A sorozat további részeiben a Szent Szellem keresztség hátterének vizsgálatáról áttérünk a téma azon területeinek a tanulmányozására, amelyek gyakorta félreértéseket és zavart okoznak.

Bevezetőmben nem pünkösdi pneumatológiára utaltam. A Szent Szellem teológiájának olyan fajtájáról van szó, amelyet nem pünkösdi hívők alakítottak ki, fogadtak el, hisznek és tanítanak. Ezek a személyek sokszor hiszik, hogy bennük van a Szent Szellem (és sokszor ez valóban igaz is), de nem szeretnék magukat pünkösdinek nevezni. Nem élték át és nem is akarják átélni a Szent Szellem keresztséget, ahogyan azt a pünkösdiek tanítják. Ahogyan az feltételezhető is, a nem pünkösdi pneumatológia alapvetően eltér a pünkösdi pneumatológiától. Érdekes módon mindkét csoport a Bibliát használja teológiai álláspontja alapjául.

E sorozat főbb témái közé tartozik a Szent Szellem keresztség jelentőségének tanulmányozása. További téma ezen kívül a Szent Szellem keresztség fenntarthatósága az I. század után. Vizsgálni fogjuk azt is, milyen jelei vannak, amikor valaki bemerítkezik Szent Szellembe. Jelen cikkünk tárgya pedig az üdvözítő megtérés élménye és a Szent Szellem vétele közti kapcsolat vizsgálata lesz.

A tanulmány fő kérdése tehát: e két esemény egyidejű-e, vagy két különálló megtapasztalás? Akkor vesszük a Szent Szellemet, amikor megtérünk, vagy ez a kegyelem egy második munkája, amely másik időpontban történik? Ha pedig két különálló eseményről van szó, mennyi időnek kell eltelnie a kettő között? Ássuk bele magunkat a témába!

Vitán felül áll, hogy a Szent Szellem részt vesz az ember megtérésében. A tömörség kedvéért, hadd idézzem Ralph M. Riggs írót:

A megtérés minden leírásában és a különböző megfogalmazásaiban egyértelműen szerepel, hogy az esemény cselekvője a Szent Szellem. Ő ítéli meg az embert, ő mutatja meg számára bűnösségét. Ő szenteli meg és különíti el az üdvösségre. Az ember a Szent Szellem által újjászülethet. A Szent Szellem tesz tanúságot az ember mellett, hogy ő már Isten gyermeke. Aki pedig Krisztusé, abban megvan Krisztus Szelleme, a Szent Szellem pedig ott lakik a szívében. Így, láthatjuk, hogy minden igazi, újjászületett hívőben ott a Szent Szellem. Valójában „Szellemben kezdte”. (Galata 3:3) Amit csak a keresztyén életből megtapasztaltak, minden a Szent Szellem munkája.¹

Tagadhatatlan, hogy a hívő ember kapcsolatban áll a Szent Szellemmel. A megtérés előtt a Szent Szellem győz meg bűnös mivoltunkról. A megtérés folyamatában ő az, aki megszentel. A megtérést követően a Szent Szellem ad bizonyosságot és életerőt.

De vajon ez a jelenlét megegyezik a Szent Szellem keresztséggel? A Szentírás jó néhány példát hoz olyan hívőkre, akik még megtérésük előtt nagyon figyelemre méltó és meghatározó módokon kapták meg a Szent Szellemet. Nézzünk meg néhány ilyen esetet.

Pünkösd napja

Általánosan elfogadott, hogy pünkösd napján a felházban összegyűltek hívők voltak. Míg összesen százhúszan voltak jelen, közülük név szerint őket nevezi meg az Ige: Péter, Jakab, János, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, Alfeus fia Jakab, Simon a Zélóta, Júdás, Jakab fia, valamint Mária, Jézus anyja. Említést tesz még az Ige néhány asszonyról és Jézus fivéreiről (Cselekedetek 1:13–14).

