A fizikai test számára a fejlődés útja a születéstől a halálig tart. Mindenki ugyanabba az irányba tart, ez visszafordíthatatlan. Ezzel szemben Isten gyermeke számára e sorrend fordított: a halálból tartunk az élet felé. Mivel a bűnös természet egészen Ádám és Éva édenkerti bűnesete óta sújtja az emberiséget, szellemi állapotunk szerint „halottak vagyunk vétkeink és bűneink miatt”.

Ez az állapot a legkeményebb emberi erőfeszítéssel sem változtatható meg vagy fordítható vissza. A jó hír viszont, hogy Krisztus Jézusban „a régi dolgok elmúltak és minden újjá lett”. Ezt nevezzük „újjászületésnek”. Ahogyan Jézus mondta Nikodémusnak: „Újjá kell születned”. Ez az első találkozás szellemi életet ad, valójában ez maga a születés. Attól a pillanattól fogva elkezdődik a növekedési folyamat. Napról napra a Szent Szellem a Szentírást alkalmazza személyes szükségleteinkben, mi pedig elindulunk a szellemi érettség felé vezető úton. Ami ma hegynek bizonyul, annak holnapra kis buckává kell válnia a szemünkben. Ha utad kezdeti szakaszán tartasz még, haladj tovább! Ha már harcedzett szent vagy, ne add fel! Mindannyiunk számára az örökkévalóság áll az út végén. Nagy útikönyvünk azt mondja, utazzunk a halálból az életbe, az örökkévaló dicsőségbe!

A hitút élethosszig tartó utazás. Míg az üdvösség egy pillanat műve, a megszentelődés folyamat. Minden egyes pillanatban érzékenynek kell lennünk a Szent Szellemre, aki utat mutat számunkra Isten tervének követésében, de ugyanígy meg is ítéli gonosz gondolatainkat, motivációinkat és tetteinket. Igen, élet-halál harcot folytatunk a gonosz ellen. Sátán nem akarja kiengedni kezéből a gyeplőt. Ha el is fogadtad már Krisztust Urad és Megváltódként, az ördög arra fogja késztetni „minyonjait”, hogy utadon minden lehetséges helyen akadályt gördítsenek eléd.

„Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek…” (Galata 5:17)

Pál apostol ezt az alapelvet saját életére és szellemi növekedésére értette. Pál kijelenti: célja „megismerni őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” Ezután pedig így folytatja:

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Filippi 3:10–4)

Pál ismét a szellemi fejlődés kérdését feszegeti a Korinthoszban élő, nem régen megtért hívőknek:

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Korinthus 3:18)

Az újjászületés a kötelező első megtapasztalás

Mindannyian értjük ezt az analógiát. A születés életet jelent. Bár az emberi élet valójában a fogantatásnál kezdődik (ellentétben az abortuszt pártolók véleményével, akik az anyaméhben lévő életet kioltják), általánosan elfogadott, hogy az ember akkor kezdi az életét, amikor édesanyja a világra hozza, ő pedig először levegőt vesz. Az újszülöttek csodáját világszerte ünneplik. Magyarán, ha nincs születés, nincs élet sem.

Vigyük át ezt a gondolatot szellemi síkra. Jézus így szólt Nikodémushoz, a farizeusok egyik vezetőjéhez, aki az éj leple alatt ment el hozzá:

„Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan [fentről], nem láthatja meg [ismerheti meg, tapasztalhatja meg] az Isten országát.” (János 3:3)

Majd tovább magyarázza:

„Ami testtől született, test az [ami fizikai eredetű, az fizikai értelemben vett], és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan [fentről] kell születnetek.”

Péter így ír erről:

„Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg … hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén … akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” (1Péter 1:18–19, 23)

Pál szerint „halottak voltunk vétkeink és bűneink miatt…” (Efézus 2:1).

Az üzenet világos: az „újjászületés” a bűnből történő megváltás kezdeti lépése Krisztusban. Így tehát feltehető a kérdés, hogyan is történik ez? „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” (Cselekedetek 16:31)

• El kell fogadnom Isten ihletett Igéjét, amely igaz és az én életemre is vonatkozik. (Róma 10:17)
• Hinnem kell, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. (Máté 16:16)
• Hinnem kell, hogy Jézus kifizette az árat a bűneimért. (1Péter 3:18)
• Be kell látnom, hogy bűnös vagyok. (Lukács 18:13)
• Meg kell térnem – és bűnbocsánatot kell kérnem Istentől. (Róma 10:9–10)
• Be kell engednem életembe a személyes üdvösség örömét és bizonyságát. (1Péter 1:8)

