Ahogyan korábbi cikkeinkben arról szó volt, Isten eredeti célja erkölcsi teremtményével a vele való közösség volt. Istennek nem volt „szüksége” az emberre, mint ahogyan nekünk szükségünk van mások barátságára vagy elfogadására. Az örökkévaló Szentháromság önmagában már abszolút teljesség. Tehát, amikor az ember engedetlen lett, Ádámot és Évát egyetlen szavával elpusztíthatta volna Isten. Vége lett volna az embernek. Mégis, szeretetében és kegyelmében, a tervében – melyet csak a legmagasabb szuverén hatalom kezdeményezhetett – a vágya még ma is az, hogy megválthassa az embert (kifizesse érte az árat), kapcsolatát helyreállíthassa vele. Az Isten Igéjén keresztül ez az út a bűntudat/kárhoztatás állapotából az áldott bűnbocsánatba/szabadságba vezet. Ez az isteni terv annyira mélységes és hatalmas, hogy minden értelmet felülhalad. Mégis, annyira egyszerű, hogy még egy kisgyerek is könnyen megérti. Ahogyan ezt az anyagot tanulmányozod, engedd, hogy a Szent Szellem jobban megértesse veled, mit jelent az Atya elfogadó szeretete. Örvendezz és egyben légy alázatos is. Jézus Krisztuson keresztül Isten kegyelme újra megnyitotta előttünk az ajtót!

Tönkrement kapcsolatunk az Atyával

1. Engedetlenség

Ádám, az első ember, szörnyű örökséget hagyott utódjának. Az „első” és a „második” (Krisztus) Ádám összehasonlításakor Pál minden kétséget kizárva számol be arról, mi történt, amikor Ádám és Éva engedetlenek lettek a Mindenható Istennel szemben.

Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. […] Tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá […] az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké… (Róma 5:12–21).

Romlott (gonosz, bűnös, fertőzött) természetünk van, mely engedetlenségre hajlik (Efézus 2:3). Az ember nem ártatlan többé.

Míg nagyon kényelmes volna Ádámot „hibáztatni” bűneink miatt, Pál eloszlatja ezt az elképzelést.

Mert mindenki vétkezett és híjával van Isten dicsőségének. (Róma 3:23)

Amikor a Zsoltárok könyvéből idéz (14:1–3; 53:1–3), hangsúlyozza, hogy minden egyes személy felelős és számon kérhető saját viselkedéséért:

Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. (Róma 3:10–12)

Természetéből adódóan a Sátán kiforgatta Isten szavait. Azt mondta Évának, hogy nem fognak meghalni, ha esznek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. (1Mózes 3:1–4). Miközben bár TESTÜKBEN nem haltak meg azon a napon, valami sokkal rosszabb történt: SZELLEMÜKBEN meghaltak. A Szentháromság Istenével való személyes kapcsolat tönkrement. Egyszerűen fogalmazva: a bűn és az Isten Igéjével szembeni engedetlenség meggátolja az embert, hogy megismerhesse a könyörületes, kegyelmes mennyei Atyával való személyes kapcsolat biztonságát és az Ő szeretetét.

2. A szent Isten nem tűrhet meg bűnt

A megváltó üzenet e részét nem lehet túlhangsúlyozni. Egészen az első bibliai példától kezdve – a Mózes törvénye előtti időktől (mely törvény csupán „mása” annak, amelyet Krisztus Jézusban Isten később kijelentett) mindig véres áldozatra volt szükség az ember bűneinek engeszteléséhez (1Mózes 3:21). A Szentírás nyelvezete ezt „engesztelésnek” nevezi (megtisztítás, megbocsátás, eltörlés, elengedés), és első sorban a Mózes 2., 3. és 4. könyvében találjuk az Ószövetségben. Egy másik igen jelentős szó az említett könyvekből az „áldozat”, amely valami helyettesítését jelenti. Érdemes megjegyezni, hogy e két szó az egész Bibliában a legtöbbet a 3Mózes-ben szerepel. Mi is a 3Mózes (Léviták könyve) témája? Az Úr előtti SZENTSÉG. Maga a „szent” szó több mint nyolcvanszor szerepel benne.

