Hat hozzáállás a gyülekezet és/vagy csapat megbecsülés/energia dinamikájának megerősítésére

Amit a markodba szorítasz, meghal. Amit nyitott kézben tartasz, az elmegy – de élve tér vissza. Vagyis fontos, hogy stratégiai szemléletmóddal vezessünk, de spontán módon szeressünk. A nagyszerű vezető felhatalmaz másokat; a gyatra vezető mindent kézben akar tartani. Tudatos odafigyelés kell ahhoz, hogy létrehozzunk és fenntartsunk egy megbecsüléstől és energiától átitatott légkört és erkölcsi rendet. A merev individualizmus soha nem eredményezhet egységet és csapatszellemet, csak az, ha masszívan törekszünk a legitim, szolgáló vezetésű közösségre. Időnként mind a fiatalok, mind az idősek élesen polarizálódó közegben találják magukat, amelyet megmételyez a már-már kőbe vésett, nemzedékek közti bizalmatlanság. Van, amikor egy szervezeten belül csak úgy lehet megálljt parancsolni a káosznak, ha építünk egy üvegházat, és valami újat hozunk létre. A vezetés összetett tudomány; független emberek közti társadalmi folyamat. Állandó hitre és bátorságra van szükség ahhoz, hogy bizalom-alapú kapcsolatot kezdeményezzünk új emberekkel, ezért is van az, hogy a cinikus és gyanakvó személyek sosem tesznek szert maradandó befolyásra. A vezetés kemény kérdésekkel és nehéz döntésekkel jár. Egy kapcsolatnak, még ha a helyreigazításról szól is, mindig a helyreállító derűlátásból kell ihletet merítenie. Ahhoz, hogy a Gyülekezet életképes legyen, fenn kell tartania a kapcsolatot a különböző generációk között. Krisztus teste éppen a kipróbált élet és az ígéretes élet közötti kölcsönhatástól egyedi.

Az 1Királyok 1,5–6 igen sokatmondó igeszakasz arról, milyen következményekkel jár, ha az egyik generáció gyáván magára hagyja a másikat: „Adónijjá, Haggít fia elbizakodottan ezt mondta: Én leszek a király! És szerzett magának harci kocsikat, lovasokat és ötven férfit, akik előtte futottak. Apja azonban soha életében nem vetette a szemére, hogy miért tesz ilyet. Absolon után szülte őt anyja, és ő is igen szép ember volt.”

Ha szakadék támad a nemzedékek között, az lélekromboló tud lenni. Szeretnék felsorolni hat fontos hozzáállást, amely erősíti a megbecsülés és energia dinamikáját a gyülekezetben és/vagy a vezetői csapatban. Elengedhetetlen, hogy az idősebb nemzedék példát mutasson ezekre, és megbízható, egyértelmű módon továbbadja, a fiatalabb nemzedék pedig megfigyelje, elsajátítsa és magáévá tegye őket.

  1. Felelősségvállalás. Elvégeztem a rám bízott feladatokat? Nem okoztam csalódást a csapatomnak? Nem jelent gondot, ha mások leellenőrzik a munkámat? Szoktam negatív érzelmeket kifejezésre juttatni, ha ötleteimen vagy tetteimen csiszolni vagy helyreigazítani való akad? Teljes mértékben támogatom látásunk lényeges pontjait?
  2. Tervezés. A szokásos viselkedésünk szorosan összefügg az eredményekkel. Alaposan végeztem a felkészülést, elmélkedést, jegyzetelést és kutatást? Felületes az előadásom? Titokban leginkább a természetes adottságaimra és eddig felépített hírnevemre támaszkodom? Kihasználok mindent, ami rendelkezésemre áll, hogy felmérjem a helyzetet, és a lehető legnagyobb hatást gyakoroljam azokra, akik felé szolgálok, vagy azt várom, hogy mások szolgáljanak felém?
  3. Folytonosság. Teszem azt, amit tennem kell, még akkor is, ha nincs kedvem hozzá? Egészséges szokásokat alakítottam ki? Ha egy héten át napi 24 órában megfigyelnének az emberek, mit szűrnének le az életemből? Ledöbbentenék vagy lelkesítenék őket a tetteim?
  4. Odafigyelés a részletekre. Van bennem annyi szenvedély, hogy gyorsan rendbe hozzam az apróságokat, és így meglepetést és örömöt szerezzek azoknak, akiket vezetek? Megteszem azt a második, el nem várt mérföldet? Akik hallgatnak, azok egyértelműen úgy látják, hogy a legjobbat kapják, amit csak nyújtani tudok?
  5. Összpontosítás. Tisztában vagyok saját életem fontossági sorrendjével, és a csapatom szakmai fontossági sorrendjével? Nemet mondok azokra a figyelemelterelő dolgokra, amelyek leszívnák az energiámat? Amikor eljön a pillanat, hogy megtegyem azt, amiről az egész életem szól, a tőlem telhető legjobbat nyújtom, vagy igyekszem leplezni, hogy csak félszívvel végzem az egészet? Feszült, negatív beállítottságú, fáradt vezetőnek látnak? Folyton arra van szükségem, hogy elnézők legyenek velem szemben, mert csak így tudok benne maradni a csapatban?
  6. Méltóság. Csapatunk kihangsúlyozza a szakmaiságot, a megbecsülést és tiszteletet az újszövetségi gyülekezet hivatalai iránt? Ezt nem követelhetem meg azoktól, akiket szolgálok, de saját magamtól muszáj. Annyira lezser vagyok, hogy nem is érződik a szentség vagy az isteni elhívás a hivatásommal kapcsolatban? Ez nem arról szól, hogy mások hogyan tekintenek a pásztori szerepre, hanem arról, hogy én hogyan tekintek rá. Szent elhívásnak tartom, vagy megerőltető, feladatközpontú életciklusnak, amelyben ritkán akadnak örökkévaló vagy átformáló hatású pillanatok?

Végül egy rövid biztatás az „energiát hordozó” nemzedéknek: Ragadjatok meg minden alkalmat, még ha kicsinek tűnik is! Higgyétek el: ha tétlenül és borúlátóan éltek, arra várva, hogy megcsörrenjen a telefon, és felfedezzenek, az rossz stratégia! A borúlátás úgy működik, mint a gravitáció; lehúz. Egyedül úgy lehet felülemelkedni az unalmon és legyőzni azt, ha gyakoroljuk a szenvedélyt. Végezzétek hát az apró megbízásokat; szolgáljatok, írjatok, akármiről is van szó! Vállaljátok el azt, amit senki más nem akar, és végezzétek ingyen! Ne vessétek meg a kicsiny kezdetet (Zakariás 4,10)! Végezzétek széles mosollyal – mint aki tud valamit, amit senki más nem! Ha csak egy hajszálnyi lehetőség is van az adott feladatban a Királyság építésére, ne töprengjetek rajta, vállaljátok el! És legfőképpen: ne adjátok fel!

Szerző: Scott Hagan

Scott Hagan az Assemblies of God sacramentói (Kalifornia, USA) Real Life Church gyülekezetének vezető pásztora