Isten Igéjének alkalmazása mindennapi életünk során

Legelőször is Isten Igéjének a tekintélyét kell megvizsgálnunk az életünkben. Válogathatunk, kiválaszthatjuk, mit akarunk hinni? Esetleg eldönthetjük, hogy a Szentírás mely részeinek vagyunk hajlandók engedelmeskedni? Ha nem „értünk” mindent az Írásból, az feljogosít bennünket arra, hogy idejét múltnak nevezzük és más történelmi korokra degradáljuk érvényességét? Egyáltalán nem! Isten ihletett Igéje a legmagasabb tekintély az ember számára, és ez a hitünk, mindennapi életünk alapja. A Bibliát több mint negyven szerző írta ~1600 év leforgása alatt, mégsem találunk benne ellentmondást. A Biblia nem csupán az emberiség történelmének korai évszázadait dokumentálja, de profetikusan kijelenti a jövőt is. Isten személyes kommunikációja az emberrel. Üzenete pedig az Atya Krisztus Jézus által elvégzett szeretetteljes megváltásáról szól – az Ádám és Éva édenkerti engedetlenségéért bemutatott első állati áldozattól kezdve egészen a hívő keresztyének végső feltámadásáig és a gonosz végső vereségéig. Az Ige a bölcsesség forrása minden életkörülményre, a változó kultúrák, politikai rendszerek és intellektuális ellenérvek pedig nem teszik idejét múlttá.

„A TELJES Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes [teljes, érett] és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Timóteus 3:16–17) (kiemelés és hozzáadott magyarázat a cikk szerzőjétől)

„Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézsaiás 40:8)

Senki nem válhat erős, érett krisztusi tanítvánnyá, amíg nem építi be Isten Igéjét a mindennapi életbe. Az Ige azokat az alapelveket jelenti ki, amelyeket Isten határozott meg az ember számára – a Szent Szellem pedig az egyéni körülményekben alkalmazza őket.

A 119. zsoltár a leghosszabb fejezet a Bibliában: 176 versből áll. Nagyon érdekes módon 22 strófára osztották, melyek egyenként 8 versből állnak, mindegyik a héber ábécé egy-egy betűjét jelképezi. A zsidó gyerekek ezzel a zsoltárral tanulták meg a héber ábécét. Még ennél is fontosabb a zsoltár tartalma: minden verse Isten „szavára, bizonyságára, rendelkezésére, törvényére, rendelésére, parancsára, rendeletére és ítéletére” vonatkozik.

„Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsoltárok 119:11)

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105)

„Igéd kijelentése világosságot gyújt…” (Zsoltárok 119:130)

Az Újszövetség betekintést ad abba, milyen erővel tudja életünket vezetni az Ige.

„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” (János 17:17) (Jézus főpapi imádsága)

„Mert Isten igéje élő és ható [aktív, energikus és hatékony], élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a [halhatatlan] lélek, az ízületek és a velők természetünk legmélyebb részei] szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsidók 4:12)

„mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” (1Péter 2:2)

Ebből szükségszerűen következik, hogy olvasnunk kell az Igét, elmélkednünk kell róla, ha valóban ezt szánjuk életünk útikönyvének. Sajnos sokan azért élnek hullámvasútszerű hitéletet a hívők közül, mert egyszerűen nem ismerik a Bibliát. Az Isten Igéje az Isten akaratát fejezi ki! Ügyelj arra, hogy engedelmeskedj az Istentől kapott utasításoknak. Ezzel kivívod az Ő tetszését.

A Szent Szellem belső munkája

A Szent Szellem kijelenti Krisztust, és megítéli a bűneinket, Krisztus pedig bevisz bennünket az Atya jelenlétébe. Az Atya-, a Fiú- és a Szent Szellem Isten (a Szentháromság), a „három-egy Isten” mindegyik személye egyenlő a másik kettővel, mindhárom egyaránt dicsőséges szellemileg, lényegét és természetét tekintve. Következésképpen a Szent Szellem ott lakik a hívőben a megtérés pillanatától fogva. Mindemellett a „Szent Szellemmel való betöltekezés”, vagy más néven „Szent Szellem keresztség” az üdvösség elnyerése után bekövetkező, különálló megtapasztalás. Amikor ezzel az erővel felruháztatunk, azt mindig a „nyelveken szólás” igazolja elsőként. (A Szent Szellem keresztség pontos megértéséhez olvasd el a Cselekedetek 2., 8., 9., 10., 19. fejezetét.)

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek [keresztre feszítésemről és feltámadásomról fogtok tanúskodni] Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (Cselekedetek 1:8, a szerző kiegészítéseivel)

Ezek a feltámadását követő utolsó feljegyzett szavai Jézusnak, amelyek közvetlenül az Atya jobbjára történő felemeltetése előtt hangzottak el. A Szent Szellem kitöltetésének célja az volt, hogy a hívők erőt kapjanak a Krisztus Jézusért végzett tanúságtételhez. Az ígéret pedig minden ember számára szólt, nem csupán a zsidó származásúaknak (Cselekedetek 2:17–18).

