Nagyon izgalomba hozott, amikor azt az utasítást kaptam a Szent Szellemtől, hogy írjam meg ezt a könyvet. Ugyanis egész életemben és szolgálatomban az itt papírra vetett dolgokat gyakoroltam és hirdettem.

A magvetés már gyermekkorom óta ismerős fogalom számomra. A szüleim – egyébként maguk is mindketten szolgálattevők – már nagyon hamar meghonosították a tizedadakozás, a vetés és aratás alapelveit az életünkben. Adakozók voltunk; fontosnak tartottuk a tizedet és a felajánlást, mert tudtuk, hogy ezzel Istennek engedelmeskedünk.

Azt viszont nem tudtuk, hogy micsoda jelentősége van az adakozás gyümölcseként várható aratásnak akkor, ha „el is várjuk”, hogy az megtörténjék. Úgy gondolom, pontosan e miatt a csodálatos lecke miatt forradalmasíthatja ez a könyv a tizedadakozás, a felajánlások és adományok terén kialakult gondolkodásmódodat.

Íme, a legfontosabb alapelv, amelyet Isten a vetéssel kapcsolatban nekem tanított:

A mag elvetésével azt az aratást ismerjük el, amely az érzékek elől még rejtve van, de a Szellem törvénye szerint már elrendeltetett.

Azt is megtanultam, hogy a jelentőséget hordozó magnak tartalmasnak, értékesnek, fontosnak kell lennie.

A következő oldalakon közösen felfedezzük, hogy a jelentőséget hordozó mag

• meghatározó pillanatot képvisel
• a szívben lakozó szenvedélyt teszi egyértelműbbé
• a benned lakozó tehetség ajándékaira támaszkodik
• az Istentől kapott jövőd irányába mutató, célirányos pályára állít rá
• az elvárt aratást eredményezi
• megmutatja, hogy hiszed-e: Isten és az Ő Igéje előtt nincs lehetetlen
• egyértelmű hitvallás arról, hogy (1) többé már nem tartanak fogva a körülmények, és (2) többé már nem a félelem, kétség és hitetlenség irányítja az életedet!

A jelnetőséget hordozó mag vetése olyan légkört hoz létre, amelyben a sokszorozódás céltudatossággal és értékekkel párosul. Nagyszerű eredménye van:

• Örömöt, békét, megelégedettséget hoz.
• Istennel és másokkal való kapcsolatunkban sikereket érünk el.
• Bővelkedés és erő jár vele.
• Biztonságos életet teremt!

Kedves barátom! E könyv megírásakor rád, a családodra, a jövődre gondoltam. Szeretném, ha mindaz a tiéd lenne, amit Isten neked szán, hogy meg tudd valósítani mindazt, amit Ő mutat.

Hiszem, hogy ha megtanulsz jelentőséget hordozó magokat vetni, akkor ezzel nem csak az álmaid, kívánságaid, feladataid válnak valóra, hanem örökké tartó aratásban lesz részed.

Isten áldjon meg, amikor erre az útra lépsz. Azért imádkozom, hogy életedet áldásfolyammá formálja át.

Nem emberek által az egyéni sikerek elérése érdekében kitalált „segíts magadon” receptet fogok most megosztani. Ha lenne ilyen, akkor a világot egy szempillantás alatt – öt egyszerű lépéssel – a nyomorból a bővelkedés állapotába vihetnénk át.

A jelentőséget hordozó mag folyamatos aratást eredményező elvetésének gyökere sokkal előbbre nyúlik vissza, mint amikor Mózes a Sínai-hegyen Istentől átvette a törvényt. Egészen az idő kezdetéig visszamehetünk, amikor Isten megteremtette az embert.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy „azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” (1Mózes 2:7).

Milyen fantasztikus csoda! Isten fogta a föld porát, emberi alakot formált belőle, majd magként „belevetette” Ádámba a saját leheletét. Ez indította el az adás–fogadás soha véget nem érő ciklusát, amely még a ma is tart és az örökkévalóságban is tartani fog.

Milyen csodálatos folyamat! Ahhoz, hogy belélegezzünk, ki kell fújnunk a levegőt. És ahogy majd láthatjuk is: lehetetlen az Isten szerinti bőségben élni, ha még mindig az Őtőle kapott első áldáshoz ragaszkodunk.

Minden egyes újabb lehelet csak és kizárólag azért lehetséges, mert hajlandó vagy a már meglévőt feladni.

Ha nem, akkor azonnal elkezdesz gyengülni, elveszted a hatékonyságodat. Belélegzés és kilélegzés, adás és fogadás, vetés és aratás – ezeket az isteni alapelveket a világ alapjainak lefektetésével együtt teremtette Isten.

Az Atya ígérete

Az ember engedetlensége miatt Isten özönvízzel pusztította el a földet. Csak Nóé és családja, és a bárkába beengedett állatok élték túl a katasztrófát, ők népesítették be újra a földet.

Ekkor Isten két fontos ígéretet tett Noénak: az első a szivárvány, a szövetség jele volt, a másik pedig ez a kijelentés: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Mózes 8:22)

Ez az isteni alapelv működik ma is.

