen! Az ima olyan dolog, amelynek ott kellene lennie Isten minden gyermekének a szívében, amikor összejövünk (Márk 11,17).
Mennyei Atyánk szeretné, ha egyháza imádkozó embereket teremne. Ehhez tudatosan tanítanunk kell az embereket az imádkozásra.
Sok gyülekezet úgy veszi, hogy az imádkozás csupán egy a sok szolgálat közül az egyházban, szerintem azonban ennek kellene áthatnia mindent, amit teszünk. Hogy nézne ki, ha egész gyülekezetünk rászánná magát az imádkozásra? Mi lenne, ha minden szolgálatban főhelyet kapna az ima?
Leslie-re nagy hatást gyakoroltak az imaórák és az, amikor előrehívtuk az embereket, hogy imádkozzunk értük, de ez még csak az előszobája volt az egész gyülekezetet átható imakultúrának, amely még jobban megérintette.
Az imádkozást nem annyira tanítás, hanem inkább példaadás útján lehet átadni. Ehhez először is ki kell hangsúlyoznunk, hogy Istent keressük, valahányszor összegyülekezünk.
Magasztaljuk fel az imádkozást!
Minél többet beszélünk az imáról, annál jobban fognak éhezni rá az emberek. Kezdjük el kiemelni prédikációinkban és egyéb megnyilatkozásainkban, és ki fog tűnni, kik azok a gyülekezetben, akik vágynak imádkozni.
Ha felmagasztaljuk az imát a gyülekezeti alkalmakon, magasabb szintre kerül az egyének életében is. Hogyha a gyülekezet tagjai úgy érzik, fontos helye van az imának, ennek megfelelően fognak reagálni. Pásztorként elhívásunk példaadással vezetni a szellemi élet minden területén, az imát is beleértve.
Nagyon egyszerűen mutathatunk példát az imádkozásra: megállhatunk prédikálás közben, hogy imádkozzunk az üzenet alkalmazásának egyik pontjáért. Egy ilyen mozzanat erőteljes hatást gyakorolhat a légkörre, és újfajta gondolkodást hozhat a gyülekezetben, hogy az együttlét során fontos helyre kerüljön az imádkozás.
Minden alkalmon szánjunk időt a közös imára – városunkért, kormányunkért, gyülekezetünk fiataljaiért, egy közelgő rendezvényért vagy egyéb fontos területekért! Ez segít, hogy a gyülekezeti tagok is kialakítsák az imádkozás szokását.
Rendkívüli erőt hordoz, ha az alkalom menetét megszakítva imádkozunk. Közelebb hozza az embereket Istenhez és egymáshoz. Ha nem tudunk félbeszakítani egy istentiszteletet azért, hogy megálljunk, és az Urat keressük, lehet, hogy elvétettük a lényeget.
Ünnepeljük az imádkozást!
Amikor Isten meghallgat egy imát, mindenképpen beszéljünk róla, ahogyan a zsoltáros, Dávid is tette: „Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta…” (Zsoltárok 34,7)
Csodás dolog megállni egy pillanatra, hogy együtt imádkozzunk a gyülekezettel, de ugyanolyan fontos megállni és megünnepelni azt, amit Isten elvégzett.
A Zsoltárok 34,4–5-ben az áll: „Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.”
Az Úr nevének együttes magasztalásához hozzátartozik az is, hogy beszámolunk az imameghallgatásokról. Ezért fontos teret adni ennek alkalmainkon.
Újra meg újra előfordult, hogy nagyon nehéz helyzeteket hoztunk a gyülekezet elé egy-egy imaórán vagy istentiszteleten, és megláttuk, ahogyan Isten válaszol imáinkra – sokszor egyenesen csoda útján. Az ilyen bizonyságtételek megosztása erősíti a tagok hitét, és Isten dicsőségét szolgálja. Hogyan tarthatnánk hát titokban a meghallgatott imákat?
Ha eldicsekszünk azzal, amit az Úr tett, az arra fogja ösztönözni az embereket, hogy nagyobb várakozással imádkozzanak, és nagyobb lelkesedéssel dicsőítsenek. Együttes imádatunk így elevenebb lesz.
Izzítsuk be az imádkozást!
Pásztorként az az egyik legkedvesebb pillanat számomra vasárnaponként, amikor úgy egy órával az alkalom kezdete előtt bejárom a gyülekezeti épületünket, és mindenfelé azt látom, hogy a szolgálócsoportok összeölelkezve imádkoznak, hogy Isten használja őket az ő dicsőségére, és áldja meg az alkalmat jelenlétével és erejével.
Fontos, hogy a szolgálócsapatok elsősorban imacsapatként tekintsenek magukra. Ez a gondolkodásmód megváltoztatja azt, ahogyan az emberek megélik a szolgálatot. Mindenre kihat – attól kezdve, ahogyan köszöntik az érkezőket a parkolóban, egészen a dicsőítő csapat lelkesedéséig.
Jézus azt mondta: „…nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15,5)Ahányszor imádságos lelkülettel fordulunk az Úrhoz, arra kérjük őt, hogy munkálkodjon bennünk és általunk. Az ima áthelyezi a hangsúlyt Istenre, és segít, hogy az emberek felismerjék, mi mindenre képesek Krisztusban.
Minden hívő tud imádkozni, és kell is, hogy imádkozzon. Amikor a prédikáció után előrehívjuk az embereket, a teljes idejű szolgatársaink mellett a laikus vezetőket is kérjük fel arra, hogy imádkozzanak azokért, akik előrejönnek! Ezt a szolgálatot ne csak a pásztorok és a presbiterek végezhessék! A Zsoltárok 32,6-ban azt olvassuk: „…hozzád imádkozzék minden hívő…”
Van olyan keresztyén, aki úgy gondolja, hogy az imádság magánügy. A Biblia azonban azt tanítja, hogy az együttes istentiszteletnek is alapvető fontosságú eleme. Timóteushoz írt első levelében Pál ezzel kezdi az istentiszteleti renddel kapcsolatos utasításait: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért…” (2,1)
Jakab pedig azt írta olvasóinak: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (5,16)
Ha felszabadítjuk az embereket az imádkozásra, az jó emlékeztető a gyülekezet számára, hogy a végcél nem az, hogy halljanak egy jó prédikációt, hanem az, hogy az üzenetre válaszolva keressék Istent.
Hogyha odaszánjuk magunkat ezeknek a gyakorlására, amikor összegyűlünk Istent imádni, a gyülekezet tagjai meg fogják találni a közös nevezőt, és egyre folyékonyabban fogják beszélni az imádkozás nyelvét.
Amikor az egyház elkezd imádkozni, Isten királysága előretör, a Sátán tervei pedig meghátrálásra kényszerülnek.
Jusson központi szerep az imádkozásnak minden alkalmunkon, és meg fogjuk látni, hogyan munkálkodik Isten gyülekezetünkben és városunkban!
Al Toledo a chicagói Chicago Tabernacle gyülekezet vezető pásztora (Illinois, USA)