Galilea az első században – Jézus kontextusba helyezése

A Jézus világáról alkotott elképzelésünk kihat a Róla és a szolgálatáról kialakult felfogásunkra.

Mindenki származik valahonnan. És ez a „valahol” kihat arra, hogy ki lesz belőlünk. Jézus Alsó-Galileában nőtt fel az első század első negyedében, és ez a térség volt szolgálatának elsődleges színtere is. Alsó-Galilea jelentette tehát azt a fizikai környezetet, ahol Jézus élt és szolgált. A Jézus világáról alkotott elképzelésünk kihat a Róla és a szolgálatáról kialakult felfogásunkra.1

Az emberek általában azt hiszik, hogy az első századi Galilea egy álmos porfészek volt, távol Jeruzsálem zsidó vallásos és kulturális életétől. Ebből következik, hogy a galileaiak „vidéki bugrisok” voltak; a Jeruzsálemre jellemző judaizmustól messze élő, műveletlen tömeg. Az elmúlt mintegy 30 év Galileában végzett régészeti ásatásai azonban bővítettek az első századi Galileáról – Jézus Galileájáról – alkotott felfogásunkon, és megváltoztatták azt az „általános” felfogást, hogy Galilea kulturálisan elmaradott hely.2 A legújabb ásatások ráadásul alátámasztják azt, ahogyan az Újszövetség és más ókori források ábrázolják az első századi galileai társadalmat és életet.

Miután Kr. e. 722-ben az asszírok elpusztították Izráel északi királyságát, Galilea gyéren lakott térség lett. Alig maradtak fenn településmaradványok a térségben a Kr. e. nyolcadik század vége és a Kr. e. második század között. A Földközi-tenger partvidékén található föníciai települések virágoztak ebben az időszakban, Galilea szívében azonban alig van bizonyíték lakott településekre. A Kr. e. második század végén és az első század elején Galilea népessége megnövekedett, részben a jeruzsálemi hasmoneus királyság terjeszkedésének köszönhetően. A földhiány és a túlnépesedés arra késztette a délen élő júdeaiakat (zsidókat), hogy Galileába vándoroljanak, és ott telepedjenek le (vö. Máté 2,22.23). Egyes telepesek már létező falvakat vettek át, ilyen például Jodfat, míg más települések ekkor jöttek létre. Ezek a zsidó bevándorlók csatlakoztak a már Galileában élő kis létszámú zsidó népességhez, így a Kr. e. első század végére Galilea teljes mértékben zsidóvá lett.3

De honnan tudjuk, hogy Galilea lakói zsidók voltak? Különféle régészeti maradványok igazolják Galilea lakóinak zsidó voltát: az érmék, kőedények, zsidó rituális fürdőmedencék (mikvék), a disznók hiánya, a Jeruzsálemben készült lámpások és a zsinagógák.

Érmék A Kr. e. második század végétől kezdve a jeruzsálemi hasmoneus uralkodók által veretett érmék számítottak uralkodó pénznemnek Galileában. A Kr. e. második század végétől jelentős mértékben csökkent a nem zsidó pénzérmék használata a galileai helyszíneken. A hasmoneus pénz használata tudatos döntést sugall Galilea lakói részéről, akik általában kerülték a nem zsidó pénz használatát.

Kőedények Megjelentek az agyagedényeknél nehezebben elkészíthető kőedények, ez pedig a zsidó rituális tisztulási szokásokhoz való ragaszkodásból eredhet (vö. János 2,6). A kőedényeket lehetséges volt megtisztítani és újra használni, míg a tisztátalanná vált agyagedényekre ez nem volt igaz. A Kr. e. és Kr. u. első századból származó kőedények fellelése ezeken a helyszíneken a zsidó érmékkel együtt azt sugallja, hogy a lakók zsidók voltak.

Rituális fürdőmedencék Jó néhány galileai helyszínen találtak zsidó rituális fürdőmedencéket (mikvéket). A zsidó vallási gyakorlat megköveteli a rituális tisztaságot. Valójában az első századi irodalomból is látszik, mennyire fontos kérdés volt a korszak judaizmusa számára a rituális tisztaság. A rituális fürdőmedencék lehetővé tették, hogy az emberek rituális alámerüléssel megtisztítsák magukat. Egy zsidó többféle módon válhatott rituálisan tisztátalanná; például a nők menstruációjuk alatt vagy szülés után, a férj és a feleség házaséletet követően, vagy bárki holttest érintése után. A zsidó rituális megmártózásnak általában semmi köze a bűnhöz (egyik sem bűnös dolog az említett cselekedetek közül); a szent helyre való belépéshez szükséges tisztasághoz kapcsolódik. Az, hogy rituális fürdőmedencéket találtak galileai helyszíneken, például Szeforiszban, Gamlában és Migdalban, azt jelzi, hogy ezeknek a falvaknak a lakói zsidók voltak.

