Sokat vitázunk arról, mit jelent és milyen kötelezettségekkel jár a szolgálatra való „elhívás”. Az egyszer biztos, hogy akik megkapták azt a különleges feladatot, hogy Isten szószólói legyenek, azok számára a felelősség kijózanító, az elhívás komoly. Minden hívőnek tudnia kell azonban, hogy különleges céllal teremtetett. Bár nem mindenki kap elhívást szószéki szolgálatra, Krisztus minden követője személyesen tanúskodik róla. Pásztorként és tanítóként oda kell figyelnünk, hogy minden krisztuskövető szívébe véssük, mennyei Atyánknak célja van vele. Senki se érezze magát kevesebbnek másoknál, ne higgye, hogy értelmetlen életet él! Bátorítsuk egymást, hogy mindenki lelkesen keresse és kövesse az Isten által szeretettel kijelölt életutat.

Személyes felelősségünk, hogy hűségesen betöltsük szolgálatunkat

Krisztus testének minden tagja különleges, Isten mindenkinek személyes feladatot rendelt. Pál apostol hosszan értekezik erről az újonnan alapított korinthusi gyülekezetnek. Krisztus testét az emberi testhez hasonlítja, és nem meglepő módon a következőt írja: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” (1Korinthus 12:12) Minden testrész – a láb, a kéz, a fül, a szem – különbözik, de az egész test működését tekintve egyformán jelentős – írja Pál, majd hozzáteszi: „a test kevésbé nemes tagjai” nagyon is szükségesek, ezért „azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül” (1Korinthus 12:22–23). Néhány verssel később Krisztus testének legértékesebb tagjait említi (1Korinthus 12:27–28). Nagyon érdekes, ahogyan a szellemi test különböző tagjait sorolja: mielőtt rátérne a vezető tisztségekre, Pál külön figyelmet fordít a „kevésbé nemes” tagokra, azokra, akik nem vezetői szerepben vagy nyilvános (elismert) területen szolgálnak. Két dologra következtethetünk az apostol ihletett megfigyeléseiből: 1. Pál őszintén hitte, hogy az egyházban MINDENKI egyedi szolgálatot kapott, és 2. bár Krisztus testének tagjai különböző feladatokat kaptak, senki sem emelkedhet mások fölé. A Szentírás egyértelműen kimondja, hogy minden Szent Szellemmel betöltött hívőnek készen kell állnia, hogy számot adjon hitéről.

Gyakran visszatérek Jeremiáshoz, Ezékielhez és Dánielhez, három prófétához, akik egy időszakban éltek, és a hetvenéves babiloni fogság előtt, alatt és után prófétáltak. Jeremiás (akit „síró prófétaként” is emlegetnek) egy apró faluból érkezett Jeruzsálembe, amely körülbelül húsz kilométerre feküdt a várostól, és a Biblia sehol sem utal arra, hogy képzett, elismert vagy befolyásos kapcsolatokkal rendelkező próféta lett volna. Ezékiel papi családból származott, és maga is papnak tanult, amikor elhurcolták Babilonba. Dániel zseniális, tudományos érdeklődésű fiatalember volt, akit arra választottak ki, hogy megismerje a babiloni civilizáció nyelvét, kultúráját és művészetét. Figyeljük meg, mennyire más közegbe és feladatra kaptak elhívást! Jeremiás Jeruzsálemben prófétált, egészen annak bukásáig, Ezékiel a babiloni fogságban élő zsidók között szolgált, Dániel előtt pedig megnyílt a világ a Babiloni (később Óperzsa) Birodalom fővárosában. Nincs nyoma annak, hogy ezek a férfiak a másikéhoz hasonló prófétai szolgálatra vágytak volna. Nem vetélytársak voltak, hiszen mindegyikükre ott volt szükség, ahová Isten helyezte őket. Ezt a fontos üzenetet Jézus is számtalanszor a tanítványai lelkére kötötte, mielőtt pünkösd napján kiáradt rájuk a Szent Szellem.

