Mit tennél, ha édesapád elhunyna, minden befektetésed csődbe menne, és éhezne a családod?

Izsák épp ilyen helyzetbe került Ábrahám halála után. A Biblia ezt írja: „Egyszer éhínség támadt az országban” (1Mózes 26:1), és az emberek Egyiptomba mentek élelemért, ahogy korábban is tették éhínség idején.

Az Úrnak azonban más terve volt Izsákkal, így ezt parancsolta neki: „Ne menj Egyiptomba, hanem abban az országban lakj, amelyet én mondok neked! Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amelyet apádnak, Ábrahámnak tettem.” (1Mózes 26:2–3)

Ebben a vészjósló helyzetben az Úr azt mondta, „Izsák, nem csak azt szeretném, hogy maradj, ahol vagy, hanem azt is kérem, hogy fogd a vetőmagot, amid van, és kezdj el vetni!”

Szinte látom magam előtt Izsák értetlen arcát. „Uram, várj egy percet! Az egy dolog, hogy ezen a kietlen vidéken kell maradnom, de az az igazság, hogy semmim sincs ezen a magon kívül, ez minden, amit apám rám hagyott!”

Isten így felelt: „Így igaz, én mégis azt parancsolom, hogy engedd el!” Ezt mondja az Írás: „Izsák ezután vetett azon a földön” (1Mózes 26:12).

Az ígéret

Gondoljunk csak bele! A föld minden munkás rémálma volt, hiszen nem termett meg benne semmi, Izsák mégis hűségesen vetett bele, mert Isten ezt mondta neki!

Természetesen vonakodott, mert szerette volna megtartani, amije volt, de az Úr parancsolt: „Add nekem!”

Izsák engedelmeskedett. Miért? Mert Isten neki is ugyanazt ígérte, amit atyjának, Ábrahámnak: „És úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag. A te utódaidnak adom mindezeket az országokat, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgatott Ábrahám a szavamra, és megtartotta mindazt, amit elrendeltem: parancsolataimat, rendelkezéseimet és utasításaimat.” (1Mózes 26:4–5)

Hogyan is lehetett volna Izsák engedetlen Istennel szemben, miután ilyen ígéretet kapott?

Izsák ezért nem a körülményeire tekintett, és nem azokra, akik kivonultak az országból. Rájött, hogy elhívást kapott életére, amelyet muszáj beteljesítenie.

Mi változott?

Milyen aktuális ez a tanítás számunkra is! Nem szabad azok alapján gazdálkodnunk magjainkkal, mit tapasztaltak mások, függetlenül attól, sikerrel jártak vagy sem. El kell vetnünk a magot, hiszen Isten azt mondta!

Izsák ugyanazt a földet szántotta fel, amelyen minden más vetés csúfos kudarcot vallott, rá mégis nagy jutalom várt. Mi változott?

Az ő sikerét a menny garantálta – mások nem kaptak ilyen ígéretet!

A Biblia azt írja, Izsák nemcsak bevetette a földet, hanem „százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr” (1Mózes 26:12).

Észvesztő! Százszoros „abban az esztendőben” – tehát az éhínség idején! Amikor mindenki más éhezett.

Látom magam előtt, ahogy Izsák biztonsági őröket rendel földje köré, hiszen csak ő aratott ilyen bőségesen.

Ezzel azonban még nem szakadt vége Izsák áldásainak! A Szentírás azt írja: „Így gazdagodott ez az ember; folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett. Volt juhnyája, marhacsordája és nagy szolgahada, s ezért féltékenyek lettek rá a filiszteusok.” (1Mózes 26:13–14)

„Örökös vagy!”

Miért fontos ez a történet számodra és számomra?

Azért, mert van valamink, ami a világnak nincs: ígéret a Mindenható Istentől, hogy csodálatos jövőt készít nekünk.

Hovatovább, mivel elfogadtuk Krisztust, Isten természete lakozik bennünk.

Barátom, az ígéret, amit Isten Ábrahámnak és Izsáknak tett, ránk is érvényes! „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Galata 3:29)

Meg kell értenünk végre annak a jelentőségét, amit Isten Izsáknak ígért.