A disznók hiánya Az első századi galileai helyszíneken az állati csontok közül feltűnő módon hiányoznak a sertéscsontok. Mózes törvénye tiltja a sertéshús fogyasztását, ezért a zsidó konyhára nem is jellemző. Az ókori pogányok viszont ettek sertést (vö. Márk 5,1–20), ahogyan azt látjuk a Galileát körülvevő térségben is. A disznók hiánya szintén vallásukat gyakorló zsidók jelenlétére utal.

Jeruzsálemben készült lámpások Az ókori emberek olajlámpással világítottak otthonukban és a sötétben. A legtöbb lámpás anyaga agyag volt; vagy helyben készült, vagy importálták. A galileai helyszíneken importált és helyben készült lámpásokat egyaránt találtak. A lámpások egyik típusa, amelyet a régészek „spatulált” vagy „Heródes-lámpásnak” is neveznek, különösen jelentős. A lámpások agyagán végzett elemzés arra utal, hogy ezek Jeruzsálemben készültek. Galileai lámpáskészítők is tudták, hogyan készítsenek ilyen típusú lámpást, ezek mégis Jeruzsálemből származtak, ez pedig vallási indítékot sugall.4

Először is, hogyan kerültek ezek a lámpások Jeruzsálemből Galileába? Mivel sok van belőlük, és széles körben elterjedtek, az tűnik a legészszerűbb magyarázatnak, hogy a galileai zarándokok hozták magukkal ezeket a lámpásokat, amikor visszatértek a jeruzsálemi templomba tett zarándokútjukról. Másodszor, a legvalószínűbb ok arra, hogy miért hozták magukkal haza ezeket a lámpásokat Jeruzsálemből a galileai zarándokok, az a kapcsolat, amely Jeruzsálemet, a templomot és a templom menóráját a fényhez fűzi. Azzal, hogy ezeket a lámpásokat hazavitték, a galileaiak az otthonukat, a mindennapi életüket akarták összekapcsolni a templom fényével és a Jeruzsálemben tapasztalt szellemi átélésükkel.

Zsinagógák A régészek eddig két első századi zsinagógát találtak Galileában: Gamla és Migdal városában. Ezekből a zsinagógákból még hiányzik a későbbi zsinagógák díszítettsége. Elrendezésüket tekintve azonban az épület közepe állt a figyelem középpontjában, ahol a zsidó vezetők felolvastak a Tórából és magyarázatot fűztek hozzá, márpedig az első századi zsinagógákban ez volt az elsődleges tevékenység. Ezeknek a régészeti bizonyítékoknak a gyűjteménye igazolja, hogy az első századi Galilea lakosai buzgón vallásos zsidók voltak, akiket erős szálak fűztek Jeruzsálemhez, a templomhoz és a judaizmushoz.

Két helyszín rendkívül lényeges ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, milyen lehetett Jézus Galileája: Jodfat és Gamla.5 Ezeket a helyszíneket az első századi Galilea „időkapszuláinak” is tekinthetjük, hiszen a rómaiak az első zsidó felkelés során pusztították el őket: Kr. u. 67-ben (Jodfat), illetve 68-ban (Gamla), és a későbbi időszakban is lakott Kapernaummal, Názárettel, Tibériással és Szeforisszal ellentétben Jodfatot és Gamlát soha nem építették újjá a zsidók, így maradhatott fenn bennük az első századi galileai falu élete.6 Mindkét helyszínen a galileai falvakra jellemző társadalmi rétegződést sugallják a leletek.

A régészek találtak bizonyítékokat egy igen vagyonos rétegre, akiknek az otthonában gyönyörű freskók, arany, ékszerek és hasonló luxustárgyak voltak. Az olívaolaj és hasonló termékek ipari előállítására is léteznek bizonyítékok. A gamlai ipari olajprések arra utalnak, hogy üzlettulajdonosok és exportőrök is éltek ott. Ezenfelül mindkét helyen találtak bizonyítékokat a kézműves osztály – fazekasok és takácsok – jelenlétére is. Feltételezhetjük, hogy szegények is éltek Galileában, ám ők többnyire nem hagynak nyomot létezésükről a régészeti leletekben.

Ha tehát feltételezzük, hogy Jodfat és Gamla viszonylag tipikus képet nyújtanak az első századi galileai falvak életéről, azt látjuk, hogy az első századi galileaiak többnyire nem szegény parasztok voltak.
A Galilea régészeti felfedezéseiből elénk táruló kép olyan térséget mutat, ahol együtt éltek a gazdagok, az üzlettulajdonosok, a kézművesek és a parasztok. Az is kiderül belőle, hogy a térség lakói vallásukat gyakorló, buzgó zsidók voltak. Ez az első századi Galilea régészeti háttere, és azt tükrözi, amit az ókori irodalmi forrásokban is találunk.