Bár a tíz nap során választásokat is tartottak, úgy tűnik, összejövetelük fő célja az imádság és könyörgés volt. Ezek a személyek nem a Messiást kereső zsidók voltak; ők személyesen látták a keresztre feszített, feltámadott és mennybe ment Urat. Ha bárki azon a napon Jézus követőjének vagy tanítványának hívhatta magát, az ez a csoport volt. Az üdvösség munkája elvégeztetett. Krisztust keresztre feszítették, feltámadt, megdicsőült, majd felvitetett a mennybe. Ez a százhúsz ember immár az Újszövetség megváltottja volt. Hívők voltak.

Mégis, ezekre a hívőkre várt a kegyelem egy második ajándéka is. Az Atya által ígért, a Fiú által elküldött ajándék érkezését várták. Aztán, a tízedik napon, türelmes és engedelmes várakozásuk koronájaként a Szent Szellem rájuk szállt:

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (Cselekedetek 2:1–4)

Úgy tűnik, a hívők eme Szent Szellemmel való betöltekezése különbözött attól, amikor Krisztusban hitre jutottak. Ez különösen azért is érdekes, mert Krisztus mennybe menetele után ez az első feljegyzett Szent Szellemmel való betöltekezés. Az esemény precedensteremtő értéke így jelentős. Ez az első olyan alkalom, hogy már hívő embereket tölt be a Szent Szellem. Üdvösségre jutásuk és a Szent Szellemmel való betöltekezésük külön alkalommal történt. Merő véletlen lett volna? Nézzük tovább.

Ébredés Samáriában

A Cselekedetek 8-ban, Fülöp evangélista bemutatta Samária lakosainak az evangéliumot. Jelek és csodák kíséreték az üzenetet, melyet az emberek teljes szívükkel befogadtak. Nagy öröm tört ki a városban, amikor az emberek elfogadták megváltójuknak Krisztust. Hívővé lettek. Annyira erőteljes volt az üzenet, hogy még a város varázslója, Simon is megtért.

Jeruzsálemben az apostolok hírt kaptak erről az ébredésről, ezért elküldték Pétert és Jánost Samáriába, hogy nézzenek utána a történteknek. Folytassuk a történetet a 15. verstől:

Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még nem szállt le Egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában. (Cselekedetek 8:15–17)

Világosan látszik, hogy az ébredés két fázisban történt. Az első fázisban az emberek megtértek és hinni kezdtek. Ezeket a hívőket megkeresztelték Jézus nevében. Az átalakulást jelek és csodák, valamint kitörő öröm követte. A második fázishoz egy második evangélista csapat érkezett. Péter és János nem kérdőjelezték meg Fülöp munkájának hitelességét vagy az emberek üdvösségét. Azért jöttek, hogy a munkát kiegészítsék, és azért imádkozzanak, hogy az új hívők megkapják a Szent Szellemet. Ez a Szent Szellem keresztség nem megtérésük idejében történt. Péter és János viszont tudták, hogy a hívőknek ezt az ajándékot is meg kell kapnia. Ez az esemény ellentmond annak a nézetnek, miszerint a Szent Szellem keresztséget megtérésekor kapja meg az ember.

Az efézusi tanítványok

A harmadik szituáció Pál missziós útjaihoz köthető.

A Cselekedetek 19-ben Efézusba érkezik Pál és tizenkét tanítványt talál. Egy rövid beszélgetést követően ezt kérdi tőlük:

Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?

Ennek a kérdésnek egyszerűen nem volna értelme teológiailag, amennyiben a Szent Szellem keresztséget megtérésünkkor kapnánk. A kérdés természetéből kifolyólag feltételezhetjük, hogy Pál e két eseményt különállónak tekintette. Ne feledjük, hogy Pál egyértelműen az Újszövetség legnagyobb teológusa volt, és a Bibliában nincs más szerző, akinek nevéhez több könyv fűződne. Emellett pedig világosan látszik, hogy hite szerint a Szent Szellem vétele és a Jézus nevére való megtérés két külön esemény.