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Cselekedetek 2:1–4, a szerző kiegészítéseivel)

Világos, hogy minden hívő megkaphatja (és meg is kell kapnia) a Szent Szellem ajándékát, ahogyan azt a Cselekedetek könyve előírja, és ennek ott kell szerepelnie a XXI. század újszövetségi egyházának gyakorlatában. Mindezek ellenére nagy hiba azt feltételezni, hogy a „nyelveken szólás” önmagában a végcél. A nyelveken szólás nem a csúcs, csupán belépő a Szent Szellemmel teli élethez. Míg sokkal inkább hangsúlyozhatnánk a személyes „pünkösdi” élmény fontosságát, most inkább foglalkozzunk azzal, minek kell történnie a Szent Szellemmel való első betöltekezéskor.

A Szent Szellem belső munkájának talán legtömörebb listáját a Galata 5:22–23-ban találjuk:

Kapcsolat Istennel

• Szeretet
• Öröm
• Békesség

Kapcsolat másokkal

• Türelem (elnézés, béketűrés, kiegyensúlyozottság)
• Kedvesség
• Jóság (jóindulat)

Kapcsolat önmagunkkal

• Hűség (állhatatosság)
• Szelídség (szerénység, alázatosság)
• Önkontroll (önmegtartóztatás, mértékletesség)

Az egyes hívőben a test pusztító „cselekedeteit” (Galata 5:19–21) a Szent Szellem munkájával összevetve Pál e szellemi növekedési folyamatot a „Szent Szellem gyümölcsének” nevezi (Galata 5:22). Az apostol korának jelentősen mezőgazdasági jellegű kultúrájában a hallgatósága könnyen megértette ezt a párhuzamot.

1. A gyümölcs növekedése időbe telik.

A szüretre nem a mag elvetése utáni napon kerül sor.

1. A növény saját gyümölcsét termi.

Vagyis egy banánfa nem fog ananászt vagy mangót teremni.

1. A gyümölcsre folyamatosan figyelmet kell szentelni, hogy termékeny lehessen.

A megművelés, az öntözés, metszés, és a kártevők elleni védelem mind nélkülözhetetlenek az éves szüreteléshez.

Ez mind azt jelenti, hogy a Szent Szellemmel megtelt hívőnek folyamatosan növekednie, fejlődnie kell, és jó gyümölcsöket kell teremnie. Pál ezt mondja: „meg kell erősödnünk az Ő Szelleme által a belső emberben” (Efézus 3:16). Korábban a megigazulásról beszéltünk, most pedig az élethosszig tartó megszentelődési folyamatról kell szót ejtenünk. A megszentelődés a Szent Szellem folyamatosan fejlődő munkája az életünkben, amely szentségre vezet bennünket, elválaszt az újjá nem született világ cselekedeteitől és hozzáállásától, szellemi érettségre juttat, általa a Krisztus képmását tükrözhetjük.

„…a Lélek megszentelő munkája által …” (1Péter 1:2)

„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek…” (1Thesszalonika 4:3)

„A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” (1Thesszalonika 5:23)

„… növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus…” (Efézus 4:15)

„…hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez…” (Róma 8:29)

„Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” (2Péter 3:18)

Szellemi növekedésünknek van még egy tényezője: mégpedig saját tudatos részvételünk. Nem várhatjuk tétlenül, hogy a Szent Szellem megszenteljen bennünket. Egy csecsemő sem növekszik megfelelő táplálás és mozgás nélkül. Pál ezt az utasítást adta az Efeszoszban és a Kolosséban élő fiatal hívőknek egyaránt: „vessétek le az ó embert” és „öltözzétek fel az új embert” (Efézus 4:17–32; Kolossé 3:1–14). Így szól hozzájuk: „Ezt tegyétek.” Múltamtól függetlenül – és ne feledjük, hogy e pogányok közül sokan igazi pogány bálványimádásból tértek meg az Úrhoz – én személyesen felelek Isten előtt saját viselkedésemért. Szellemi éretlenségemet nem foghatom rá személyiségemre. Bár a Szent Szellem munkálja ki bennünk az érettséget, a mi akaratunk által valósul meg a folyamat.

