2022. November 15.Időnként történnek olyan események, amelyek arra késztetnek, hogy nyomjam meg az élet „újraindítás” gombját. Lehet ez nyaralás, betegszabadság, hétvégi elvonulás, új állás vagy konferencia. Ilyenkor van egy fontos kérdés, ami segít eldöntenem, hogyan történjen az újraindítás.
A járvány is ilyen esemény volt. Az elmúlt hónapok alatt a következő kérdés motoszkált bennem: Miért létezik a gyülekezet, és hogyan használhatjuk fel ezt az időszakot mint újraindítást arra, hogy szorosabb összhangba kerüljünk azzal, amit Isten szeretne a gyülekezet számára?
Ez hasonlít arra a kérdésre, amelyet már évekkel ezelőtt beírtam a Bibliám hátuljába: „Mi a dolgunk, és hogy állunk vele?”
Egy vállalkozás esetében addig nem lehet felmérni, hogyan állnak a dolgok, amíg nem egyértelmű, hogy mivel foglalkoznak. Ugyanígy a gyülekezetnek is tisztában kell lennie azzal, mire hívott el bennünket Isten, és aztán fel kell mérni, hogy is állunk vele.
Hadd kérdezzem hát meg: Mi a dolgotok, és hogy álltok vele? Hogyan válaszolnád meg ezt a kérdést gyülekezetedre vagy szolgálatodra nézve? Ássunk egy kicsit mélyebbre közösen!
Hova fordulunk, ha fel akarjuk fedezni, milyen megbízást kaptunk? Ez eléggé egyértelmű, és elnézést kérek, ha túlságosan primitívnek tűnik a válasz. A Bibliához fordulunk, Isten igéjéhez. Lehet, hogy kísértést érzünk arra, hogy máshol is szétnézzünk – a vezetési elvek, a történelem, a nosztalgia, más gyülekezetek vagy szolgálatok, vállalati struktúrák, a körülöttünk levők véleménye vagy a saját ízlésünk háza táján. Nagyon fontos azonban, hogy elsősorban a Szentírás alapján akarjuk tisztázni, mi Isten megbízása Krisztus teste számára.
Istentől kapott megbízásunk két fontos dologhoz kapcsolódik: a legnagyobb parancsolathoz és a nagy missziói parancshoz.
A legnagyobb parancsolat
A Máté 22,35–40-ben Jézus egy ilyen újraindításos kérdésre felelt:
„Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Voltak, akik tőrbe akarták csalni Jézust ezzel a kérdéssel. Sokan viszont valószínűleg feszülten figyeltek – és ma is így tesznek sokan –, mert tudni akarták, mi van igazán Jézus szívén. Nem elég tudni, mi a jó; azt is tudnunk kell, mi az, ami Istentől való. Mi a legfontosabb Jézusnak? Szeretni Istent és másokat.
Hogyan teszi ezt az ember szolgálattevőként, és milyen eszközzel méri fel, hogyan teljesíti feladatát? Valószínűleg nem minden szolgálattevő esetében ugyanaz a válasz.
Hadd vessek fel néhány kérdést, amelyet érdemes átgondolni személyes csendességed során, naplóírás közben vagy a házastársaddal, esetleg egy munkatársaddal folytatott beszélgetés során:
- Hogyan fejezed ki az Úr iránti szeretetedet azonkívül, amit a szolgálatvégzés során teszel?
- Mennyiben más az, ha az Isten iránti szereteted a szívedből jön, nem a lelkedből vagy az elmédből?
- Ha Isten mérőórával mérné, amikor kifejezésre juttatod iránta való szeretetedet, mit tudnál betervezni a következő 24 órára, amitől kilengene a mutató?
- Melyikre hajlasz jobban: a felebarátod vagy az Isten iránti szeretetre? Mit szűrsz le abból, hogy ez a két dolog egyetlen parancsolat két eleme, és nem lehet elválasztani őket egymástól?
Nagyon fontos, hogy elsősorban a Szentírás alapján akarjuk tisztázni, mi Isten megbízása Krisztus teste számára.
A legnagyobb parancsolat egyénenként vonatkozik ránk, mivel elsősorban Jézus Krisztus követői vagyunk, csak utána szolgálattevők. A legnagyobb parancsolat nyilvános szolgálatunkhoz is kapcsolódik, hiszen a saját példánkkal vezetünk és segítünk azoknak, akik felé szolgálunk, hogy jól szeressék Istent és másokat.