1. “Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket.” (János 15:16)
2. “Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (János 20:21)
3. “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16:15)
4. “Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (Cselekedetek 1:8)

Péter ugyanezt az üzenetet hirdette, miután azon az előre elkészített napon betöltötte őket a Szent Szellem. Jóel próféta szavait idézve (Jóel 2:28–32) a Szellem által újonnan felkent tanítvány így szólt: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” (Cselekedetek 2:17–18)

Egyesek azt állítják, ezek a konkrét szentírási szakaszok csak azokra vonatkoznak, akiket Isten valamilyen különleges szolgálatra „hívott el”. A jóeli prófécia azonban olyan időket ígért, amikor Isten minden embert – kortól, nemtől, társadalmi helyzettől vagy bármilyen címkétől függetlenül – rendkívüli módon használ majd fel. Az ószövetségi időkben csak néhány embert ismertek el prófétának, Péter apostol viszont azt állítja, hogy mindenfajta korlátozás megszűnt. A nyilvános prófétai szolgálatot végzőket két csoportra oszthatjuk: Az elsőhöz azok tartoznak, akik képesek kijelenteni az ezidáig ismeretlen jövőt. Az Újszövetségben ilyen próféta például Agabosz, aki két elközelgő eseményt is jelzett. Antiókhiában megjövendölte, hogy nagy éhínség jön a római birodalomra (Cselekedetek 11:28), Fülöp cézáreai otthonában pedig Pálnak prófétálta meg, hogy Jeruzsálemben le fogják tartóztatni (Cselekedetek 21:10–11). Meg kell jegyeznünk azt is, hogy mindkét történetben jelen voltak meg nem nevezett próféták is, Fülöpnek például négy hajadon lánya is prófétált (Cselekedetek 21:9). A második csoportba azt soroljuk, amikor valaki gyakorlati módon, egy meghatározott időpontra, helyre és kultúrára alkalmazza a Szentírás igazságait. Péter és Pál figyelmeztető szavai ezt a fajta a prófétálást tükrözik: mindketten a gyülekezetekbe férkőző „hamis próféták” veszélyére figyelmeztetik az egyházat. Péter második levelének teljes második fejezetét a hamis tanítóknak és prófétáknak szentelte, akik „veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni” (2Péter 2:1). Arra utal ezzel, hogy ezek a hamis tanok már azelőtt kárt okoznak a gyülekezetnek, mielőtt egyáltalán felismernék, hogy hamis tanokkal állnak szemben. Amikor Milétoszban Pál utoljára találkozik az efezusi vénekkel – útban Jeruzsálembe, pünkösd ünnepére –, hasonló szavakkal búcsúzik: „Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.” (Cselekedetek 20:29)

Létezik még a prófétálásnak egy harmadik megnyilvánulása is, amelyet a „prófétálás ajándékaként” ismerünk, és a Szent Szellem kilenc természetfölötti megnyilvánulásai között találkozunk vele (1Korinthus 12:4–11). Ezt a különleges ajándékot – amely általában a hívők közösségében működik – a Szent Szellem adja egy meghatározott alkalomra, ezzel „épít, bátorít, vigasztal” (1 Korinthus 14:3).

Itt kell megjegyeznünk, hogy az újszövetségi egyház számára a Szent Szellem ajándékai még mindig elérhetők. Egyházunk pünkösd napján született, vitán felül áll tehát, hogy a korai egyház pünkösdi volt, a hívőket betöltötte a Szent Szellem. „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Cselekedetek 2:4) Ez volt az első kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy Krisztus valóban elküldte Szellemét, ahogyan megígérte (János 14:26; 16:7). Nemzedékünk újjászületett keresztyénei is joggal várhatják, hogy betölti őket a Szent Szellem. Ezt a különleges ajándékot nem lehet kiérdemelni, hiszen az üdvösséghez hasonlóan ez is Isten ajándéka. A Szent Szellem nem csak a bizonyságtételben erősít meg, hanem abban is segít, hogy egyre jobban hasonlítsunk Krisztusra.