Az Isten helyes (vagyis áldozatokon és égő áldozatokon keresztül történő) megközelítésére adott figyelmeztetések ellenére az ember még mindig nem tudott közel menni Isten szent jelenlétéhez. A mózesi szövetség értelmében – melyet a 3Mózes előír – minden évben egyszer a főpap bemehetett a Szentek szentjébe, ahol véres áldozatot mutatott be, majd vérrel hintette be, hogy engesztelést szerezzen Izrael bűneinek. „Azután helyezd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében!” (2Mózes 26:34) Ez több, mint pusztán érdekes gondolat. Az „engesztelés” szót hatszor találjuk ebben az egy igeszakaszban (3Mózes 16:30–34). Ha ilyen leírhatatlan szentség mellé az ember teljes romlottságát odaállítjuk, könnyen rájövünk, hogy e szent Isten nem tűrheti meg jelenlétében a bűnös, lázadó embert.

3. A személyes „jóság” és „jó cselekedet” nem elég

Ezek után, sajnos még tovább kell fokoznunk saját dilemmánkat: az embernek semmiféle tárgyalási alapja nincs. Semmit nem tudunk letenni az asztalra – az oltárra –, amivel engesztelést szerezhetnénk magunkért Isten előtt. Istent egyáltalán nem nyűgözi le a jóságra törekvésünk vagy az, hogy ki akarjuk érdemelni az Ő elfogadását (a bűnbocsánatot). Mégis, a mai napig sok vallás alapjául szolgálnak a jó cselekedetek – vagyis az a kétségbeesett próbálkozás, hogy elnyerjük Isten tetszését. Sajnálatos módon a történelem során még a magukat keresztyénnek valló emberek is gyakorta kínozták és szélsőséges, önmegtagadó rituáléknak tették ki magukat, hogy az őket kísértő bűntudatot lecsillapítsák. Ezek közül egy sem működik, egy sem nyitja ki ismét a szent Istennel való kapcsolat ajtaját. Nézzük át ismét a Biblia tanítását erről a témáról.

Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha… (Ézsaiás 64:5)

Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie… De mit mond az Írás? „Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent.” (Róma 4:1–5)

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Efézus 2:8–9)

Mivel az ember elsődlegesen szellemi lény, ott lakik benne a belső vágy, hogy a saját képességét és erejét meghaladó valamit imádhasson. Ezért, mivel Isten maga is szellem, és az emberi szem számára nem látható, az ember gyakran elveszíti a kapcsolódást. Azért, hogy az Isten és az ember között szellemi kapcsolat létesülhessen, az ember úgy érzi, tennie kell valamit. Az önzetlen tettek valóban nemes természetűek, de nem elégítik ki az Isten szent jelenlétébe való belépés követelményeit. Ne feledjük, Isten a Teremtő. Tudja, mit teremtett – és tudja azt is, milyen céllal és lehetőségekkel teremtett bennünket. Szerető Istenünk nem kegyetlen, gyűlölettel telt kényúr, aki abban leli örömét, hogy nyomorúságban hagyja saját teremtményét, akit egyébként saját képmására teremtett. Ha a történet itt érne véget, az borzasztó befejezést jelentene az ember számára… De ennél többről van szó.

Isten gondoskodása Jézus Krisztusban

Ez a reménység üzenete. Krisztus a mi EGYETLEN reménységünk. Krisztus földi szolgálata hozzávetőlegesen három évig tartott. Ebben a rövid időszakban Isten országáról tanította tanítványait. Bár ezek az isteni követek nem értették teljesen a feltámadásról, a mennybemenetelről és a pünkösd napján kiáradó Szent Szellemről szóló üzenetet, gyorsan elkezdték hirdetni, hogy Jézus Krisztus az Úr. Kis idővel Pünkösd után az apostolok szembe kerültek a nagy zsidó vallási vezetőkkel. Ugyanazon vezetőkről van szó, akik Jézus keresztre feszítését is követelték. Most azt akarták, hogy a Jézusról szóló tanítást és prédikációt szüntessék be. Mégis, Simon Péter, a nemrégen még átkozódó és Jézust nyilvánosan megtagadó tanítvány ebben a pillanatban erősen megállt a zsidó vezetőkkel szemben. Egy fikarcnyit sem hátrált meg. A hatalmukat féltő vezetőkhöz intézett, Szent Szellem által inspirált mondatait azóta több milliószor, megszámlálhatatlan helyen idézték világszerte.