Josephus, az első századi zsidó történetíró azt írta némely galileai otthonról, hogy ugyanolyan szépek, mint Tírusz, Szidón és Bejrút házai (A zsidó háború 2:504; vö. Önéletrajz 204), ez pedig összhangban áll azzal, amit Jodfatnál és Gamlánál találtak. Josephus, az Újszövetség (vö. Lukács 2,41; János 2,13; 5,1) és a rabbinikus irodalom arról a galileai szokásról is beszámol, hogy zarándokútra mentek Jeruzsálembe és a templomhoz. Az ismert származású első századi bölcsek közül sokan jöttek Galileából, és ott is tanították tanítványaikat. A haszid (kegyes) csodatevők nagy többsége szintén Galileából származott. A galileaiakat leginkább a Tóra szigorú betartásáról ismerték. A jeruzsálemi és galileai bölcsek sokszor egyetértettek, szemben az ország többi részéből való bölcsekkel. Az evangéliumok is említést tesznek az egyszerű galileai emberek buzgó vallásosságáról. A szombat vége felé, amikor a nap lement, a galileaiak odahozták Jézushoz a betegeiket, hogy gyógyítsa meg őket (Máté 8,16; Márk 1,32; Lukács 4,40) – ugyanazok a galileaiak, akik kőedényeket és rituális fürdőmedencéket használtak, a Tórát tanulmányozták zsinagógáikban, és a jeruzsálemi templom fényének emlékét hazavitték magukkal a zarándokútjukról.

Ha kontextusba helyezzük Jézust, az segít jól érteni Őt és az üzenetét. Ha nem tesszük meg ezt, az legjobb esetben is töredékes eredményekhez vezet. Ha tisztában vagyunk azzal, honnan származott, jobban meg fogjuk érteni, márpedig a közelmúlt galileai régészeti eredményei arról tanúskodnak, hogy nem „vidéki bugris” volt. Persze, az ókori források sem ilyennek ábrázolták Őt.

Jegyzetek

  1. Vö. Jonathan Reed: Archaeology and the Galilean Jesus: A Re-examination of the Evidence (Régészet és a galileai Jézus: a bizonyítékok újbóli vizsgálata) (Harrisburg, Pennsylvania: Trinity Press International, 2000).
  2. Mark Chancey: The Myth of a Gentile Galilee (A pogány Galilea mítosza) (SNTMS 118; Cambridge: Cambridge University Press, 2002); ugyanott: „Galilee and Greco-Roman Culture in the Time of Jesus: The Neglected Significance of Chronology,” (Galilea és Jézus korának görög-római kultúrája: a kronológia elhanyagolt jelentősége) in Society of Biblical Literature Seminar Papers 2003 (Atlanta: Society of Biblical Literature, 2003), 173-88.
  3. A történelem ezen szakaszának teljesebb ismertetését ld. Mordechai Aviam: „The Hasmonean Dynasty’s Activities in the Galilee,” (A hasmoneus dinasztia tevékenysége Galileában) in Jews, Pagans, and Christians in Galilee (Zsidók, pogányok és keresztyének Galileában) (Land of Galilee 1; Rochester, New York: University of Rochester Press, 2004), 41-50; és Uzi Leibner: Settlement and History in Hellenistic, Roman, and Byzantine Galilee (Település és történelem a hellenisztikus, római és bizánci Galileában) (Texts and Studies in Ancient Judaism 127; Tubingen: Mohr Siebeck, 2009).
  4. Aviam: „People, Land, Economy, and Belief in First-Century Galilee and Its Origins: A Comprehensive Archaeological Synthesis,” (Emberek, föld, gazdaság és hit az első századi Galileában és annak eredete: átfogó régészeti szintézis) in The Galilean Economy in the Time of Jesus (Early Christianity and Its Literature 11; ed. D.A. Fiensy and R.K. Hawkins; Atlanta: Society of Biblical Literature, 2013), 5-48.
  5. Bár az evangéliumok egyiket sem említik e két helyszín közül, Jézus nagy valószínűséggel tudott róluk. Jodfat Názárettől északra, a Bét Netofa-völgyön túl található, Gamlát pedig látni lehet a Bétsaida melletti síkságról.
  6. Aviam, 5-48; ugyanott, „Socio-economic Hierarchy and Its Economic Foundations in First-Century Galilee: The Evidence from Yodefat and Gamla,” (Társadalmi-gazdasági hierarchia és gazdasági alapok az első századi Galileában: Bizonyítékok Jodfatból és Gamlából) (in Flavius Josephus: Interpretation and History (szerk. J. Pastor, P. Stern és M. Mor; Leiden: Brill, 2011), 29-38.

Szerző: Marc Turnage

Marc Turnage az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet Center for Holy Lands Studies központjának igazgatója (Springfield, Missouri, USA)