A Szent Szellem ajándékait három kategóriába sorolhatjuk, hogy könnyen megjegyezhessük őket.

1. A kijelentés ajándékai

• Bölcsesség beszéde
• Ismeret beszéde
• Lelkek megkülönböztetése

2. Az erő ajándékai

• Hit
• Csodatévő erők
• Gyógyítások

3. A beszéd ajándékai

• Prófétálás
• Nyelveken szólás (konkrét üzenettel)
• Nyelveken szólás magyarázata

Tisztázzunk pár igazságot a Szent Szellemet és az „ajándékok” helyes használatát illetően:

• A „Szellem ajándékai” a Szent Szellemben lakoznak, a Szent Szellem pedig a hívőben.
• Egy-egy adott esetben a Szent Szellem minden betöltekezett hívőt választott eszközeként használhat.
• Minden természetfeletti megnyilvánuláskor a Szent Szellem választja ki az eszközt és az alkalmat is.
• Egyetlen ajándékot sem az adott hívő birtokol vagy irányít.
• A Szellem választja ki, hogy az adott helyzetben melyik ajándékra van leginkább szükség.
• Ezek a természetfeletti ajándékok leggyakrabban az összegyűlt hívők körében nyilvánulnak meg. Ez történhet rendszeres istentiszteleti alkalom vagy bármilyen más helyszínen (házicsoport, imaalkalom), ahol a hívők felemelik Jézus nevét és dicsőítik Istent.
• A Szent Szellem ajándékai között tilos fontossági sorrendet felállítani, mintha az egyik értékesebb volna, mint a másik.

Ha már az egyéni felelősségnél tartunk, hozzá kell tennünk, hogy mivel nem minden szolgálat zajlik nyilvánosság előtt, sose hasonlítsuk feladatunkat másokéhoz, ez csak gőghöz vagy bátortalansághoz vezethet. Isten minket hívott erre a feladatra, nem mást, és minket sem küld mások szolgálatát végezni.

Könnyű kihúzni magunkat Isten terve alól, és azt mondani, „Valaki más biztos jobban megcsinálná, mint én.” Sokszor épp a büszkeség mondatja velünk ezt, mert nem szeretnénk, ha másokhoz mérve kevésnek, kevésbé tehetségesnek bizonyulnánk, vagy lehet, hogy attól félünk, hogy csődöt vallunk. Ahogy a régi mondás tartja:

AKIKET ISTEN ELHÍV, AZOKAT ALKALMASSÁ IS TESZI.

Ne feledjük, nem számít, mit látnak mások vagy mit nem, ettől nem is erősödik, de nem is gyengül Isten életünkre vonatkozó terve. Egyedül Isten tarthatja pontosan és helyesen számon azt, mennyire követjük nekünk rendelt, egyedi tervét. Vajon mi ösztönöz bennünket erre? Megváltónk iránti szeretetünk, tiszteletünk, megbecsülésünk, vagy pedig a félelem, hogy megbüntet engedetlenségünkért? Dávid igen ékesszólóan fogalmaz a Zsoltárok könyvében: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!” (139:16–17) Jeremiás által Isten biztosítja népét, Izráelt, hogy gondja van rájuk, és törődik velük. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás 29:11)    