Szavai a hűséges hívek csatakiáltásává váltak:

Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk. (Cselekedetek 4:12)

1. Isten előzetes ismerete alapján

Az „előzetes ismeret” és az „eleve elrendelés” közti különbséget sok nyelvész vitatja. Érdemes megjegyezni, hogy az „eleve elrendelés” kifejezést Pál apostol csupán négyszer használja az Újszövetségben (kétszer a Róma 8-ban és kétszer az Efézus 1-ben). A problémára talán a Róma 8:29–30 a legjobb válasz, amely a lehető legjobban definiálja mind az Isten előzetes ismeretét, mind az Ő eleve elrendelését azokra nézve, akik Krisztust befogadják. Isten örök célja – előzetes ismerete szerint – az, hogy Krisztus feláldozza önmagát. Akiket pedig személyesen kiválasztott, hogy Krisztust elfogadják, azokat (1) elhívta, (2) megigazította és (3) megdicsőítette. Az Igeszakasz szavai szerint: „…eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek” (29. vers). Ismét emlékeztet bennünket, hogy az ember nem rabszolgának teremtetett, hanem van választása. Tehát, míg Isten minden ember számára a megváltást tervezte, senkit nem fog kényszeríteni arra, hogy fiát megváltójaként elfogadja.

Jézus és Isten egyenlő, ami csodálatos igazság. Azt jelenti, hogy Megváltónk részt vett megváltásunk tervezésében. A kezdetektől tudta, mi lesz az ára az ember és Teremtője közti kapcsolat helyreállásának. Csak gondolj bele: Jézus önként vállalta, hogy otthagyja a Mennyet a mi bűneinkért.

Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Filippi 2:5–8)

Krisztus „önmegüresítése” egy újabb szögből világítja meg az Isten országáról alkotott teológiai nézőpontunkat, és gyakran kerül a kritikus vizsgálódás célkeresztjébe. Nincs ember, aki fel tudná fogni, hogy az Úr Jézus Krisztus egyszerre volt TELJESSÉGÉBEN ISTEN és TELJESSÉGÉBEN EMBER is. Mégis, amikor úgy döntött, hogy a szintünkre korlátozza magát és „szolgai formát vett fel”, annak egyetlen célja a velünk való azonosulása volt. Ő lett az EMBERFIA, hogy mi végül ISTEN FIAIVÁ válhassunk!

NEHÉZ VOLT KORTÁRSAINAK ELFOGADNI, HOGY „TELJESSÉGÉBEN ISTEN” – ÉS UGYANILYEN NEHÉZ ELFOGADNIA A MAI EMBERNEK AZT, HOGY „TELJESSÉGÉBEN EMBER” IS VOLT. AZ AKKORI EMBEREK LÁTTÁK ŐT EMBERI TESTBEN – MI VISZONT NEM.

2. Isten irgalmának és kegyelmének kifejeződése

Az irgalom és a kegyelem fontos bibliai igazság. Az IRGALOM szó nagyjából 350 alkalommal szerepel a Szentírásban, ezek közül pedig 280 esetben az Ószövetségben. A KEGYELEM kb. 170-szer szerepel az Igében, melyből több mint 130 az Újszövetségben található. Helyes tehát azt állítani, hogy az „irgalom” elsődlegesen ószövetségi kifejezés, a „kegyelem” pedig leginkább újszövetségi szó. A két szó definíciója betekintést nyújt ehhez.

• IRGALOM – Isten nem azt adja nekünk, amit megérdemlünk
• KEGYELEM – Isten azt adja nekünk, amit soha nem érdemelhetnénk ki

A régi szövetség hatálya alatt az ember a feláldozott állatok vére által évről évre maga előtt görgette bűneit. A Zsidókhoz írt levél írója így emlékeztet minket: „lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.” (Zsidók 10:4) Isten nem sújtotta a megérdemelt büntetéssel a Krisztus előtt élt igaz embereket. Amikor viszont Krisztus halálakor a föld mélyébe leszállt, kiszabadította a foglyokat (Efézus 4:7–10). Vagyis, minden ószövetségi szent, aki hitben halt meg és az örök üdvösséget várta, a „Krisztus drága vére” (1Péter 1:19) által váltságot nyert. Legyen számunkra tényleg világos: a történelem minden egyes szentje egyedül Jézus Krisztus keresztáldozatának köszönhetően nyert megbocsátást. Ez az isteni gondoskodás pedig az Ő kegyelme.

A kegyelmet gyakran Isten meg nem érdemelt jóindulatának is nevezzük. A kifejezésben benne foglaltatik minden múltbéli bűnünk teljes megbocsátása, aminek ő maga a kezdeményezője. A kegyelem általi üdvösség elsődleges kifejezésén túlmenően az isteni kegyelem életünk minden viszontagsága során rendelkezésünkre áll, amikor a hitünk próbára tétetik. Végül pedig, az Ő csodálatos kegyelmének végső alkotóeleme az, hogy e szerető, kegyelmes Istennel élhetünk örök közösségben.