Az Úr ezt mondta neki – és vele együtt nekünk is: „Ígértem valamit az apádnak, ezért a te életedben is cselekedni készülök, és mivel az örököse vagy, esküm a tiéd is!”

Dicsőség Istennek!

Kezdjük elölről!

Ahogy Izsáknak, ránk is csodálatos örökség vár.

A züllött világ forgatagából Isten elhívott egy Nóé nevű embert. „Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.” (1Mózes 6:9)

Az Úr megparancsolta Nóénak, hogy építsen bárkát, de mivel szemernyi eső sem esett akkoriban, nevetség tárgyává vált. Mégis így menekült meg Nóé, a családja és minden élőlényből kettő, mikor Isten megnyitotta az eget, és víz zúdult a földre.

Mikor az özönvíz alábbhagyott, Isten ezt mondta Nóénak: „Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!” (1Mózes 8:16–17)

Amint száraz talajt ért a lábuk, hálaadó oltárt építettek, Isten pedig ígéretet tett, hogy nem szűnik meg a vetés és az aratás, „amíg csak föld lesz” (1Mózes 8:22).

Eljött az idő elölről kezdeni. Miután megtisztult a föld, Isten részletesen elmondta Nóénak, hogyan vesse el a magot.

„Öregszünk!”

Az 1Mózes 11-ben olvassuk Nóé családfáját fiától, Sémtől kezdve egészen Ábrahámig, akihez így szólt Isten: „A te utódaidnak fogom adni ezt a földet.” (1Mózes 12:7) Isten megígérte, hogy nagy nemzet atyja lesz.

Ábrahámnak azonban ezek után is sokat kellett még tanulnia arról, hol és hogyan vesse el a magot.

Az Úr újra és újra biztosította ezt a választott vezetőt arról, hogy leszármazottai nagy nemzetet alkotnak majd. Miféle leszármazottak? Ábrahám és Sára egyre öregedett, és nem volt gyermek a láthatáron.

Adott egy kilencvenes éveiben járó férfi és tíz évvel fiatalabb felesége, akik abban a hitben éltek, hogy Isten gyermekkel ajándékozza meg őket.

Elkeseredettségében Sára fogta egyiptomi szolgálóját, Hágárt, odavitte Ábrahámhoz, és így szólt: „Ő az én tulajdonom, és neked akarom adni őt. Menj, hálj vele, és ha gyermeket nemzel, olyan lesz, mintha a sajátom lenne” – mivel a rabszolgák tulajdonnak számítottak, majd hozzátette – „talán az ő révén lesz fiam!” (1Mózes 16:2)

Bár nem volt helyes, Ábrahám mégis megtette, amit felesége kért tőle: Hágárral hált, aki állapotos lett.

Rossz tanács

Ma is találkozom olyanokkal, akiket olyasmibe vittek bele, amiről szívük mélyén tudják, hogy nem helyes. Mégis annyira szeretnének megfelelni az embereknek, hogy becsületüket és értékeiket is feladják, ami gyakran tragédiához vezet.

Ez történt Ábrahámmal is.

Rossz tanácsra hallgatott, és olyan földbe vetett, amelyet Isten sosem szánt neki. Oda vetette magvát, ahova nem szabadott volna.

Miután Hágár teherbe esett, Sára kegyetlenül viselkedett vele, megvetette, olyannyira, hogy az egyiptomi szolgálólány a sivatagba menekült. Egy angyal állította meg, és ezt mondta neki: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte!” (1Mózes 16:9) Majd hozzátette: „Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni.” (10. vers)

Ábrahámnak sajnos nem ezt a magot kellett volna vetnie, hogy elnyerje az áldást. A házasságon kívül született fiút Izmaelnek nevezték, akiről az angyal ezt jövendölte: „Szilaj ember lesz ő, akár egy vadszamár. Kezet emel mindenkire, de őrá is mindenki; nem törődik testvéreivel, úgy választ táborhelyet magának.” (12. vers)

Két fiú

A teológusok Izmael születésére vezetik vissza napjaink Közel-Keleten dúló konfliktusait, ugyanis az ő leszármazottai népesítik be az arab világot.