A nagy missziói parancs
Szerintem nem volt még egy olyan időszak, amikor a gyülekezet nagyobb változatosságot kínált volna, mint a közelmúlt éveiben – már ami a programokat, stílusokat, folyamatokat és hasonlókat illeti.
A Covid sok tekintetben leegyszerűsítette a gyülekezeti naptárunkat, és lecsökkentette, amit tenni tudunk, legalábbis egy időre. Ha most előretekintünk, és átgondoljuk a járvány utáni szolgálatot, hogyan válasszuk ki, melyik tevékenységet érdemes újrakezdeni, és melyiket ne vegyük elő többet?
Forduljunk ismét a Bibliához! Mi az, ami megüti a nagy missziói parancs szintjét? A Máté 28,18–20 így fogalmaz:
„Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Van olyan hívő, aki azt hiszi, az a végső cél, hogy rávegye egy szomszédját, hogy eljöjjön a gyülekezetbe, aztán onnan már a gyülekezet vezetői átveszik a dolgot. De vajon felkészítjük-e azokat, akiket vezetünk, hogy tanítványokat képező tanítványok legyenek? Tanítjuk-e őket arra, hogy engedelmeskedjenek Jézus parancsainak bibliaismeretük alapján – nem csupán próbálkozva, hogy jobbak legyenek, hanem aktívan törekedve a szentségre, annak a valóságnak a tudatában, hogy Jézus jelenléte az, ami erővel ruház fel bennünket?
Hadd javasoljak néhány kérdést, amelyet érdemes megvitatni a gyülekezeti munkatársakkal, önkéntesekkel, a szolgálóbizottság, a missziós csapat vagy a családod tagjaival:
- Milyen ajándékokat kaptunk Istentől, amelyeket felhasználhatunk arra, hogy tanítványokat képező tanítványokat vezessünk?
- Hogy nézne ki, ha szolgálatunk minden elemét (a munkatársakat, az önkénteseket, a pénzt, az épület és az idő felhasználását) az alapján mérnénk le, hogy miként járul hozzá a nagy missziói parancs teljesítéséhez?
- Most, hogy túljutottunk a Covidon, milyen változásokat kell véghez vinnünk, hogy szorosabb összhangba kerüljünk a nagy missziói paranccsal?
Barátom, Bill Mouer, a The Foursquare Church gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora évtizedekkel ezelőtt a tanítványokat kinevelő és megsokszorozó kis csoportokról írta disszertációját a Fuller Theological Seminary teológián. Nemrég beszélgettem vele a tanulmányáról, több évtizedes pásztori tapasztalatáról, a tanítványképzés jézusi modelljéről és arról, hogy mit tapasztalunk ma, a járvány idején a gyülekezetben.
„Az, amit a Covid alatt átéltünk, rákényszerített bennünket, hogy visszavegyünk, és Isten terve az, hogy megtanítja nekünk az egyén jelentőségét – mondta. – „Ezt bármekkora gyülekezet csinálhatja. A Covid alatt elkezdtük használni a Zoomot, átálltunk a digitális szolgálatvégzésre, így már tökéletes modell áll rendelkezésünkre, hogy több embert elérjünk, mint ahányat valaha elérhettünk volna a nagy alkalmainkon. Az emberek összekapcsolódhatnak úgy is, hogy nincsenek jelen.”
Azt hiszem, ez az időszak nekünk, Krisztus követőinek és szolgálattevőinek is alkalmat adott arra, hogy megálljunk, elgondolkodjunk, és megnyomjuk az újraindító gombot azon, amit csinálunk, és ahogyan azt csináljuk.
Mielőtt automatikusan úgy vélnénk, az a cél, hogy „visszatérjünk a normális kerékvágásba”, küzdjünk meg néhány fontos kérdéssel, hogy jobban rá tudjunk hangolódni az Atya szívére, és úgy menjünk tovább, hogy arra összpontosítunk, ami igazán fontos!
Ez a cikk a Called to Serve (az Assemblies of God pünkösdi felekezet lelkipásztorainak szóló körlevél) 2021 tavaszi számában jelent meg.
Donna Barrett az Assemblies of God amerikai pünkösdi felekezet főtitkára (USA).