3. A bűntelen Fiú az EGYETLEN elfogadható fizetség az ember bűneiért

Ádám, az első ember ártatlanságban teremtetett, mégis szabad döntési joggal rendelkezett. Isten nem kényszerítette engedelmességre – vagyis tetteit saját döntései határozták meg közvetlenül. Isten az embert így szabad akarattal ruházta fel. Csak lábjegyzetként: Isten nem csak néhány főt választott ki az üdvösségre, másokat pedig az örök kárhozatra (2Péter 3:9). Az első Ádámhoz hasonlóan Jézus is ártatlanságban született. Hogyan lehetséges ez, amikor a természetes reprodukciós folyamat következtében mindenki bűnös természettel születik? Csakis egy módon. A szűzen fogantatás csodáján keresztül – Jézust a Szent Szellem foganta. Ez óriási jelentőséggel bír ahhoz, hogy megértsük Krisztus isteni voltát. Jézus lett az, akit így hívunk: „Velünk az Isten!” (emberi testben – saját kiegészítés; Máté 1:23)

Ádámmal szemben Jézus viszont ellenállt a kísértésnek és nem vétkezett. A Szentírás világosan kimondja, hogy Krisztus győzedelmeskedett minden kísértés felett és „bűntelen” életet élt.

Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2Korinthus 5:21)

Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. (Zsidók 4:15)

Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját. (1Péter 2:22, lásd Ézsaiás 55:8)

Ha nincs választási lehetőség, kísértés sincs.

Az ószövetségi nyelvezetet használva – melyet a zsidó hívők ismertek és értettek – azt magyarázza el a könyv szerzője, hogyan lett Krisztus az az Isten által elfogadott tökéletes áldozat, aki az egész emberiség bűneiért engesztelést szerez.

Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. (Zsidók 9:24–26)

Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre Isten jobbjára ült. (Zsidók 10:11–12)

4. A Krisztusba vetett hit által van megigazulás

A megigazulás bibliai jelentése nagyon erőteljes. Minden kétséget kizáróan annyit jelent, hogy felmentést kapunk bűneink alól. Krisztus vére tisztára mos bennünket, és nem csupán bűnbocsánatot kapunk, de bűneinkre Isten nem emlékezik többé, és nem hozza fel ellenünk őket. (Jeremiás 33:8, Zsidók 8:12, 10:17). Bűnlajstromunk nincs többé – minden vád eltöröltetett.

A Pál tollából származó Római és Galata újszövetségi levelek a hit általi megigazulás legerőteljesebb apologetikáját hirdetik. A római hívőkhöz intézett, tudományosan fogalmazott levélben Pál ékes szavakkal összegzi értekezését Ábrahámról és a hitről.

Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róma 5:1)

Teológiánk másik központi doktrínája Krisztus feltámadása. Mind a kereszthalál, mind a halottak közül való feltámadás alapvető fontosságú a hitünkre nézve és „az Írások szerint” való (1Korinthus 15:3–4). Krisztus keresztre feszíttetett gonosz gondolataink és tetteink miatt, majd „feltámasztatott megigazulásunkért.” (Róma 4:25).

A KERESZT KÖZPONTI FONTOSSÁGÚ HITÜNKRE NÉZVE – A FELTÁMADÁS PEDIG HITÜNK MEGERŐSÍTÉSE.

Ha az a kiváltság adatott neked, hogy fiatal hívőket pásztorolhatsz, taníthatsz, mentorálhatsz, fontos, hogy elméjükbe és szívükbe az Isten szeretetének, kegyelmének és bűnbocsánatának dicsőséges igazságát vésd bele. Az Isten Igéje feltárja előttünk ezeket az igazságokat. Isten ihletett könyvének tanulmányozása nem unalmas. Nem szabad olyan módon bemutatni, amely a hallgatóságban bármilyen kételyt szülne. Az üdvösség reménysége leírhatatlan örömöt okoz. Ez az EGYETLEN út az örök élethez. Ha valaki személyesen átéli Krisztus keresztjének és feltámadásának jelentését, soha többé nem fogja már más igazán megelégíteni az életben. Sose feledd azt a csodás pillanatot, amikor Jézus a szívedbe költözött és kijelentette, hogy „nem vagy bűnös” többé a szent Isten színe előtt.

Következő tanulmányunkban át fogjuk venni, hogyan kerülünk át a világosság birodalmába. Az egész szellemi harcunk „országokról”, „fejedelemségekről” – a világosság és a sötétség birodalmáról szól. Mint szabad választási lehetőséggel rendelkező erkölcsi lény, minden ember megválaszthatja, melyik országban kíván lakni.

Élj továbbra is Isten országában! Találkozunk hamarosan!

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!