Hiszem, hogy a zűrzavar, amit ma tapasztalunk, egyenesen következik Ábrahám bűnéből. Isten mégis adott neki egy újabb esélyt, amikor az Úr angyala ezt mondta neki: „Figyelj, és emlékezz, mit ígért neked az Úr. Lesz gyermeked, Sára teherbe fog esni.”

Teljesen lehetetlennek tűnt, hogy egy százéves férfinak és kilencvenéves feleségének gyermeke szülessen, mégis megtörtént, és megszületett Izsák. Sára nevetett, és ezt mondta: „Nézzétek, milyen nagy örömöt szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, velem együtt nevet!” (1Mózes 21:6 EFO) Majd hozzátette: „Ugyan ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még csecsemőt fog szoptatni? S nézzétek! Fiút szültem neki vénségére!” (7. vers EFO)

Isten betartotta ígéretét, s ezért most már két fiú is szerepelt a történetben. Ugyanakkor az Úr biztosította Ábrahámot, hogy „Izsákot fogják a te utódodnak nevezni” (12. vers).

De mi történt Izmaellel? Mi történt az ő magvaival? Az Úr ezt is kijelentette: „De a szolgálóleány fiából is népet támasztok, mert ő is tőled származik.” (13. vers)

Két fiú – két külön nemzet. Minden mag a saját fajtáját termi!

A piros fonál

Nóétól Ábrahámig, Izsákig, sőt egészen napjainkig, ha Isten ígéretet tesz, mindig azt parancsolja mellé, hogy vegyük ki részünket tervéből. Más szóval, azt kell tennünk, amit mond.

Például Józsuénak is megígérte az Úr, hogy elfoglalja Jerikót, de ehhez egy Ráháb nevű prostituáltat használt fel, aki vörös fonalat tett az ablakába. Ezzel jelzett az izráeli seregnek (Józsué 2:17–18), de egyben megtisztulásának jele is volt, sőt még Krisztus családfájában is találkozunk a nevével (Máté 1:5).

Magok Ninivében

Emlékszünk Jónásra? Ismerjük a történetet, hogyan küldte őt Isten Ninivébe, hogy hirdesse az igét a bűnös városnak. Ehelyett ő elfutott Isten elől, és végül egy hatalmas hal nyelte el őt.

Jónás megbánta bűneit, és szabadulást kért az Úrtól, Isten azonban továbbra is azt várta csavargó szolgájától, hogy Ninive városában hirdesse a szabadulás üzenetét.

Jónás ezután valóban el is ment prédikálni, mert megértette, hogy ha nem veti el a rá bízott magokat, neki vége.

Isten szívébe vésett törvény, hogy semmi sem teremhet aratás és vetés nélkül.

Új kezdet

Van egy csodálatos történet az Újszövetségben arról, hogyan adott új kezdetet Isten az egész emberiségnek azáltal, hogy magot ültetett Mária méhében. Megváltó született a földre, és az aratás során a Királyság számtalan lelket nyert ezáltal.

Isten minden ígérete a vetés és aratás törvényén alapszik. Megígérte, hogy elküldi a Messiást, aki megmenti az embereket bűneikből, és be is teljesítette ezt az ígéretet. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” – ez az isteni mag! –, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – és így kel életre!

Ha a Teremtő is magvetéssel teremtett új kezdetet, miért gondoljuk, hogy nekünk menne anélkül?

Második esély

Lehet, hogy Ábrahámhoz vagy Jónáshoz hasonlóan te is hatalmas hibákat követtél el utad során, de szerető Istenünk arra vár, hogy második esélyt adhasson neked. Hajlandó vagy visszatérni arra az útra, amelyet Isten megmutatott neked? Ha igen, ő ismét tüzet és célt ad, hogy a régi mag megígért sorsoddá növekedhessen. Dicsőség Istennek! Véget értek az éhínség napjai.

A cikk a „Significant Seed – Perpetual Harvest” c. könyv alapján készült.
Copyright ©2005 Rick Thomas
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!