Utána

Olyan történetet is olvashatunk a Bibliában, amelyben a Szent Szellem kitöltetése a megtérés után történt. Azt olvassuk itt, hogy a Szent Szellemmel való betöltekezés idejét eredetileg a megtérés utánra tették. Az eset Kornéliusz házában történik.

Részletesebben meg fogjuk vizsgálni ezt az Igerészt egy későbbi cikkben, de néhány észrevételt tegyünk meg most is. Egy mennyei látomás következtében Péter felbátorodott és elment egy pogány százados házába. A századost Kornéliusznak hívták. Miközben Péter Krisztus életéről és szolgálatáról prédikált, a Szent Szellem leszállt Kornéliuszra és egész családjára. Figyeljük meg Péter reakcióját:

Akkor megszólalt Péter: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi?” És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig kérték, hogy maradjon náluk néhány napig. (Cselekedetek 10:46–48)

Szeretném, ha jól megfigyelnénk Péter reakcióját. Amint meghallotta, hogy a pogányok nyelveken szólnak, arra a következtetésre jutott, hogy be kell őket meríteni. Vagyis, ezek a személyek megteltek Szent Szellemmel – tehát már üdvösségük van. Akkor most a történet szerint a Szent Szellemmel való betöltekezés előbb vagy később történt meg, mint a megtérés?

Biztosan van, aki ebből a történetből azt szűri le, hogy a megtérés és a Szent Szellem vétele egyidejűleg történik. Mindazonáltal, a történetben semmi sem utal bűnök felismerésére és megbánására, a bűnvallásra vagy a megtérésre. Valójában, a történet korábbi kijelentéseiből arra következtethetünk, hogy Kornéliusz már hívő volt. A 15. versben Isten látomásban figyelmezteti Pétert, hogy nem szabad közönségesnek hívnia azt, amit Ő már megtisztított. A 35. versben Péter megvallja, hogy úgy látja, Isten már gyermekévé fogadta Kornéliuszt. Bármilyen körülmények közt is tért meg Kornéliusz, mire nyelveken kezdett szólni, addigra Péter eljutott arra a következtetésre, hogy a férfit be kell meríteni, ami megtérésének megvallását jelenti. Röviden, hogyha Kornéliusz megkaphatta a Szent Szellemet, az arra utal, hogy már megtért keresztyén volt.

Miért két különálló esemény?

A Biblia alapján bizonyítható, hogy a Szent Szellemmel való betöltekezés és a megtérés két különböző esemény volt. Emellett ezek a megtapasztalások történhetnek egy azonos időben is. Ettől függetlenül nem szinonimákról van szó, hanem két különálló történésről. Tehát: elkülönülnek egymástól? Igen. Egyidejű történések? Néha. Egy és ugyanaz a két dolog? Nem.

Az ebből eredő kérdés tehát: Isten miért ajánlja fel e kettőt, két különálló ajándékként? Miért nem adja egyszerűen csak a Szent Szellem keresztséget mindenkinek, aki hisz? Ez jó kérdés. De, úgy gondolom, kérdezhetnénk akkor már azt is, hogy miért nem ad ugyanígy mindenkinek üdvösséget is? Isten ajándékai – legyen szó az üdvösségről vagy a Szent Szellem keresztségről – elérhetőek mindenki számára, aki csak vágyik rájuk. Így, a Szent Szellem keresztség – akárcsak az üdvösség – annak érhető el, aki vágyik rá.

Jegyzetek

1. Ralph M. Riggs. The Spirit Himself, Springfield, MO: The Gospel Publishing House, 1949. 44. o.

A cikk a „The Complete Pentecostal – More Than Just Tongues” c. könyvből származik.
Copyright © 2010 by Mark Wootton.
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!