Célunk, hogy Krisztus képmásai legyünk

„Hadd lássák bennem Krisztus szépségét,
Tisztaságát és csodás szerelmét;
Oh, Te Isteni Szellem,
Formáld teljes természetem
Míg meg nem látják bennem Krisztus szépségét.”
(Albert Orsborn)

A „keresztyén” kifejezést először a szíriai Antiókhiában élő hívőkre használták (Cselekedetek 11:26). Néhány kutató szerint Antiókhia polgárai – akik egyébként gyakorta kifiguráztak másokat – ezt egyfajta gúnynévként használták. Szándékos sértésük valójában dicséretnek számított a Krisztust követő hívőknek, hiszen az antiókhiaiak a Megváltó jellemvonásait látták bennük. Ez az új viselkedés annyira drámaian különbözött attól az életviteltől, amelyet megtérésük előtt folytattak, hogy ténylegesen felkeltették vele a lakosság figyelmét. Egy néhány évvel ezelőtti dalban ilyen kérdést találunk: „Ha letartóztatnának, mert keresztyén vagy, vajon volna-e elég bizonyíték ellened, hogy aztán el is ítéljenek?”

A tizenkettő között egyetlen tartós vita alakult ki, mégpedig Izráel (római uralomtól való szabadulást követő, vélt) helyreállításában betöltött „beosztásukkal” kapcsolatban. A Jézussal töltött három év után még mindig ott volt bennük a kiemelkedés, rang iránti versengés. Az Úr foglyul ejtését megelőző utolsó közös vacsorájuk közben sem hagyták abba (Lukács 22:24). Evangéliumában János feljegyzi a Krisztustól akkor kapott leckét. Gyakran „lábmosásként” hivatkozunk e történetre (János 13:1–17). Miután ellátja őket instrukciókkal arról, mit jelent szolgálni, valamint magát követendő példaként hozza fel ebben, Jézus tesz egy megdöbbentő kijelentést. Ezután pedig elmondja, milyen hatással lesz e parancs az egész világra:

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13:34–35)

Krisztus képe abban rajzolódik ki, ahogyan szeretete kifejezésre jut bennünk és általunk. Készek vagyunk befogadni ezt az igazságot. Érdekes, hogy legközelebbi követőinek mondja Jézus ezt a bizonyos kijelentést. Nem ez volt az első eset, hogy együtt voltak vele. Ő volt a „rabbijuk.” Együtt voltak vele szolgálatának legkorábbi szakaszától fogva. A szeretet témája semmilyen meglepetést nem okozott – de most konkrétan az egymás iránt tanúsított szeretetükre irányítja a figyelmet. Pünkösd napja után, amikor a Szent Szellem kiáradt az apostolokra, nem zajlott már semmilyen hatalmi versengés köztük. A kereszt lábánál mindannyian egyenlők vagyunk. Istennek hála, a Szent Szellem mindannyiunkban munkálkodik, hogy kizárólag Krisztust dicsőítsük meg, ne pedig magunkat vagy bárki mást.

A történet üzenete tehát ez: Isten egyházát a szeretetnek kell irányítania. Szeretnünk kell a bűnösöket. Ezt tanította Krisztus. A Szent Szellem erejét kaptuk a hatékonyabb tanúságtételre. A keresztyén tanúság központjában a példamutatás áll, de ezt leghitelesebben a hívők egymás között mutathatják meg. Az újszövetségi kor különböző gyülekezeteinél nyomon követhető rengeteg „testiesség” mind a hívők közti helytelen kapcsolatokból született. Láthatóan hiányzott a más keresztyének felé kimutatott agapé szeretet. János apostolról – az egyetlen apostol, aki természetes halált halt – tudjuk, hogy élete késői szakaszában, ha imádságot kértek tőle, csupán ennyit mondott: „Kis gyermekeim, szeressétek egymást.” Első levele nagyrészt az egyházon belüli, Isten szerinti kapcsolatokat érintő kérdéseket taglalja. Nagyon személyes hangvételű levélről van szó, melyben hangsúlyos szerepet kap a szeretetteljes testvéri összetartozás.

„Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad. Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1János 3:11, 14, 18)

„Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1János 4:10–11, 19, 21).

Remélhetőleg, szellemi növekedésünk nem csak számunkra, de mások számára is nyilvánvalóan látható. Mindemellett állhatatosan ki kell tartanunk. Engedd, hogy Isten Igéje legyen az egyetlen mércéd. A Szent Szellem lesz az a reflektor, amely a szíved legmélyebb, titkos zugaiba is bevilágít. Egyikünk sem juthat el az „abszolút” tökéletességre ebben az életben, de e földi próbaidőnk készít fel az örökkévalóságra. Imádságunk legyen minden nap ez: „Uram, add, hogy életemmel tisztelhessem és dicsőíthessem szent nevedet. Hadd lássák meg mások, mit teszel az életemben, és ez által arra vágyjanak, hogy Hozzád hasonlóvá válhassanak!”

Következő találkozásunkig… Tekints továbbra is a menny felé, Jézus hamar eljön!

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!