Vissza az alapokhoz

Nem régen egy konferencián szolgáltam, és megdöbbentett, amit néhány embertől hallottam:

– Mi nem a tizedadakozást hirdetjük a gyülekezetünkben.
– Miért nem? – érdeklődtem. – Mit hirdettek akkor?
– Ó, a tizedadakozást a törvény írja elő. Nem nekünk szól. Helyette mi a vetés és aratás elvét hirdetjük – válaszolták.
– Nos, akkor mégiscsak a tizedadakozást hirdetitek, nem?
– Nem, a tizedadakozás csak a törvény hatálya alatt volt – vették védelembe az álláspontjukat. Kinyitottam a Bibliát Malakiás könyvénél, ahol Isten arról beszél, hogy hozzuk be a tizedet az Úr házának a raktárába. Udvariasan felhívtam a figyelmüket, hogy sokkal korábbra – a törvényadás előttre – kell visszamenniük az Igében, ha azt szeretnék látni, hogy milyen alapelvet is adott Isten.

Isten része

A világon már az első két gyermek, Kain és Ábel is felajánlotta a bevétele egy részét Istennek. Azt olvassuk, hogy „Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld terméséből. Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára” (1Mózes 4:2–4).

Már jóval Mózes megjelenése előtt Isten azt mondta Abrámnak – még mielőtt a nevét Ábrahámra változtatta volna –, hogy általa nyer áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12:3). Majd egy dicsőséges győzelem után Melkisédek főpap így áldotta meg őt: „Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet!” Majd így olvassuk tovább: „Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.” (1Mózes 14:19–20)

Ne feledkezzünk meg Jákóbról sem. Miután Istentől álmot látott Bételben, fogadalmat tett: „Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton… ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Mózes 28:20, 22)

Egyértelmű, hogy a tized fogalma már jóval a törvény megjelenése előtt kialakult.

Miért olyan fontos ez? Meg kell értenünk, hogy a vetést és aratást – és a tizedadakozást – nem a törvény vezette be, hanem ezek az Isten és az ember közötti kapcsolat fontos alapelvei.

A Tízparancsolat azért adatott, hogy Izráel népe éljen általa – útmutatóul szolgáljon, „vezérlő mesterük” legyen, míg el nem küldi Isten a Fiát, a Messiást.

A dicsőséges csere

Amikor feladod a lényed – a tehetséged, az erőfeszítéseid által megszerzett képességeid – egy részét, akkor tulajdonképpen a saját életed egy darabkájáról mondasz le.

Tehát, ha egy keresztyén szolgálatnak szabadon odaadsz pénzt, időt, imádságot, akkor ezzel tulajdonképpen azt mondod, hogy „Isten a forrásom. Ő a Magasságos Isten, övé a föld és az ég. Nem abban bízom, amim van, hanem Abban, aki mindezt teremtette!”

Többször is kérdezték már tőlem, hogy amikor adunk, higgyünk-e abban, hogy Isten majd megáld bennünket ezért.

Aki ilyet kérdez, az „Áldj meg! klub” tagja: megáldalak, ha te is megáldasz engem.

Nem. Az alapján kell adnunk, hogy milyennek ismertük meg Istent. Az Atya pedig válaszul így szól: „Mivel adakozásoddal elismerted, hogy én ki vagyok, most megáldalak azért, aki te vagy.”

A Mindenható Isten gyermekeinek ezt üzeni: „Amikor a kezedben lévő magot elengeded, és beleveted a Királyságomba, akkor a kezemben lévő áldást én is elengedem, és belevetem az életedbe. Te a magot engeded szabadjára, és az aratást!”

Micsoda dicsőséges csere ez!

Olyan alapigazság ez, amelyet Isten minden hívő ember életére kiterjesztett.

Megtetézett mérték

Jézus mondja: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lukács 6:38)

Úgy is fogalmazhatunk, hogy minél nagyobb a lapátunk, annál nagyobb az áldás. Jézus azt mondja, hogy a jelentőséget hordozó mag megtetézett mértékű hozamot eredményez.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni ezt az igazságot. A bőséges áldás titka az, hogy az alapján adunk, kinek is tartjuk Istent – nem pedig azért adunk, hogy kapjunk. Az Úr ismeri a szíved gondolatait, és azt mondja: „Mivel megismertettél engem, most én is vallást teszek róla, hogy te ki vagy: bőséges aratást öntök az életedbe!”

Adakozó, elvevő

Kétféle ember van a világon: adakozó és elvevő.
Az adakozó gondoskodik.
Az elvevő felhasznál.
Az adakozó mindig a körülötte élők sikerét, bővelkedését keresi.
Az elvevő mindig megpróbálja a körülötte élők értékét rontani.
Az adakozó ad – akár alkalmas, akár alkalmatlan a helyzet.
Az elvevő elvesz, amikor jó idők járnak (mert rosszabbra fordulhat), és amikor nehéz idők járnak (mert attól fél, hogy soha vissza nem tér a lehetőség).
Az adakozó életmódszerűen ad, hogy ezzel meggazdagítson mindenkit, akivel csak találkozik.
Az elvevő életvitele olyan, hogy bárkivel is találkozik, annak a lehetőségét lesi, hogy miként kaphat valamit. Ha megértjük a vetés és aratás isteni alapelvét, akkor az adakozás olyan természetes lesz, mint a lélegzés. És nagyon jó érzéssel tölt el!

A cikk a „Significant Seed – Perpetual Harvest” c. könyv alapján készült.
Copyright ©2005 Rick Thomas
A szerző engedélyével. Minden jog fenntartva!