Nézzük egy kifejező példát! Mikor János megkeresztelte Jézust a Jordánban, valami egészen különleges dolog történt: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.«” (Máté 3:16–17) Zárójelben teszem hozzá, hogy ez az igeszakasz is a Szentháromság tanát bizonyítja: Atya, Fiú és Szent Szellem. Engem leginkább az Atya szavai fognak meg. Földi élete során Jézus eddig még egyetlen csodát sem tett, egyszer sem prédikált vagy tanított tömegek előtt, sőt valójában még semmi olyasmit nem tett, amit földi szolgálatával azonosítunk, az Atya mégis azt mondja, gyönyörködik benne. Mit tanulhatunk ebből a mennyei kijelentésből? Jézus a bemerítés előtt is végig engedelmeskedett mennyei Atyja akaratának, engedelmessége azonban nem csodás tettekben vagy nagy népszerűségben nyilvánult meg. Hogy biblikusan fogalmazzak: Jézus hűséges volt. Most rajtunk a sor, hogy a Krisztus királyságában ránk osztott feladat teljesítésében is úrnak valljuk őt. Ahhoz, hogy a Mester elégedett legyen velünk, egyetlen dolog szükséges: a hűség. A számonkérés napján szó sem lesz „sikerről”, ahogyan azt mi emberként kiokoskodnánk. Ó, milyen jó lenne, ha így szólna hozzánk: „Jól van, jó és hű szolgám…” (Máté 25:21)

A szellemi királyságot nem kivételes sztárok uralják, akik mesterien vonják magukra a figyelmet. Krisztus egyházának lendülete azokban az alázatos, áldozatkész férfiakban és nőkben rejlik, akik várnak Istenre, akik azért könyörögnek, hogy hallhassák a hangját, és ha megkapták elhívásukat, onnantól eszükbe sem jut hátranézni vagy könnyebb, esetleg kellemesebb feladatot keresni. Évekkel ezelőtt egy végtelenül szerény férfi, akivel csak egyszer-kétszer találkoztam, írt egy egyszerű éneket. Hogy őszinte legyek, nem volt kiemelkedő zenész vagy énekes, és a dal sem jelent meg sehol, ugyanakkor sosem felejtem el a dal szövegét, és hogy hányszor vált áldássá számomra, ha épp azon a napon elmélkedtem, amikor meg kell állnom Isten dicsőséges jelenlétében.

• Ha csak annyit mondana, „Jól van”, már az is több lenne, mint amit megérdemlek.
• Ha csak annyit mondana, „Jól van”, már az is több lenne, mint amennyi járna.
• Ha csak annyit mondana, „Jól van”, tudnám, bőven túlfizetett.
• Ha csak annyit mondana, „Jól van”.

A lecke: Isten ugyanúgy szeret engem is, mint a többi gyermekét, sőt ezt azzal is kifejezte, hogy teljesen egyedi tervet szabott az életemre. Ha figyelmesen hallgatom hangját és érzékeny maradok a Szent Szellem vezetésére, minden nap megbecsülést és dicsőséget hozok az ő szent nevére. Akár magánéletemben, akár az egyház keretein belül végzem szellemi megbízatásom, akár látható és ünnepelt módon gyakorlom, akár nem, mindez mit sem számít annak szemében, aki mindent számon tart. Engedelmességünket ne a jutalom reménye vagy a büntetéstől való félelem motiválja, hanem az a mindent elsöprő vágy, hogy válaszolhassunk mennyei Atyánk szeretetére, aki a javunkat akarja.

Bár egyeseket elcsüggeszt és nyomaszt az engedelmesség, azok viszont, akik megértették Isten elképesztő kegyelmét, már nem félelmetes elvárásként vagy jogi kötelezettségként tekintenek Krisztus parancsaira. Épp ellenkezőleg: Krisztust szolgálni, az ő képére formálódni, és az általa bölcsen rendelt földi ösvényen járni öröm. Sose engedjük, hogy áldásaink teherré váljanak! Jézus az ő békéjét hagyta ránk.

Ha legközelebb találkozunk, a következő témával folytatjuk megkezdett beszélgetésünket: „A hírnök üzenete”. Tekintsünk az ég felé: Jézus hamarosan visszatér!

A cikk a „Kingdom Living” c. könyvből származik.
Copyright © 2013 H. Maurice Lednicky.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!